Leszegett fejjel fogunk álldogálni – Lévai Katalin, Bokros Lajos és Salamon András a kvótanépszavazásról

turay_menekultsator

Tavaly ilyenkor arra kértünk művészeket, tudósokat, közszereplőket, hogy mondjanak véleményt a menekültkérdésről. (A cikksorozat itt olvasható.) Most azt kértük tőlük, hogy foglaljanak állást az október 2-ai kvótanépszavazással kapcsolatban. Szalay Kriszta, Csepeli György és Majtényi László véleménye itt található. Ezúttal Lévai Katalin, Bokros Lajos és Salamon András gondolatait adjuk közre.

levai_katalin1Lévai Katalin szociológus, író

Amikor a Fidesz népszerűsége csökkent, a kormány kommunikációs csapatának támadt egy mentő ötlete. Miért is ne turbózhatnák föl a sikeresnek bizonyuló Európa-ellenes szabadságharcot a ,,migránskártya” kijátszásával? Hamarosan meg is jelentek az ,,Üzenjük Brüsszelnek” hirdetések országszerte, majd egyre durvább hangvételű plakátok lepték el az utcákat, köztereket és minden lehetséges médiafelületet.

A kék gyűlöletcunami igen hatásosnak bizonyult. Az emberek többsége fél az idegenektől, nem tudja, kik ők, honnan érkeznek, ráadásul tájékozatlan jogi és politikai kérdésekben, így azt sem veszik észre, hogy már maga a kérdésfelvetés is hamis, sem jogi, sem politikai síkon nem értelmezhető. Népszavazást csak olyan ügyben szabad kiírni, amely az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Márpedig ez nem olyan, hiszen

a bevándorlás kérdése összeurópai ügy. 

A népszavazás kiírása ellentmond a csatlakozási szerződésnek, jogi következménye teljesen tisztázatlan.

Ez a sok milliárddal megtámogatott kampány mindenről szól, csak éppen a bevándorlókról nem, arról pedig még kevésbé, hogy a kormány hogyan védi meg a hon polgárait a beáramló menekültek ‘veszélyes hadaitól.

Akkor hát mi a célja?

Több legyet ütni egy csapásra. Először is el kell terelni a figyelmet az ország égető bajairól, az oktatás, az egészségügy, a szegénység, a kivándorlás megoldatlan kérdéseiről. De a kampány arra is jó, hogy egyben tartsa a tábort, hiszen közben ellenőrizhetők és frissíthetők a Kubatov-listák, vagyis jól előkészíthető a terep a következő választás számára. S egy pillanatra se tévedjünk: a Fidesznek bármilyen eredmény jó lesz. Még ha érvénytelen lesz is a népszavazás, az is. Mert akkor is kimutatható lesz a nemek győzelme. Ez szinte biztosra vehető azok után, hogy

hosszú hónapok óta szítják a zsigeri félelmet és a gyűlöletet azok ellen, akik egyébként itthon nem is láthatók, s akiknek eszük ágában sincs Magyarországon letelepedni.

Ez a szégyenletes és végtelenül elkeserítő történet jól ki lett találva. S ellenszerét még mindig nem leljük.

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: korkep.sk

Fotó: korkep.sk

Bokros Lajos közgazdász, egyetemi tanár

Kettős hazugság bűnébe esett a kormány. Egyrészt olyan kérdésre várja a választ az októberi népszavazáson, ami nincs. Tessék elolvasni a nyugati lapokat, megkérdezni a vezető politikusokat: az Európai Unió egyetlen intézményének – Európa Tanács, Európai Bizottság, Európai Parlament – nincs szándéka Magyarországra illegális bevándorlókat (migránsokat) telepíteni!

A kérdésnek tehát nincs alapja, nincs oka, de nincs közjogi következménye sem.

Másrészt lényeges, hogy az értelmetlen kérdés mellett hazug érvekkel kampányolnak. Minden plakátjukra, amit az adófizetők pénzén kiraktak az utcára, az internetre és a tévébe, a tényeknek meg nem felelő érveket írtak. Figyelemre méltó és erősen leleplező, hogy a Kúria kénytelen volt ,,orientációnak” csúfolni a plakátokra írott kormányzati propagandát.

Aljas az a kormány, amelyik nem létező kérdésre hazug állítások tömkelegével vár választ.

Aljas kormánynak egyetlen célja, hogy felkorbácsolja az idegengyűlöletet, a nép félelmét, és ezzel elterelje a figyelmet a maga embertelen viselkedéséről és gyalázatos teljesítményéről.

