Legjobb esetben a zenekar bélhúron, eredeti hangszerek másolatán játszik barokk zenét – interjú Kovács Ágnessel

agneskovacs-11

A barokk zenedarabok világa bensőséges és szuggesztív, könnyed és fantáziadús, az álomszerű és a komor, ünnepi pillanatokhoz egyaránt illik. Kovács Ágnessel, az Actus tragicus című hangverseny szopránénekesével beszélgettünk.

Hangverseny: 2016. október 28. 19: 30 óra, Pannon Filharmonikusok, Kodály Központ

A pécsi zenehallgató közönség két barokk témájú koncerten is találkozhat Önnel 2016. október havában. Mint 21. századi érzékenységgel bíró szoprán énekes, mit tapasztalt, hogyan gyakorolhat vonzást a barokk zene a kortárs közönségre?

A barokk zenét már régóta művelem, ez az általam választott speciális terület, így időm nagy részében ezzel foglalkozom. Szerintem a barokk zene jól átélhető a kortárs hallgatók számára, mert az alapvető esztétikai hatásai, mint például a beszédszerűség, könnyedség, cizellált díszítések, sok kamarazenei hatású részlet, mindenki számára érthető és átérezhető. Akkor is, ha ezt pár száz év távlatából szemléljük. Hozzájárul ehhez a historikus előadásmód kibontakozása, ami az utóbbi harminc-negyven évben oly méreteket öltött, hogy a zenészek nagy része már nem ragaszkodik a XX. század elején elterjedt romantikus, nehézkes játékmódhoz. Ha a zeneműveket korhű módon adják elő, az embernek az az érzése, hogy minden „stimmel”. A barokk könnyed, beszédszerű, esetenként bensőséges, kamarazenei jegyei jobban érvényesülnek kis létszámú zenekarral, vibrato nélküli ének- ill. játékmóddal, és cizellált, fantáziadús díszítésekkel. A legjobb esetben a zenekar bélhúron, az eredeti hangszerek másolatán játszik. Ettől hajlékony, könnyed lesz a hangzás. Szerintem ez is jobban érthetővé és hozzáférhetővé tette a közönség számára a barokk stílust. Nagyon örülök, hogy a Pannon Filharmonikusoknak egy kiváló csembalója és portatív orgonája is lett a tavalyi év óta. Ez mind hozzájárul a szebb hangzáshoz.

Mi volt az Ön számára művészileg izgalmas az október 13-án előadott, Apolló isten és Daphné nimfa történetére épülő Händel-kantátában?

agneskovacs-1

Számomra a kantátában Daphné mint figura megformálása volt kihívás. Sok különféle, részben egymásnak ellentmondó mitológiai leírást ismerünk róla. Az előadó ki kell, hogy alakítson valamilyen képet a figuráról, ehhez vissza kell térni az eredeti forrásokhoz, valamint meg kell nézni, hogy Händel korában hogyan ábrázolták ugyanezt a figurát. Tehát, hogy a barokk szemléletmód mennyiben változtatta meg a görög mitológiai Daphnét. A Händel kantáta szövegkönyve például egyértelműen nagyon keménynek és elutasítónak ábrázolja. A zene viszont néhol szakít ezzel az attitűddel, ami természetes, hiszen csupán egy bizonyos fajta karakterrel nem lehet a feszültséget fönntartani egy negyven perces darab végéig. Természetesen, miután az előadóművész mindezt elolvassa, átgondolja és megnéz például néhány barokk festményt ebből a témából, a saját “hús-vér” érzelmeivel fogja megtölteni a figurát. Ezt nevezném “kortárs faktornak”, vagy pszichés összetevőnek. Ez az, ami élettel tolti meg a figurát, és (jó esetben) megérinti a hallgatót. Ráadásul mivel a kantáta keletkezésének idején Rómában a pápa betiltotta az operát (Händel Rómában írta ezt a darabot), megnőtt a világi kantáták szerepe, melyek több játék- és döntési lehetőséget hagynak az előadó számára. E kantáta esetében is nagyobb a karakterek jelentése és játéktere, éppen ezért a basszus szólista, Ashley Riches, és én is kicsit szabadabban énekeltük a Recitatívokat, és többet mozogtunk a színpadon.

Október 28-án, a Pannon Filharmonikusok koncertjén újra szerepelni fog. Melyik darabban hallhatja Önt a közönség?

Két műben működöm közre a jövő héten, mindkettő Johann Sebastian Bach darabja: az  Actus tragicus – 106. kantáta, („Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit”) és a Gyászóda − 198. kantáta, („Lass, Fürstin, lass noch einen Strahl”) A BWV 106. és a 198. kantáta témája is az elmúlás, halál, így nem könnyű velük foglalkozni. Gyönyörű, mély és bonyolult zenék. A Gyászóda, melyet Bach Johann Christoph Gottsched, német költő verssoraira komponált, például egyszerre fejezi ki a gyász fájdalmát és a halál fölött aratott győzelem örömét. Zeneileg és lelkileg is próbára teszi az ember fantáziáját, amellett, hogy a Bach kantáták énektechnikailag sem egyszerűek.