+ Irodalom

A megrendülés segédigéi és más éjszakai szemrevalók

Néhol színes forgatag, hangos esztrád, máshol decens beszélgetős, elmélyülten okos.

A könyv-, e-könyv-, és folyóiratkultúrához kapcsolódó programokkal, köztük kötetbemutatókkal, mesematinéval, interaktív és zenei programokkal várja a könyvbarátokat a negyedik Olvasás éjszakája október 8-án, szombaton Budapesten és vidéken egyaránt.

A rendezvény egyik központi helyszíne a Nyugati téri Alexandra Irodalmi Kávéház, ahol többek között Vámos Miklós mutatja be új kötetét, szó lesz Wm. Paul Young Éva című spirituális regényéről, Szécsi Noémi pedig Legyen vagy ne legyen? – Fogamzásgátlás, gyermek utáni vágy, várandósság a XIX. században címmel tart képes előadást. Ugyanitt K&H Gyógyvarázs program keretében bárki olvashat mesét a beteg gyerekeknek, a videofelvételeket országszerte 40 kórház gyermekosztályára juttatják el a szervezők.

A Hátsó Kapuban Viola Judittal beszélgetnek a XIII. századi zempléni várak ármányos életét felidéző történelmi regényéről, Erdős Virág a kötetbe nem került verseiről vall, Tóth Krisztina és Szántó Marcell Csapatban az erő címmel ad zenés műsort, és saját programmal készül Grecsó Krisztián és Totth Benedek is, késő este pedig az írókból álló alkalmi rock együttes, az Olvéjsz Band lép fel.

Közösségi könyvkészítés várja az érdeklődőket zenével, felolvasásokkal, és ismeretterjesztő kiselőadásokkal a Rákóczi úti Fókusz Könyváruházban, ahol lesz urban fantasy karakterjáték is. A Libri Könyvpalotában Hámori Gabriella Gyarmati Fanni naplójából olvas fel részleteket, bemutatják Mörk Leonóra, Szily Lászó, Gerlóczy Márton és Belső Nóra új köteteit, valamint lesz Trónok harca-kvíz is.

Az Örkény Könyvesboltban Esterházy Péterre emlékeznek A megrendülés segédigéi című, több mint 60 szerző írását felvonultató kötet bemutatójával, amelyen Farkas Zoltán, Kornis Mihály, Péterfy Gergely, Szabó Ádám, Márton László és Szilágyi Ákos is felolvas. Emellett felolvasószínházat rendez a Jelen! Kortárs ifjúsági novellák antológia három szerzője, Bencsik Orsolya, Krusovszky Dénes és Nagy Ildikó Noémi, majd Galkó Balázs színművész következik előadói estjével.

Rendhagyó találkozót szerveznek a könyves blogok és vlogok szerkesztőinek a Westend City Centerben található Könyvmoly Pop Up Store könyvesboltban, ahol K. László Szilvi meseíró és Szőnyi Gergely grafikus mesematinét rendez. Mesedélutánnal várja a gyerekeket Kozári Dorka meseíró és László Maya grafikus is a Pólus Bevásárlóközpontban található Könyvmoly Store-ban, ahol Helena Silence és Kemese Fanni ifjúsági szerzőkkel lehet találkozni.

A győri Libri Könyvesboltban Dolák-Saly Róbert zenével mutatja be „koholmány- és kacsagyűjteményét”, a Madáretetőt, Bajzáth Mária 6-8 éveseknek szóló mesegyűjteményről vall, Sándor Erzsivel Anyavalya című családtörténetéről beszélget Hancz Gáborral. Az 56-os forradalom 60. évfordulójához kapcsolódva bemutatják Bartos Margit 1956 és 1959 között írt naplóját is.

A székesfehérvári Alexandra Könyváruházban Geronimo Stilton meseíróval és Csitáry-Hock Tamással találkozhat a közönség, emellett Szögyal Rinpocse Tibeti könyv életről és halálról című kötetéről is szó fog esni .

Nyitókép >  Petrus van Schendel: Night Reading

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top