Ráadásul a népszavazás eredménye semmit sem befolyásol, jogilag senkit sem kötelez semmire.

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

salamon_andSalamon András filmrendező

Olvasom, hogy ha bekövetkezne az, amivel a kormány gyűlölet-népszavazása mesterséges rettegést gerjeszt a tájékozatlan tömegekben, akkor például Kőszeg városának be kellene fogadnia egy, azaz 1 fő menekültet. Magyarország esetében tehát – az idegengyűlölők szempontjából legrosszabb esetben is – városonként egy-két menekült ideiglenes ellátásáról lenne (lett volna) szó, hiszen jó okunk van feltételezni, hogy ők is inkább továbbmenekülnének innen Nyugat felé.

Ha egy tízmilliós országban a nem létező kvótatörvény nem létező kötelezettsége nyomán pontosan 1294 fő „betelepítésének” fikciója miatt hisztérikus xenofóbia képes kitörni,

ha megtévesztett állampolgárok százezrei válnak egy nyomorult politikai manipuláció áldozataivá, ha az egyházak vezetői és a szélsőjobb vállvetve harcolnak a háborúk áldozatai ellen az illiberalizmus, tehát a szabadságellenesség zászlaja alatt, akkor a normalitás esélyei tragikusan csökkennek.

A mesterséges gyűlöletkeltésnek és a 8 milliárd forint közpénzből finanszírozott újabb pártkampánynak természetesen nincs köze a menekültkérdéshez; ennek semmi más célja nincs, mint újabb rémekkel riogatni a valóságtól véglegesen elszakadt, vakhitű Orbán-híveket, így teremtve meg a pártelnök egyszemélyes uralkodásának újabb évtizedeit, s mindent, ami evvel jár.

A népszavazást bármilyen áron Orbánnak kell megnyernie – ezt a parancsot kapták az egyházak, az önkormányzatok, a választási bizottságok.

Nincs felső határa annak az összegnek, amit erre a célra elkölthetnek az állami intézmények, elsősorban az állami propagandagépezet szervezetei.

A tudatlan tömegek aljas ösztöneinek felpiszkálása miatt érzett esetleges lelkifurdalással a jelenlegi miniszterelnöknek nem lesz dolga, már csak azért sem, mert mindig van egy önként jelentkező az udvarából, aki vállalja, hogy magára rántja a még talpon maradt épeszű emberek megvetését. Egyik legbefolyásosabb minisztere például így szólt: Nem tudnánk együtt élni a menekültekkel, mert 600 éve együtt élünk a cigányokkal, és az ő problémáikat sem tudjuk megoldani”. [Lázár János szavai. 2016. szeptember 18-án hangzottak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyéren. – A Szerk.]

Mindezek miatt az úgynevezett ellenzék által elárult, elárvult népeknek kell majd rettenetesen szégyenkezniük, amikor kétségbeesetten maguk is menekülőre fogják ebből a gonosz indulatokkal megfertőzött, valaha még tűrhető országból.

Orbánnak sikerült.

Magunktól undorodva, leszegett fejjel fogunk álldogálni a migránsok között valamelyik nyugat-európai nagyvárosban, és hiába keressük a válaszokat, nem tudjuk megmondani, hogy ez miként történhetett meg velünk.

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs



  • Elemer Lo

    Ahogy Hofi Géza mondta, az a baj, hogy Magyarországon az egy főre eső bunkó két fő…

