Miért ne fogadjunk Nádas Péter vagy Krasznahorkai Nobel-díjára?

nobel

Nádas Péter és Krasznahorkai László a fogadóirodák szerint esélyesek a legnagyobb irodalmi kitüntetésre. De jelent ez bármit is? Egyáltalán, mitől lesz valaki Nobel-díjesélyes?

Az irodalmi Nobel-díj a legrejtélyesebb minden nagy elismerés közül. Egyrészt nincsenek jelöltek és szűkített listák, mint az Oscar-díjak vagy a másik neves irodalmi díj, a Man Booker esetében – pontosabban minden erről szóló dokumentumot ötven évre titkosít a díjról döntő Svéd Királyi Akadémia, semmi más nem érhető el, csakis a díjazottak listája. Másrészt még tippelni is szinte lehetetlen, vagy inkább értelmetlen, ezer és még egy okból.

Például mert az irodalom egy bizonyos szint fölött már tényleg ízlés dolga: az is megérdemelne valami komolyabb elismerést, aki pontos, objektív szempontok alapján bizonyítani tudná, hogy jobb író-e Murakami Haruki, mint Cormac McCarthy; vagy, mivel a díjazásban elvileg egyenlő esélyekkel indul a költészet és a próza, hogy jobb költő-e Margaret Atwood, mint amilyen író Philip Roth.

És azért is, mert az irodalomban nincsenek fokmérők, mint a sportban a versenyek vagy a tudományban a publikációk, kinevezések; akadnak ugyan más díjak, amelyek alapján latolgatni lehet, de ezek valójában egyáltalán nem jelzik előre az esélyeket. Jellemző, hogy a Kafka-díjat akkor kezdték el „a Nobel előszobájának” nevezni, amikor két díjazott (Harold Pinter és Elfirede Jelinek) később megkapta a Nobelt is; arról már inkább hallgatni szokás, hogy a másik 14 díjazottra ez nem igaz, azaz a Kafka-díjasoknak mindössze 12,5 százaléka kapott később Nobel-díjat. Vagy nézhetjük úgy is, hogy a 112 eddig díjazottnak kevesebb mint 2 százaléka kapott Kafka-díjat is. Úgyhogy itt talán nem érdemes leragadni.

Tovább nehezíti a tippmixet, hogy a díjazásnak még a kritériumai sem igazán ismertek. Alfred Nobel szűkszavú végrendeletében azt írta, a Nobel-díjakat minden területen olyanoknak kell adni, „akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották”, ezen belül az irodalmi díjat olyannak, aki „eszmei értelemben a legjobbat alkotta”, ami nemcsak hogy nem egy túl szűk kategória, de Horace Engdahl, a Svéd Akadémia tagja és egykori első embere a Magyar Narancsnak adott interjújában még azt is elárulta, hogy már ezt az „eszmei értelemre” vonatkozó elvet sem követik jó ideje. „Ez a sokféleképpen magyarázott nobeli idealizmus egészen a 60-as évek végéig kötötte az akadémia kezét. Samuel Beckett díja jelentette a végső szakítást Nobel útmutatásával” – mondta, elárulva azt is, hogy mivel Borges például elfogadott egy kitüntetést Pinochettől, az akadémia akkori főtitkára kézzel-lábbal tiltakozott az ő kitüntetése ellen. És mivel esetében már lejárt az ötvenéves titkosítás, azt is tudni lehet, hogy az amerikai költő, Ezra Pound is azért nem kapta meg a díjat, mert szabadidejében meglehetősen antiszemita volt, és sem Hitlerről, sem Mussoliniről nem volt épp megvető véleménnyel.

Úgyhogy az emberiség azon része előtt, aki képtelen beletörődni az egyik emberi fogyatékosság (vagy áldás) meglétébe, a jövőbe látás képességének hiányába, két út áll: vagy a fogadóirodák előrejelzéseire támaszkodik, vagy megpróbál valamit kiokoskodni az eddigi díjazások tendenciáiból. Amivel az az egyetlen baj, hogy ilyesmiket nem nagyon lehet felfedezni bennük, mert ami olyan, mintha szabályosság lenne, azt mindig megtöri egy-két kivétel is.

Ezekbe az országokba ment az irodalmi Nobel-díj

2015: Fehéroroszország/Ukrajna
2014: Franciaország
2013: Kanada
2012: Kína
2011: Svédország
2010: Peru
2009: Németország/Románia
2008: Franciaország
2007: Anglia/Irán
2006: Törökország
2005: Anglia
2004: Ausztria
2003: Dél-Afrika
2002: Magyarország
2001: Anglia/Trinidad
2000: Kína
1999: Németország
1998: Portugália
1997: Olaszország
1996: Lengyelország
1995: Írország
1994: Japán
1993: USA
1992: Saint Lucia
1991: Dél-Afrika
1990: Mexikó

Ott van például a fogadóirodák listáin évről évre egészen előkelő helyen szereplő Nádas Péter és Krasznahorkai László esélyeit leginkább rontó tényező: hogy magyar író – Kertész Imre – nem olyan nagyon régen, tizennégy éve kapott Nobel-díjat, márpedig az akadémia mintha nem szeretné az ismétléseket, legalábbis ha nem a leginkább irodalmi fókuszban lévő országokról (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország) van szó, lásd a keretes listát. Amiből ugyanakkor az is kiderül, hogy bár szokatlan lenne, azért nem ez lenne az első eset, hogy ilyen történik: dél-afrikai író 1991 után 2003-ban is kapott Nobelt, kínai pedig 2000 után 2012-ben is. (De Törökország például a díj 115 éves története alatt csak egyetlen díjat kapott – ilyen is van.)