+ Média

Hogyan lehet hozzájutni a Népszabi-melléklettel megjelent Fedél Nélkülhöz?

A Népszabi-melléklettel megjelent Fedél Nélkül című lapot utcai árusításban csak a fővárosban lehet kapni, aki viszont megrendelni szeretné, mondjuk vidéken, a következőképpen kell eljárnia.

A Népszabi-melléklettel megjelent Fedél Nélkül című lapot utcai árusításban csak a fővárosban lehet kapni, aki viszont megrendelni szeretné, mondjuk vidéken, a következőképpen kell eljárnia.

A Fedél Nélkül Népszabadság-melléklettel megjelenő rendkívüli lapszámát az utcai terjesztés mellett – azokon a településeken, ahol nincs Fedél Nélkül terjesztő – elektronikus formában vagy postai úton is elérhetővé tesszük. Mindazoknak, akik a Fedél Nélkül kiadója, a Menhely Alapítvány online bankkártyás felületén céladományt küldenek a 2016. október 20. – november 3. között, és a közlemény rovatban feltüntetik: „Adomany Fedel Nelkul – Nepszabi”, elküldjük az utcalap Népszabadság különkiadását.

Két lehetőség választható:

1. az adományozó adatainál megadott pontos emailcím esetén pdf formátumban küldjük meg a lapot digitális formában. Ebben az esetben a kért és ajánlott adomány alsó értéke 500 forint.

2. a közlemény rovatban a fenti megjegyzés mellé megírt postai címre és névre levélként küldjük meg a lap különszámát. Figyelem! Kapacitásunk szűkös, ezért a nyomtatott lap küldésére vonatkozó kérést csak a készlet (500 példány) erejéig áll módunkban teljesíteni. Postázásra csak a terjesztés két hetében, heti 3 hétköznapon kerül sor.
Egy adományozó legfeljebb 3 nyomtatott lapot igényelhet.

Minden így beérkező adományt teljes egészében a Fedél Nélkül céljaira: az otthontalan terjesztők és alkotók támogatására fordítjuk. (Hajléktalan emberek ellátására, művészeti pályázatuk díjazására, műveik kiadására/terjesztésére, megélhetésük támogatására, és a postai küldés költségeire.)

Bővebb info a honlapon

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top