+ Irodalom

Óriási összeget tartalmazó boríték esett a Dunába

A Lánchídon Budára autózott egy építész, hatvan ezer koronát tartalmazó borítékot szállítva a Kereskedelmi Minisztériumba. A sofőr jól vezetett, ezért a férfi üres perceiben kiselejtezte a zsebeiben található fölösleges iratokat, és széttépve a Dunába hajította őket. Közben azonban máshol járt az esze…

Furcsa történetek a XX. századból a magyar sajtó cikkei alapján – 1918

január, Finnország – Helsinki utcáin zászlók lobogtak a jeges szélben, délután volt és sötétség. Egy kisfiú az anyja kezét fogva sétált az utcán, s bár nem igazán értette, miről beszél az anyja, mi az, hogy mától függetlenség van, meg hogy minden meg fog változni, a fiú mosolyogva hallgatta az anyját. Eddig soha nem volt oka kételkedni a szavaiban.

január, Kurland – A kurlandi parlament 17 szavazattal, 12 ellenében megszavazta, hogy Kurland Németországhoz csatlakozzék, amit azonnal megtáviratoztak Berlinbe. A döntés csak három ember szavazatán múlott. A 12 nemmel szavazó képviselő hosszan vitázott arról, melyik lehetett volna az a három.

január, Brazília – Első felbuzdulásra négyszázezer önkéntes jelentkezett a köztársaság hadseregébe, amely a tervek szerint az európai hadszíntéren kívánt beavatkozni a háborúba. Úgy becsülték, hogy a hadsereg végső létszáma két millió körül lesz. Kétmillió brazil férfi, akik soha nem jártak Európában, s egy részük nyilvánvalóan ott fogja befejezni az életét.

február, Olaszország – A milánói béke-propagandisták latba vetették nyelvi leleményüket, és negyvenezer kenyérjegyet bocsátottak ki, amelyeken a Pane, kenyér szó helyett a Pace, béke szó szerepelt. Néhányan azért bosszankodtak az akción, merthogy ezek szerint az olaszok képesek a békét odaadni egy kiló kenyérért.

február, Ausztria – A háború valóságos vagyonokat emésztett föl, amelynek fejében papírpénzt kaptak az emberek. Ennek a pénznek a nagy része a bankokban landolt, ahol 60 százalékos hozammal kamatozott. Nem tévedett nagyot az a férfi, aki egy társasági ebéd alkalmával ezt a pénzügyi manővert az önmagát fölfújó lufihoz hasonlította.

február, Németország – Berlinben fölröppent a hír, hogy hamarosan megszüntetik a hadbíróságokat, és minden további pert a polgári bíróságokon tárgyalnak tovább. Egy katona, aki meglopta a társait és rajtakapták, a tárgyalás időpontját várta. Azon gondolkodott, vajon a polgári bíróság enyhébben ítéli-e meg, hogy már a bevonulás előtt kleptomániás volt.

március, Litvánia – Kurland után a litván tartományi tanács is úgy döntött, hogy ha nem is területileg, de mindenképpen szövetségi viszonyba kíván lépni Németországgal, remélve a németek védelmét, egyúttal osztozva a háborús költségekben. Hovatovább közlekedési, vám- és éremkonvenciót szándékozott kötni. Arra azonban nem tértek ki, hogy egyazon ciklonok felhőképző hatásaival kívánják a földjeiket locsoltatni, vagy sem.

március, Franciaország – A párizsi pályaudvarokon hirdetményeket függesztettek ki, amelyek arról tájékoztatták az utasokat, hogy az északi és keleti vonalak idegen katonai felügyelet alá kerültek, lehetetlenség Párizsba menekülni. Egy asszony gyermekével a karján olvasta a hirdetményt. Aztán arra az éjszakára gondolt, mikor egy hajnali rövid szex után teherbe esett. Először látta maga előtt a férfi falloszát gyilkos fegyverként.

március, Magyarország – A Lánchídon Budára autózott egy építész, hatvan ezer koronát tartalmazó borítékot szállítva a Kereskedelmi Minisztériumba. A sofőr jól vezetett, ezért a férfi üres perceiben kiselejtezte a zsebeiben található fölösleges iratokat, és széttépve a Dunába hajította őket. Közben azonban máshol járt az esze, mert a pénzt tartalmazó borítékot is széttépte, és kihajította az ablakon. A rendőrség tíz ezer koronát ajánlott fel a becsületes megtalálónak, remélve, hogy a pénzt partra vetik a hullámok. Azokban a napokban soha nem látott tömeg kóborolt étlen-szomjan és fényes jövőt vizionálva a Duna partján.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top