+ Irodalom

Szűz Mária dacol a bombákkal és nem fogja a puskagolyó

A műkincseket már tavasszal elszállították, csak Tiziano Mária mennybemenetele maradt a helyén.

A XX. SZÁZAD FURCSA TÖRTÉNETEI MAGYAR SAJTÓCIKKEK ALAPJÁN – 1915 – A képen Tiziano festménye

július, Anglia – Egy londoni gépészmérnök elkészítette gyermekei számára a világ legkisebb négykerekű gépkocsiját, amely lábnyomásra induló, kéthengeres, hetvenötkilós, kényelmes jármű. A bemutatón a férfi ötéves kisfia ült a volánnál, mögötte két testvére, mintha apjuk arra az időre szánná a szerkezetet, amikor a világon már nem lesznek felnőttek, csak gyerekek.

július, Kanada – Csapatostul érkeztek Montreálba azok a montenegrói férfiak, akik eddig az USA-ban éltek, és most egy francia kiképzőtáboron át szerettek volna visszatérni hazájukba, hogy fegyveres szolgálatot teljesítsenek. Egy férfi négytagú családját hagyta hátra, nem gondolta, hogy a honvágy egyszer majd fegyvert nyom a kezébe.

július, Olaszország – Velence elnéptelenedett tereit bámulták a szobrok, műemlékek, a falak tövén homokzsákok. A műkincseket már tavasszal elszállították, csak Tiziano Mária mennybemenetele maradt a helyén irdatlan súlya miatt. Az Istenanya páncéltoronyban ülve várta a bombázókat, hogy összemérjék erejüket.

augusztus, Oroszország – A háborúval elhódított orosz területeken berendezték az első német tiszti kaszinót, hogy a német háborús kultúra adta szórakozási lehetőségek között kikapcsolódjanak a tisztek. A személyzet olyan női alkalmazottakból állt, akik a férjeik után jöttek, s készséggel szolgálták a császár egészségére és győzelmére koccintó férfiakat. Este, lámpaoltás után jóleső borzongással gondoltak arra, hogy a nagy birodalom új területein ők végezhetik az első német szexuális aktusokat.

augusztus, Svájc – A katonák kiképzésénél megállapították, hogy a nyári nagy meleg fokozottan befolyásolja a katonák célzóképességét; vagyis a nyári lőeredmények sokkal rosszabbak, mint a téliek. A probléma megszülte a megoldást, a svájci hadsereg katonáinak egy részét napernyővel szerelték fel, hogy a tűző napon is eltalálhassák az ellenséget, sőt, az ernyő esős harctéren is praktikus viselet.

augusztus, Franciaország – Az angol katonák lövészárokásás közben fátyolkendőt kötöttek az orruk és szájuk elé, hogy megvédje őket a felrobbant ágyúlövedék fojtó füstjétől, ha már egyszer nem találta el őket. A német tüzérek távcsővel a szemükön röhögtek a huncut kis kendő mögött ugrándozó angolokon.

szeptember, Olaszország – A vallásos tiroli csapatok agyagból rögtönzött Mária-szobrot állítottak az olasz határon húzódó lövészárokba. A karján Jézussal dacoló Máriát akárhogy lőtte az olasz tüzérség, sértetlen maradt. A tiroli katonák egy idő után beosztott rendszer szerint élvezték a szobor védelmező közelségét.

szeptember, Japán – A Yezo tartományban élő Ainu nép olyan szerepet játszott a szigetország életében, mint Amerikáéban az indiánok, csak sokkal szőrösebbek voltak. A nők haja bokáig ért, a férfiak szakálla derékig, már amelyik hátul hordta a szakállát.

szeptember, Németország – A német hadsereg a legmodernebb technikákkal fogja kivívni a végső győzelmet, fogalmazta a cikket a férfi. Sok háborút azért vesztettek el, mert a katonák kénytelenek voltak a pocsolyából inni, de a modern német hadsereg minden egyes katonája desztillált vizet kap a harctéren, hogy kiváló egészségi állapotát a haza oltárán kamatoztathassa.

október, Norvégia – A törvényhozás heti 54 és napi 10 órában maximálta a munkaidőt, a kohókban, bányákban és nyomdákban heti 48 és napi 8 órát állapított meg, csökkentett szombati munkaidővel. Egy ötvenes nyomdász férfi ott tapsolt az ünneplők között, de egyre csak azon járt az esze, mit mond majd ezután a feleségének, ha későn ér haza.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top