+ Zene

Egykori csodagyerekek a billentyűk mögött

A japán zongoraművésznő Hiromi, aki 17 évesen Chick Coreával lépett fel október 21-én Trio Project elnevezésű formációjával, Cory Henry két nappal később a The Funk Apostles kíséretében lép színpadra.

Két fiatal művész a CAFe Budapesten, akik bizonyították, hogy a tehetség korai felismerése akár korlátokat nem ismerő zenészkarrierekhez is vezethet. Cory Henry hatéves korában már a legendás Apolló Színházban zenélt, 2006 óta többek között olyan sztárok társaságában lépett fel, mint Bruce Springsteen, The Roots és a Boyz II Men, a Snarky Puppy tagjaként pedig már két Grammy-díjat is nyert. Hiromi első koncertjét tizenkét évesen adta, két évvel később a Cseh Filharmonikusokkal játszott, majd 17 évesen Chick Coreával lépett fel. A japán zongoraművésznő október 21-én Trio Project elnevezésű formációjával (részletek), Cory Henry két nappal később a The Funk Apostles kíséretében lép színpadra (részletek).

Sokan a jazz egyik legvarázslatosabb muzsikusának tartják Hiromit, aki nemcsak kivételes technikájával, hanem utánozhatatlan előadásmódjával is elkápráztatja a közönséget. Minden porcikájával muzsikál, elképesztő intenzitással adja át magát a felhangzó zenének. Tehetsége és improvizáció iránti fogékonysága korán feltűnt, de igazán akkor bontakozott ki, amikor húszévesen a Berklee-re ment tanulni. Első albuma Another Mind címmel jelent meg 2003-ban, amellyel Japánban elnyerte Az év jazzlemeze címet.

Nem akarom elnevezni a zenémet. Megteszik ezt mások helyettem. A zeném mindannak az elegye, amit hallgattam és tanultam. Van benne klasszikus zene, rock, jazz, de nem akarom meghatározni, hogy mit játszom.

– mesélte egy interjúban. Műfaji nyitottságának és előadói kvalitásának köszönhetően egy új közönségrétegben is felébresztette az érdeklődést a műfaj iránt. Tavaly a pécsi közönséget már elbűvölte, október 21-én a Müpába saját triója élén érkezik. A formációnak idén áprilisban már a negyedik albuma jelent meg Spark címmel, ami egyben Hiromi tizedik CD-je. A The Trio Project ritmusszekciója rendkívül keresett muzsikusokból áll. Jimmy Johnson basszusgitáros korábban többek között James Taylorral illetve Allan Holdsworth-szal dolgozott, a dobok mögött pedig Simon Phillipset hallhatjuk, akinek listáján nem kisebb nevek szerepelnek, mint Toto, The Who és David Gilmour.

16_10_23_cory-henry_001

A brooklyni születésű Cory Henry kétévesen kezdett el zongorán és Hammond-orgonán játszani, négy évvel később pedig már a harlemi Apolló Színházban zenélt, és rendszeresen fellépett New York-i templomokban. Igazi gospel hátterű muzsikus, aki mára univerzális zongoristává és jazzorgonistává vált. Példaképeinek Oscar Petersont és Art Tatumot tartja. Zenéjében – mit sem törődve a műfaji határokkal – a jazzt az R&B-vel, a funkkal és elektronikus zenékkel elegyíti. Karrierje 19 évesen indult be igazán, amikor Kenny Garrett világkörüli turnéján muzsikált.

https://www.youtube.com/watch?v=HRP13nak5Y4

Az új generáció egyik legjobb improvizációs képességű billentyűseként jegyzik, aki Robert Glaspertől Bruce Springsteenig számos előadóval dolgozott már együtt. Saját albumai, a 2014-es First Steps és az idei The Revival az iTunes jazzlistáján az első helyig meneteltek. Idén nyáron pedig egész Amerika megismerte, ugyanis Jimmy Fallon vendégeként a The Tonight Showban zenélt és beszélt új lemezéről. A nyár másik nagy durranása pedig az volt, amikor Jacob Collierrel a BBC Promson sajátos feldolgozásban adták elő Michel Jackson Billy Jean című slágerét. Október 23-án a Müpa melletti CAFe sátorba futurisztikus hangzásokkal kísérletező formációja, a The Funk Apostles élén érkezik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top