+ Életmód

A telekocsizást is kinyírja a kormány

Az új emberek fő feladata a terepen folytatott ellenőrzés és a bírságolás lesz.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) honlapján jelenleg is olvasható felhívás szerint közúti ellenőröket toboroz a szervezet, mert „a jogkövető magatartást tanúsító fuvarozók védelme érdekében” fokozni kívánják az ellenőrzéseket. A fuvarozók szaklapja szerint a hatósági szigor a telekocsi-szolgáltatások ellen irányul majd.

Hat régiós központba – Budapest, Nagykanizsa, Csorna, Kisvárda, Nyíradony, Hódmezővásárhely – keres közúti ellenőröket az (NKH). A felhívás szerint a jelöltekkel szemben nem támasztanak túl szigorú követelményeket – középfokú végzettséget, B kategóriás jogosítványt, büntetlen előéletet és felhasználói szintű számítógépes tudást várnak el –, és a megszövegezésből úgy tűnik, hogy gyorsan szeretnének sok embert felvenni.

„A nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alatt létrehozásra kerül egy ellenőrzési csoport, amely a közúti ellenőrzést jelenleg végző szervezetek ellenőrzésein felül célzott jelleggel lát el országos illetékességgel közúti ellenőrzési feladatokat”

– írja az NKH, a szöveg alapján az új emberek fő feladata a terepen folytatott ellenőrzés és a bírságolás lesz.

A fuvarozó szakma Fuvarlevél című szaklapja arra következtet, hogy az évi egymilliárdos keretből gazdálkodó, akár 800 ezer forintos bírság kiszabására jogosult új egység létrehozása egy folyamat része: az Uber kiszorításáért folytatott harc jegyében tavasszal megszülettek azok a jogszabályok, amelyek sokat szigorítottak a személyszállítás feltételein, illetve bővítették a szabálysértések büntethetőségét is, lehetőséget adva például a rendszám levéltelére.

A lap emlékeztet a szaktárca állásfoglalására, amely szerint „ma Magyarországon személyszállítási szolgáltatást vagy taxis, vagy személyautós személyszállító engedéllyel lehet végezni. Ebbe minden olyan szállítás beletartozik, melynek során a sofőr pénzt fogad el az utas szállításáért. Az NFM szerint beletartozik az is, amikor az utas csak részlegesen járul hozzá az útiköltségekhez, azaz megosztják a benzinpénzt az utazók.

Az NFM szerint a fenti két, engedéllyel rendelkező típuson kívül személygépkocsival kizárólag szívességi alapon, minden juttatás nélkül lehet utast szállítani.

Úgy vélik, az állam most hadat üzen a klasszikus telekocsizásnak is. „A telekocsi lényege, hogy az egy időben, egy irányba utazók megosztják egymással az útiköltséget. A telekocsizásra is létrejött már több internetes szolgáltatás. Ezeken az alkalmazásokon keresztül az utas is jelezheti, ha valamilyen úticéllal kocsit keres, és az autótulajdonosok is jelezhetik, ha van szabad férőhely az autójukban. A szolgáltatások évek óta népszerűek és nagy látogatottsággal működnek” írják.

 

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top