Mintha potencianövelőtől betépve szaladgálnánk Erdélyben

Ziemowit Szczerek

Ziemowit Szczerek: Jön Mordor, és felfal minket, avagy a szlávok titkos története [Przyjdzie Mordor i nas zje, czyli tajna historia Słowian] – Typotex Kiadó, 2016 – fordította Körner Gábor – 242 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-2798-76-9

Ziemowit Szczerek kötete nem rólunk szól, miközben – kis önkritikával – nagyon könnyen magunkra ismerhetünk. A javarészt újságíróként dolgozó szerző – meddig lehet ezt csinálni? – válságövezetek és válsághelyzetek tudója, aki a felelőtlenséggel határos bátorsággal, szinte kéjjel veti bele magát olyan helyzetekbe, amelyekről lehetőleg inkább csak olvasni szeretnénk. Facebookon fellelhető fotói szerint, fő célja még mindig Ukrajna, de Röszkén is megfordult tavaly szeptemberben, sőt a békésen videózó László Petrát is lefényképezte.

Ha azt feltételezzük, hogy a munkáját végző László Petra naponta átöltözött, akkor ezt a képet Ziemowit Szczerek azon a napon „lőtte”, amikor az operatőr a nevét világhírhedtté tevő gáncsolás történt. Ziemowit Szczerek fotójának részlete

Ha azt feltételezzük, hogy a munkáját végző László Petra naponta átöltözött, akkor ezt a képet Ziemowit Szczerek azon a napon „lőtte”, amikor az operatőr a nevét világhírhedtté tevő gáncsolás történt. (Ziemowit Szczerek fotójának részlete)

A korábban többszörösen felszabdalt Lengyelország a második világháború után nyugatabbra tolódott, s a történelmi szempontból Galícia jelentős része Szovjetunióban találta magát, amiből aztán negyed századdal ezelőtt Ukrajna lett. A lengyelek úgy járnak/jártak vissza ottani „testvéreikhez”, ahogy a magyarok Erdélybe. A különbség talán csak annyi, hogy Romániában azóta rendeződtek a viszonyok, s néha már-már úgy tűnik, hogy közelebb vannak Európához, mint mi. Éppen ezért mi már sem Romániába, sem Szlovákiába nem járhatunk úgy, mintha Kánaánból utaznánk a „szegény, kicsit bolond rokonhoz”. Ukrajna más úton jár, emiatt aztán a lengyelek még mindig úgy utazhatnak oda, ahogy a nyugatiak jöttek a rendszerváltás után Lengyelországba, vagy éppen hozzánk. A kulturális kíváncsisággal és patriotizmussal nyakon öntött kelet felé fordulás igazában nem más, mint a katasztrófa-turizmus egyik válfaja.

Szczerek éles szemmel keresi meg azt, ami extrém, ami egzotikus, ami „keleti”, ami lepattant, ami a „ruszkik hagyatéka”, de közben nem erőlteti a lengyel patriotizmust sem. Keserűen nevet a Monarchiából maradt düledező díszleteken, és azon, ahogy a lengyelországi lengyelek ezt magukénak akarják érezni. Különböző alkalmi társakkal visszatérve alapanyagot keres a cikkeihez, s ha nem talál, akkor – mint erről ő maga beszámol – felhabosítja a történeteket.

No, és úgy alakult, hogy elkezdtem hivatásszerűen kamuzni. Hazudozni. Szakszerűen szólva – ráerősíteni a nemzeti sztereotípiákra. A rendszerint undorító sztereotípiákra. Kifizetődik. Semmi sem olyan kapós Lengyelországban, mint a káröröm. Tudom jól

– és itt a magyar Olvasó kicsit magába nézhet, s elgondolkodhat a „ki ezért a felelős?” témakörön. A bértollnok, aki szállítja azt, amit elvárnak az Olvasót, vagy az Olvasó, aki megköveteli az erjesztett szellemi betevőt.

Szczerek végig szórakoztató és színes. Rettentően szórakoztató, és rettenetesen színes, húzza magával a fentebb említett Olvasót, végigvezeti azon az Ukrajnán, ahol Bruno Schulz apjának fahajas boltja állt, azon az országon, ahová a ruszkik annyi betont hordtak, amennyivel fel lehetne tölteni a Kárpát-medencét… Az emberek nem tartoznak sem Kelethez, sem Nyugathoz, s ez az elátkozott hely (Mordor?) meghatározza a hétköznapjaikat. De mit jelenthet ez egy turistának, s aki rákapott Ukrajnára, meg a patikában kapható, erekciót erősítő italra? És vajon – a bevételen túl – mit jelent azoknak, akik életmódszerűen Mordorban (Ukrajnában töltik az életüket? A helyiekkel barátkozva meg kell-e – meg lehet-e – úszni a szembesülést?

Miről beszélsz? Mi itt élünk, ez a mi valóságunk. Itt vannak a félelmeink, a reményeink. Sőt kénytelenek vagyunk valahogy megpróbálni megkedvelni ezt a valóságot, baszki, hogy meg nem bolonduljunk. Komolyan venni. A legkomolyabban. Mivel nincs más. S te, baszki, az én úgynevezett lengyel barátom, azt mondod nekem, hogy végig úgy tekintettél rám és a honfitársaimra, az egész országra – mint a majmokra az állatkertben?

A JÖN MORDOR ÉS FELFAL MINKET című beszámolót (fejlődésregényt?) olvasva ne azon meditáljunk, hogy milyen szép volt, amikor nekünk is megvolt a saját Mordorunk, hanem azon:

Mennyi idő kell még, hogy Magyarország át- vagy visszaváltozzon Mordorrá?