  • János Litvai

    Tény, hogy Németországban ugrásszerűen nőtt a bűncselekmények száma, és az is tény – még akkor is, ha a német média kézivezérelve agyonhallgatja ezt – hogy a növekedés a migrációhoz köthető. Tény az is, hogy a migrációt kihasználva terroristák érkeznek illegális csatornákon Európába ( elismerte a német és a francia titkosszolgálat is ). Hasonlóképpen tény, hogy a migránsok java része – ellentétben a korábbi híresztelésekkel – jórészt képzetlen, nyelveket nem beszélő, integrálódni nem akaró tömeg.
    Olvasom a szép szólamokat fentebb, és közben azon gondolkodom, mi lett volna, ha Bokros úr leánya ( ha van neki ) egy migránsok által elkövetett szexuális molesztálás áldozatává vált volna….
    Vagy mit szólna Salamon úr, ha – mint Stockholmban megtörtént egy stábbal – stábját migránsok által elkövetett attrocitások érik…. ( http://www.smh.com.au/entertainment/tv-and-radio/news-and-current-affairs/channel-nine-deny-partnering-with-antiimmigration-activist-during-swedish-attack-20160301-gn81b2 )
    Nem csak Orbán, és az Orbán féle propaganda létezik. Van egy – egyébiránt nem túl rózsás képet mutató – valóság is.
    Egyetértek azzal, hogy ezt az országot gonosz indulatok fertőzték meg. Azzal viszont nem, hogy menekülni kell innét. És azzal sem, hogy gazember az, aki nem fogadja be gondolkodás nélkül a kéretlen látogatókat.
    Salamon úrnak pedig köszönet a “tudatlan tömegek” szófordulat használatáért. Lehet hogy honfitársaink az ön számára csupán tudatlan tömegek. Vajon hogyan minősíti ebben az esetben a migránsok tudatlan tömegét…. Költői kérdés, választ nem várok. Lehet valaki úgy is jó egyetemi tanár, filmrendező, vagy éppen zenész, hogy unintelligens. Ön remek példa erre.

    • nonemart

      Habogsz itt összevissza ! Egymillió ember özönlött Németországba, részben azért, mert senki sem fogta fel a tömeget még pár percre sem ! Ha a németek hamarjában bekeményítenek, akkor most Ausztriában és Olaszországban álldogállnának a szerencsétlen emberek és ott pusztítanának. Ennyit a statisztikáidról, amik nem sokat érnek. Azt meg ne gondold, hogy a németk nem tudnának egy hatékony határzárat felállítani, ennyire nem lehetsz ostoba ! Bokros úr lánya sincs (lenne) veszélyben, mint a hogyan a te tisztességed sem, többé nincs veszélyben !

      • János Litvai

        Nem felel meg a valóságnak, amit írsz. Az viszont stimmel, hogy pusztítanak. ( lásd az idevágó olasz és görög híreket. ) A statisztikákat nem én gyártom. Jó lenne utána nézni. A tények makacs dolgok. A többi meg csak duma.
        Ebben a történetben jobbára Merkel asszony és néhány tanácsadója volt ostoba. Ezt ma már ők is tudják, illetve ostobaságukat alátámasztották a választási eredmények is. Az az ostobaság, amikor egy szűk politikai elit nem hajlandó figyelembe venni az – elvileg – általuk képviselt emberek véleményét.
        ( azt még belőled sem nézem ki, hogy a német választások eredményeit Orbán plakáthadjáratával indokolnád. Persze lehet…. de valószínűbb, hogy ez sokkal inkább a merkeli politika elítélése. Ennyit a németekről. )
        Tisztességedben nem kételkedem, intelligenciádban sokkal inkább.
        Ja, nem ijedtem meg és beszédhibás sem vagyok, így bizonyára csak értelmezési probléma lehet a habogásra utalás.

        • nonemart

          NIncs az én itelligenciámmal semmi baj, többek szerint, mint fordítva. Azonban, ha már komolyra akarod fofdígtani, Merkel mindig is hallgatott mások tanácsára, csak azok mások voltak, mint akikre te hallgattál volna. Ez az egyik. Németországban polgári demokrácia van, és senki sem tett panaszt ezidőtájt annak hiányára ! Ez a másik. A menekültek befogadásra érdemesek, általában. Aztán kell kikderülnie annak, hogy ki az igazi menekült, ki a haszonleső, és ki a harcos, ez utóbbiakat meg el kell hárítani. Ez a harmadik, amiben te sem fogsz vitázni. ÉS ezt a németek sem vitatják. Nos, a negyedik az, hogy ekkora tömeg esetében mindehhez sok idő és komoly előkészületek kellenek, és ha ráömlik az áradat Európára, akkor a kérdés kezelésében szoros együtműködésre van szükség ! Ebben türelmetlen egy kissé a német nép is, ami teljességel érthető ! Mert miért segíti ki Németország azokat az európaiakat, akik őt nem segítik ? És most még egyetlen mondat: a mi kis hazánk az elejétől fogva kivonja magát mindeféfe, együttműködés alól !

