+ Fotó

Mácsai Pál: Keleti Éva kiállítása szívhez szóló

Köszönöm a nemzeti múzeumnak a lehetőséget, hogy megőrzik ezeket a képeket, amelyek talán a jövő nemzedéknek mondanak valamit arról, hogy milyen volt a magyar színjátszás, a magyar kultúra a ’70-es, ’80-as években – mondta Keleti Éva fotóművész.

Kontakt – Keleti Éva fotói címmel nyílt kiállítás csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a fotográfus művészekről készített, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvétele is látható.

Keleti Éva Prima Primissima Díjjal kitüntetett, érdemes és kiváló művész, akit 85. születésnapja alkalmából is köszöntöttek a tárlat szerdai sajtóbejárásán, elmondta, hogy élete legizgalmasabb heteit élte át a kiállításra készülve.

Az ünnepelt. MTI Fotó: Marjai János.

Az ünnepelt. MTI Fotó: Marjai János.

A tárlat előzményeként említette, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta az MTI-s munkássága utáni időszakban, 1976 után készített felvételeinek negatívjait, diáit.

Köszönöm a nemzeti múzeumnak a lehetőséget, hogy megőrzik ezeket a képeket, amelyek talán a jövő nemzedéknek mondanak valamit arról, hogy milyen volt a magyar színjátszás, a magyar kultúra a ’70-es, ’80-as években

– mondta a fotóművész.

A közönség. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

A közönség. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

A Magyar Nemzeti Múzeum november 20-ig látható időszaki kiállítás kurátora, Szarka Klára fotótörténész, az életmű gondozója elmondta: nagy öröm számukra, hogy Keleti Évát segíthették abban, hogy talán legszemélyesebb kiállítását megvalósítsa.

A kiállítást csütörtökön megnyitó Mácsai Pál színművész szívhez szólónak nevezte a tárlatot. Céljuk épp ez volt, és az is, hogy a kiállítás összekapcsoljon korszakokat, a közelmúltat – a ’70-es, ’80-as éveket, a 90-es évek elejét – a mával, összekapcsolja a mai vizualitást annak a fotográfiai korszaknak a jellegzetességével. Erre is utal a kiállítás címe.

Gálvölgyi János és felesége, Gálvölgyi Judit. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

Gálvölgyi János és felesége, Gálvölgyi Judit. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

Keleti Éva képaláírásai személyes, szubjektív benyomások.

A képaláírásokat végigolvasni önmagában élmény

– jegyezte meg, hozzátéve, hogy ezekből ő is sokat tanult.

Nagyon sok szép lírai pillanatban lehet részünk, elsősorban a színházi világból, de a tánc világából is

– mondta Szarka Klára, hozzátéve, hogy a kiállításon látható számos portré által kirajzolódik Keleti Éva emberi és fotográfusi portréja is.

Szilágyi Tibor színművész elmélyül a tárlatvezetésben. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

Szilágyi Tibor színművész elmélyül a tárlatvezetésben. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

A kiállításon több száz képet mutatnak be különböző formában: a falon 85 olyan kép kapott helyet, amely még soha nem volt látható, a további képeket pedig vetítve láthatja a közönség, és négy kisfilmet – Szilágyi Tiborral, Béres Ilonával, Szakonyi Károllyal és Keleti Évával készült interjúkat – is bemutatnak.

Keleti Éva szakmai életútja három nagy részre tagolható: a Magyar Távirati Iroda (MTI) fotográfusaként dolgozott, majd 1976-tól képszerkesztő, szerkesztő és fotográfus az Új Tükörnél, később a Színházi Életnél, megszűnésük után pedig képügynökség-vezető volt. Munkássága elsősorban a magyar kulturális élethez, kiemelten a magyar színházi fényképezéshez köthető. Mára már ikonikussá vált felvételeinek sokaságát őrzi az MTVA/MTI archívuma.

Itt pedig magára ismer. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

Itt pedig magára ismer. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

A kiállított képek két időszakot ölelnek fel: egy részük az Új Tükörnél töltött időszakban, 1976 és 1989 között készült, a másik pedig a Színházi Élet című lapnál született a 90-es évek elején. A fotóművész szerint:

ezeken a képeken mindenki úgy játszotta el önmagát, mint valamilyen egyszemélyes színházban.

Mindez csak úgy sikerülhetett, hogy a színészek partnerei voltak az elgondolásban.

A kiállítás plakátján látható Zsótér Sándor színész-rendező mellett a képeken többek között Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Ferenczi Krisztina, Tímár Béla, Őze Lajos, Kálmán György, Gobbi Hilda, Kállai Ferenc, Darvas Iván, Tolnay Klári, Avar István, Psota Irén, Bessenyei Ferenc, Komlós Juci, Básti Juli, Lukáts Andor, Mácsai Pál, Gesztesi Károly, Dőry Virág, Béres Ilona, Balázsovits Lajos, Koltai Róbert, Fülöp Viktor, Gábor Miklós és Adamis Anna szerepel.

A közönség öröme. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

Az öröm. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

A kiállításon négy alkalommal, szombat délelőttönként Keleti Éva tárlatvezetést is tart, emellett november 13-án beszélgetést szerveznek a fotográfus és színművészek részvételével.

Keleti Éva 1976 után készített felvételeinek eredeti negatívjait, diáit – amelyeknek többsége nem publikált – 2015-ben ajándékozta a múzeumnak. Mint a kiállítás múzeumi kurátora, Lengyel Beatrix elmondta, Keleti Évától 1229 riportot kaptak, amely 90 ezer negatívkockát jelent. A történeti fényképtár gyűjteményébe került képek művészi ábrázolásai annak a munkának, amelyet a színészek, művészek alkotó folyamatként élnek meg. Keleti Éva ezt szeretettel és magas színvonalon ábrázolta – tette hozzá a történész-muzeológus.

Hol is kezdjük? Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

Hol is kezdjük? Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

A 90 ezer negatívkocka Ács Irén, Miklós Jutka, Vadas Ernő és Langer Klára képei mellé kerül. Mint fogalmazott, a múzeum időpillanatokat őriz. De nemcsak megőrzik és gyűjtik ezeket a pillanatokat, hanem igyekeznek mindig újraértelmezni és minél többször megmutatni a közönségnek.

85 év. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

85 év. Az ünnepelt. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top