„Kellene már találni egy vicces figurát, aki nem tudja használni a fél karját, és képes bicegve járni. Mondjuk egy háborús rokkantat. Mint minden színész, én is képtelen vagyok kimondani, hogy ennyi volt, nincs tovább.” Így viccelődött tavaly Jean-Paul Belmondo, aki szobrászművész apjától örökölte cserzett arcát, szicíliai felmenőitől pedig a klánszellemet és a kitartást.
Bohócnak készültem, kamaszfejjel bokszkesztyűt húztam, az orrommal felfogtam jó pár ütést, mielőtt színész lettem. Hiába figyelmeztetett az akadémiai tanárom, hogy ilyen arccal legfeljebb ajtónállókat játszhatok, nem tudta kedvemet szegni.
A francia újhullám emblematikus figurája 1962-ben a Cartouche-sal a kosztümös kalandfilmek világába lépett, majd a Borsalino marseille-i gengsztereként nemzedéke másik örök idoljával, Alain Delonnal rivalizált.
Szeretem Alaint, mindkettőnknek jól ment a szekér akkoriban, soha nem versengtünk” – állítja, hozzátéve: szerinte csupán reklámfogás volt, hogy össze akarták ugrasztani vele.
- A teljes cikk az eredeti környezetében a HVG oldalán.