          • János Litvai

            Érdekes, én azt hittem, hogy erről a kérdésről csak komolyan érdemes beszélni.
            Minden politikusnak vannak tanácsadói, így Merkelnek is. Nem tudom, kire hallgatott. Azt viszont tudom – nézve/hallgatva a tömegkommunikációt, és nem csak a magyart! – hogy Merkel Németországot megnyitó lépését előbb az ellenzék, később a lakosság, majd saját koalíciós és párttársai is erősen bírálták. Egyértelmű jelzés volt az is, hogy a CDU jelentős mértékben veszített szavazó bázisából a tartományi és a berlini választásokon is. És ezt támasztja alá a migránsok befogadását ellenző politikai erők előretörése is. Érdemes beleolvasni a német sajtóba, ma már koránt sem olyan hurráoptimizmus uralkodik migránsügyekben, mint egy éve. A VALÓSÁG igazolta azt, hogy lépés helytelen volt.
            Demokrácia deficit, ha egy politikus mindenáron ragaszkodik egy hibás döntéshez, akkor is, ha a saját népe, ellenzéke és koalíciós partnerei, valamint párttársai is bírálják ezért. Természetesen tudom, hogy Merkel számára a migrációs politika totális elhibázottságának bevallása a bukás, így megpróbál kioldalazni a helyzetből. Érdekes lesz.
            Honnét tudod, hogy a menekültek befogadásra érdemesek általában? Elmenekültek a háború sújtotta övezetekből. OK. Elmenekültek Törökországból. OK. Elmenekülnek Görögországból és Olaszországból is. OK, de miért is? Ott már nincsen háború. Aztán menekülnek tovább, sokan egész Európán keresztül, mondjuk Svédországig…. Miért? Hol és mikor van lehetőség – megfelelő kényszerintézkedések nélkül – megállítani őket, és megvizsgálni hogy 1. Valóban menekültek-e? 2. Valóban érdemesek-e befogadásra? 3. Hová kell őket tovább irányítani? Ha a menekültek valóban menekülnek, akkor miért költenek sok ezer EUR-t arra, hogy különböző illegális csatornákon jussanak el különböző Nyugat-európai országokba? Miért nem várják meg, hogy döntsön a sorsukról Európa, és elküldje őket valahova, befogadja őket valamely ország. Miért kísérelnek meg “menekülni” még a francia-angol határon is? ( Lásd helyzet Calais-nál )
            Visszatérve a németekre: semmi gond a befogadási hajlammal. Semmi gond azzal sem, ha a svédek tömegeket akarnak és tudnak befogadni. De azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy akkor gyerünk, hadd szóljon, jöjjön mindenki, aztán majd lesz valahogy.
            Butaság volt.
            Az első lépés az, hogy az áradatot meg kell állítani, és csak szabályozottan, ellenőrizve szabad beengedni őket Európába.
            Németország – Merkel – nem ezt tette. hatalmas hiba volt.
            Egyébiránt ezeknek a migránsoknak legnagyobb része asszimilálhatatlan, nekem ez a meggyőződésem.
            Európa olyan hibát követ el, mely több nemzedéknyi problémát fog okozni.
            A mi kis hazánk a kezdet kezdetétől azt az álláspontot képviseli, hogy a legfontosabb az EU határainak védelme. Enélkül nincsen kontrollált és koordinált befogadás sem. Hallottad, hogy tegnap ezt – ennek szükségességét – már Juncker is elismerte?
            Merkel döntése hibás volt, mégpedig történelmi léptékben. Ezt meggyőződésem szerint az eltelt idő eseményei már most igazolták.
            Még egy apróság: a Brexit, illetve az Unió mai megosztottsága nem kis mértékben éppen ennek a migrációs helyzetnek köszönhető. Konkrétan annak, hogy sokan tartják helytelennek Merkel politikáját.
            Brüsszel és Németország nem mindenható. Azok is hibáznak. Nem is annyira ritkán.

