+ Képzőművészet

Titkosak a Seuso-kincsek visszaszerzésének körülményei is

A kormány 30 évre titkosította a visszavásárlás adatait.

Hiába közpénz az a 15 millió euró, vagyis körülbelül négy és fél milliárd forint, amennyiért Magyarország visszavásárolta a Seuso-kincsek hét darabját, évtizedekig nem nyilvánosak az ügylet részletei – értesült a Magyar Nemzet. A római leletegyüttes egy részét két éve szerezte vissza a kormány, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban már 2013-ban minősítette a visszavásárlás adatait. Méghozzá harminc évre, így leghamarabb 2043-ban kerülhetnek nyilvánosságra az adatok.

A lap csaknem fél évvel ezelőtt fordult közérdekűadat-igényléssel a tárcához, arról érdeklődve, hogy ügyvédként kik és mekkora illetményért vettek részt a 4. században készült dísztárgyegyüttes visszavásárlásáról szóló tárgyalásokon. A Miniszterelnökség azonban megtagadta az információk kiadását. Közölték, hogy a kormány jelenleg is tárgyalásokat folytat, hogy a 15 darabból álló, késő ókori műkincsegyüttes hiányzó darabjai is Magyarországra kerüljenek. A kormány meggyőződése szerint pedig jelentősen rontaná pozícióikat és esélyeiket, ha a korábbi vagy a folyamatban lévő tárgyalások bárminemű részletéről tájékoztatnák a nyilvánosságot.

Mivel a Seuso-kincsek visszavásárlását közpénzből fizették, a Magyar Nemzet a Fővárosi Törvényszékhez fordult az ügyben, azt kérve, kötelezze a tárcát a kért adatok kiadására. A bíróságon derült ki, a kért iratok minősített adatnak számítanak.

Mint ismert, a Seuso-kincsek darabjait az 1970-es évek közepén találta meg Sümegh József, a Fejér megyei kőszárhegyi kőbánya kisegítő munkása. Ma sem tudni, pontosan hol bukkant a felbecsülhetetlen értékű késő római kori ezüst tárgyegyüttesre, pedig ez az információ létfontosságú volna a kincs magyarországi eredetének bizonyításához és a még külföldön lévő darabok visszaszerzéséhez. A talált tárgyakat négy-öt évig rejtegette, közben többet elcserélt vagy eladott. A helyiek többször látták őt magas rangú magyar és orosz katonatisztek társaságában. Sümegh Józsefet 1980 decemberében meggyilkolták, de a bűncselekményt az ügyben eljáró katonai ügyészek öngyilkosságnak állították be.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top