Százezer tehén közé véletlenül keveredett egy bika

cow-shipping

Furcsa történetek a XX. századból a magyar sajtó cikkei alapján – 1920

április, Görögország – A görög kormány engedélyt adott egy francia görög konzorciumnak, hogy klimatikus gyógytelepet létesítsen az Olimposzon. A szent hegyen rövidesen megkezdték a szálló, a fürdőépületek és a színház építését. A nép felé azzal érvelt a kormány, hogy így legalább életükben egyszer megfürödhetnek az Istenek.

április, Ausztrália – A walesi herceg látogatása alkalmából azzal a kéréssel fordult a szövetségi kormány a lakossághoz, hogy lehetőleg csak mély meghajlással köszöntsék a herceget, és ne akarjanak vele kezet fogni. Ugyanis legutóbb Kanadában annyiszor kellett kezet ráznia a hercegnek, hogy a jobb karjában ínhüvely-gyulladást kapott, és napokig kénytelen volt az etikettnek nem megfelelő módon, bal kézzel kanalazni a levest.

április, Franciaország – Lemondott a Figaro két főszerkesztő újságírója, mert szerintük a vállalat igazgatója olyan mérhetetlen befolyást gyakorolt a lap szellemi irányvonalára, amit ők, mint a lap vezető újságírói nem tartottak megengedhetőnek. Nyílt levelüket a Temps-ben adták közre, mely levél belefért a lap igazgatójának szellemi irányvonalába, sőt, náluk csak a szabad gondolkodás elfogadható.

május, USA – A német gyerekek jövője a tej. Ezzel a jelmondattal indítottak útnak a Chicagóban élő németek egy százezer tehénből álló szeretetkaravánt, hogy a német gyerekeknek ne kelljen nélkülözniük. A tehenek gond nélkül, engedelmesen szálltak hajóra, főleg az a kisebb testű bika, amelyik ismeretlen okokból keveredett közéjük.

május, Németország – A német kormány megegyezett a Vatikánnal, és katolikus püspökséget állíttatott föl Berlinben. A porosz fővárosban 400 éve, a reformáció előretörése óta nem székelt katolikus egyházfő. A megegyezést követően hamarosan kinevezték azt a férfit, aki ezek után Berlinben fog székelni.

május, Oroszország – Az ellenforradalom kitörését ugyan visszaszorította a bolsevik kormány, de a moszkvai szikra távíró komoly sérüléseket szenvedett a robbantásokban. Párizsban már tűkön ültek az Eifel-toronyban, mert a kétóránként leadott távírójelre Moszkva nem jelentkezett. Tán csak nem? Méregették egymást a távíró körül. Biztosat senki nem tudott. Kinyitottak egy üveg vodkát, hátha ez segít.

június, Magyarország – Súlyos veszteségeket könyvelhetett el a háború után az 1912-ben alapított budapesti állatkert. Az egyik gondozó elmondása szerint elhullott egy szép csíkos tigris, zsírhiány miatt a medvék, a fókák is éhen vesztek, mert nem volt gusztusuk megenni az utólag sózott édesvízi halat, egy zsiráf pedig kilyukadt, mikor fölfalta az útjába kerülő rozsdás szöget is.

június, Ausztrália – Az egyik bennszülött felesége csalárd módon elhagyta a férjét, megszökött. A férfi sem volt rest, azon nyomban a törzs varázslójához fordult. A rituálisan eltervezett bosszúhadjáratban a férfi rokonai is részt vettek, és ösztönös vadsággal döfködték a nő homokba rajzolt képmását, átkokat szórtak rá, miközben a varázsló egy kígyót vetett át a vállán. A nő tudta, milyen bosszú és átok vár rá, ezért életének további részében minden rosszért a volt férjét okolta.

június, Németország – A kormányfő egy jegyzéket tartott a kezében, amelyen arról tájékoztatták, hogy a német hadsereg létszámát százezer főben maximálták. Százezer fő? Töprengett a kormányfő. Ennyi katonával kizárólag vesztes háborúba lehet kezdeni.