          • nonemart

            Persze, csak komolyan ! És nem az utólagos bölcsesség alapján ! Mert az egy évvel ezelőtti helyzet az volt, hogy néhány ezer – talán száz is – menekült tolongott a magyar határnál ! Kis hazánk a maga nyitott határaival és hezitáló, gyengus szervezettségével nem tudta megállítani és azonosítani őket, ezért azok megindultak az óhajtott Kánaán, Németország és Svédország felé. Ausztria és Németország hagyományosan rendelkeznek menekülteket befogadó kapacitásokkal, némelyiket le kellett porolni ahhoz, hogy újra megnyithassák. De megtették, száz-kétszázezer ember nem lehet gond egy fejlett régiónak ! Nem bevándorlókat vártak, hanem menekülteket, akiknek egy része letelepedik majd és bevándorlóvá válik ! Mi rájuk küldtük a népet, és közben felmerült, hogy ha betelnek a német kapacitások, akkor mégis nálunk kell az adminsiztrációs időszakra felkészülni – és erre intett be orbán a maga felcsuti egyszerűségében ! Határzár, háború, özönvíz ! Nos mára kb. egymillió ember talált utat Németországba és Skandináviába, pár százan beszivárogtak hozzánk is, felkutatásuk és pellengérre állításuk folyamatban ! Együttműködés a probléma megoldásában – fel sem merült, mi karakánul, önzően jártunk el mindvégig ! Hoztuk a V4-eket is ! Most van az, hogy nem férnek el többen a térképen. Mostanra azonban a migránsok feléről kiderült, hogy nincs jogcíme itt maradni, mehetnének haza. Azt gondolná az ember, hogy ebben azért már együttműködik kis hazánk ! De nem ! Ebben sem. Semmiben ! Nem Merkelt kell ekézni, ő legalább megpróbálta, most is próbálja, lehet, hogy rámegy a politikai vezető szerepe, lehet. De akkor sem mondhatja rá senki, hogy gyáva lett volna, vagy embertelen ! Lehet, hogy túlvállalt, lehet, hogy olyan áldozatot kér, amelyet a németek nem akarnak meghozni, lehet. De hát ilyen az élet, Egy-két százezer helyett egymillió embert kapott, és magának kellett kezdeni velük valamit – ez a lényeg ! Az összes többi másodlagos.

          • János Litvai

            Az emlékezeted alaposan megváltoztatta a történetet.

    • Dubito

      Ez rendben van, ezért kevésbé akadnánk ki, ha Németországban vagy Svédországban rendeznének népszavazást a kérdésről. De Magyarországon eddig csak derék magyar emberek erőszakolták lányainkat és asszonyainkat, gyilkolták polgárainkat, és semmi jele annak, hogy ez változna. Olcsó, de hatásos figyelem-elterelés a maffia szabad rablásáról, ami nagyobb veszély nemzetünkre jelenleg.

  • L Horváth Katalin

    Magyarországon kiemelkedően magas a nők és a gyerekek elleni erőszakos
    cselekmények száma. Hazánkban HETENTE MEGHAL EGY NŐ ÉS HAVONTA EGY GYERMEK családi erőszak következtében. A magyar nők mintegy 6%-a él olyan párkapcsolatban, amelyben partnere fizikai és/vagy szexuális erőszakot követ el ellene. Eközben a kapcsolódó eljárások
    száma évente százas, maximum ezres nagyságrendű. A bűncselekményeket MAGYAR
    EMBEREK KÖVETIK EL MAGYAR CSALÁDTAGJAIK ELLEN. Magyarország kormánya ennek
    ellenére nem ratifikálta a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását
    célzó Isztambuli egyezményt. A ratifikációt sürgető határozati javaslatot A
    FIDESZ ÉS A KDNP KÉPVISELŐI LESZAVAZTÁK.

    A kormány tavaly 1,3 MILLIÁRD forintot költött idegenellenes, gyűlöletkeltő
    kampányra, a kvótanépszavazás pedig körülbelül 8 MILLIÁRD forintba kerül. A
    családi erőszaknak kitett nők és gyermekek védelmét célzó program 8 milliárdra
    becsült költségére a kormány szerint nincs fedezet.

  • janó

    álljanak is csak leszegett fejjel. bokros,meg az a szőke luvnya aki valami miniszter volt böszme alatt. van miért szégyenkezniük

  • Ko janó

    Én is lehajtanám a fejemet mert Rózsadomb környékéröl egészen mást lehet látni mint ahol a köznép lakik. Javaslom ezeknek a személyeknek ha ennyire támogatják a betelepítést, vállaljanak a szomszédjukba vagy a villájukba, ilyen szegény úgymond szerencsétlen áldozatokat. Beszéljék meg a Fletóval hogy mennyit akarnak kiemelni a fekáliából. Remélem meg fogják majd tanulni a magyarok Istenét. Esti imájukba foglalhatják, hogy bocsáss meg uram mert nem ezt akartam. A hatalomért mindenre képesek e személyek. Tiltakozásként visszaadhatnák az állami kitüntetéseiket is a pénzel együtt, ha van vér a pucájukban. Szégyen hazánkra nézve e politikai toprongyok banda. Harminc ezüstért hazájukat is eladnák, ha egyáltalán annak tekintik.