Babák, akik jelbeszéddel kommunikálnak

babajel

Két gyermekem van, egy négyéves és egy másfél éves. Nagyon korán kezdtek beszélni, de még így is végtelennek tűnt az az idő, mire megszólaltak és szavakkal ki tudták fejezni gondolataikat. Ha már akkor hallottam volna a babajelbeszédről, mikor még csak fél évesek voltak, biztosan megtanítottam volna őket jelelni, mert az elmúlt napokban saját szememmel láttam, hogyan kommunikál egy még alig beszélő gyermek babajelekkel, a környezete milyen jól megérti őt, és ez milyen elégedetté és boldoggá teszi a kis pöttömöt.

Az elmúlt hetekben a magyarországi Bulatović- Hajnal Edinávalismerkedtem meg, aki Szegeden éveken át babajelbeszédet oktatott. Edina és családja zentai férje révén augusztusban Zentán tartózkodott, és idősebb gyermekeink elkezdtek barátkozni, így találkoztunk. Mindkettőnknek van egy másfél éves kislánya is, úgyhogy a téma adott volt az ismerkedéshez. Edinának mindkét lánya használta a babajeleket, a nagyobbik természetesen már nem, de a kisebbik a jelenlétemben is mutatta kis kezével, hogy játszani akar, hogy még akar valamit, hogy inni szeretne, hogy almát kér, hogy ott a kutya, és mivel édesanyja mindannyiszor megértette őt, nagyon boldog volt a pozitív visszajelzéstől. Mivel már másfél éves, több mindent szóval is el tud mondani, de a jelbeszédet még aktívan használja. Edina azt mondja,

a baba csak addig használja a jelelést, amíg szüksége van rá, amint megtanul beszélni, elhagyja, hiszen beszélni sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint mutogatni.

A babajelbeszéd csak egy híd a beszéd előtti állapot és a beszéd között. Sokan attól tartanak, hogy a jelelés esetleg hátráltatja a babát a beszédtanulásban, de ez nem így van. A jelelést a mászáshoz szokták hasonlítani, hiszen a mászás is csak egy állomás a járásig, és a jelelés is csak egy lépcsőfok a beszédhez. Nem akarunk egész életünkben mászni, csak addig kell, míg nem tanulunk meg járni, jelelni sem akar a baba, miután már tud beszélni. A jelbeszéd arra való, hogy a gyermekünk már a beszéd előtti állapotban ki tudja fejezni, mit szeretne, mit nem. A babák esetében nagy a kontraszt az értett szókincs és a beszélt szókincs között, sokkal többet értenek, mint amit produkálni tudnak, és ez frusztrációt okozhat.

Egy egyéves gyerek szinte már mindent tud a nyelvről, de nagyon kevés dolgot tud egyértelműen megértetni a szüleivel, olyan, mintha egy kicsit be lenne börtönözve saját gondolataiba. Ehhez képest a jelelő gyermek meg tudja értetni a környezetével, hogy éhes, hogy tetszik neki valami, és szeretne belőle még kapni, hogy szopizni akar, tudja néhány állatnak, játéknak a jelét.

Így a gyermek azt is közölni tudja, miről szeretné, ha édesanyja beszélne neki.

Csak az értheti meg milyen fantasztikus dolog ez, aki használja. Anna, a kisebbik lányom kilenc hónaposan az apukájával hancúrozott, és amikor édesapja abba akarta hagyni a játékot, ő mutatta, hogy még játsszanak. Fantasztikus volt, nem is tudom, ki volt boldogabb, mi, hogy megértettük őt, vagy a kislány, hogy értjük, mire vágyik.

Nagyon fontos, hogy a jelet mindig a szó kimondásával együtt mutassuk, hiszen a gyerek nem süket és nekünk nem az a célunk, hogy egész életében mutogasson, hanem, hogy megtanuljon beszélni.

A gyerek azt tapasztalja, hogy szülei is beszélnek, és neki is az a célja, hiszen a jelbeszéd limitált kommunikációs forma. Az én gyermekeim is jó példák arra, hogy a babajelbeszéd nem hátráltatja a beszédfejlődést, épphogy segíti. Emma, a nagyobbik lányom nagyon korán kezdett beszélni, és kétéves korára szinte teljesen el is hagyta, és már a másfél éves Anna is kezdi megértetni magát szóban is. Egy rövid, átmeneti időszakban a gyermek ugyanannyi szót használ, mint jelet, majd a jeleket folyamatosan hagyja el, és csak az marad meg tovább, amit nehéz kimondania. A jelbeszéd lenyomata egyébként megmarad a gyermekben a későbbiekben is, és például könnyebben tanulhat idegen nyelveket.

A cikk az eredeti környezetében a Magyar Szó oldalán > Beszélő babakezek