Négynapos munkahét Magyarországon?

4-day-work-week-1

Nagyon bevált a rövidebb munkahét, mondta a 24.hu-nak Kusinszki András, a Nyakigláb Kft. vezetője. A fakerítéseket gyártó cégnél csak hétfőtől csütörtökig dolgoznak.

Csak jó tapasztalataim vannak. A cégnek és a dolgozónak egyaránt megéri, márpedig ez ritka helyzet. Ráadásul már szerdán úgy érezni, mindjárt itt a hétvége!

A törvény csak a 40 órás munkavégzést írja elő, ezért nem volt jogi akadálya, hogy a vállalkozó áttérjen a 4 napos, napi 10 órás munkahétre. Kusinszki szerint így a fűtésszámlán is többet takarít meg, sőt, az alkalmazottak szünetein is spórol:

Minden ebédszünet kiesést jelent, és reggelenként is több idő, mire az ember szerszámot vagy klaviatúrát ragad. Ilyenkor mindenkinek kell néhány perc, mire átgondolja, hol is tartott a munkával. A dolgozók átbeszélik, mi történt – a politika, a barátnők, a sport mind előkerül, és ezekkel a témákkal eltelik tíz-tizenöt perc. A 4 napos héten azonban ez sem jelent akkora problémát, hiszen kevesebb a kieső idő.

A vállalkozó úgy gondolja, az irodákban is sikeres lehet a rövidebb munkahét. A határidős feladatokon is érződik, hogy alkalmazottai szaporábban dolgoznak, jobban igyekeznek teljesíteni.

Nem mindenki ennyire optimista. Tomori Nóra humán erőforrás-szakértő, karrier tanácsadó szerint például a 4 napos hét egész egyszerűen kivitelezhetetlen.



  • Bumbus Bumbusov

    “Tomori Nóra humán erőforrás-szakértő, karrier tanácsadó szerint például a 4 napos hét egész egyszerűen kivitelezhetetlen.”

    na, hát akkor biztos így is van.