+ Színház

Itt az idei Örkény kert teljes programja

Tartós eső esetén minden program bent az Örkény Színházban, a nagyszínpadon kerül megrendezésre. A meteorológiai előrejelzés szerint viszont 3.-án napos idő lesz a Madách téren, kb. 28 Celsius, estefelé viszont már hűlni fog a levegő, egy vékonyka pulcsit vigyetek.

2016. szeptember 3. szombat, VII. kerület, Madách tér

Az Örkény színház egész napos szabadtéri rendezvénnyel, a lassan tényleg hagyománnyá váló Örkény kerttel köszönti az új évadot a Madách téren: most 6. alkalommal.

A programok összeválogatásánál minden korosztály igényeit figyelembe vették, hogy teljes családok élvezhessék ezt a napot. A nap folyamán ismertetik a színház új évadjának programját, amit itt most átolvashatsz: a társulathoz 7 új színész csatlakozik.

Egy kis dumcsi a kertben

Egy kis dumcsi a kertben. Fotó: Znamenák István

Program:

Tartós eső esetén minden program bent az Örkény Színházban, a nagyszínpadon kerül megrendezésre, kivéve Ligeti György Poeme symphonique című művét, amit a Stúdióban (Asbóth utca 22.) adunk elő. Ebben az esetben elmarad a Játszóház a Piros Kakaóval és a Tintaló Cirkusz, a többi programra az eredeti időpontban kerül sor. Beengedés, helyfoglalás érkezési sorrendben.

A meteorológiai előrejelzés szerint viszont 3.-án napos idő lesz a Madách téren, kb. 28 Celsius, estefelé viszont már hűlni fog a levegő, egy vékonyka pulcsit vigyetek.

  • 9.00-10.00, Madách tér

JÓGA A FÜVÖN LOVÁSZ ANDIVAL

  • 10.15-10.45, Madách tér

KEREKÍTŐ FOGLALKOZÁS

Kerekítő Mondókás Móka 0-3 éves korig. Höcögés, köcögés, kacagás a Kerekítő mondókás-kötetek nyomán, hangszerjátékkal és Kerekítő manóval. Játékvezető: J. Kovács Judit

  • 11.00-11.45, Nagyszínpad

SALAMON BEA ÉS A MÉTA

Az eMeRTon díjas MÉTA népzenei együttes 1983-ban alakult Pécsett, Salamon Beáta vezetésével. Tagjai a magyar népzene elkötelezettjei, magasan képzett zenészek. Salamon Beáta és kollégái komoly oktatási és kulturális tevékenységet végeznek, határainkon átívelő gyűjtőmunkájuk ma is tart, zenei rendezőként és producerként számos hazai és külföldi produkció sikeréhez hozzájárulnak.

  • 11.00-15.00, Madách tér

JÁTSZÓHÁZ A PIROS KAKAÓVAL

Készítsetek velünk az egyik sarokban kottaszárnyú madarat és családi öltöztetős vagy dalszerzős hűtőmágnest. A másik sarokban pedig a meseszőnyeg vár, ahol meséket fogunk kitalálni és eljátszani, akár beöltözve is. Lehetsz néző és közönség is! Ne hagyd ki a mesenyomozást sem, ahol a Madách tér egy rég elfeledett titkára derül fény. Várunk Benneteket bátor szívű, gyors lábú kutatók, hősök, királylányok, királyfik  és nyomozók!

Pogány Judit a gyerekek kedvence

Pogány Judit a gyerekek kedvence. Fotó: Znamenák István

  • 11.00-15.00, Előcsarnok

TINTALÓ CIRKUSZ

A Tintaló Cirkusz egy szokatlanul kicsi cirkusz, ahol 20-25 gyermek számára van férőhely. És csak gyerekek számára! Ide a szülők nem léphetnek be! Ők csak a sátor oldalán elhelyezett lyukakon keresztül kukucskálhatnak, miközben a kicsik közvetlen közelről láthatják a mechanikus bábok 25 perces műsorát. Az aprócska porondon fából faragott elefánt, bohócok, légtornász, egyensúlyozó-művész ejti ámulatba a nagyérdeműt. Az előadás naponta többször is megtekinthető!

  • 12.00-12.45, Örkény Színház színpada

MAGVETŐ GYEREKPROGRAMJA SZABÓ T: ANNA VEZETÉSÉVEL

Versek kertben és keretben

Gyerekversek: A gyerekvers a magyar költészet egyik legelevenebb-legeredetibb műfaja, melyben költőink mind a képalkotás, mind a vers zeneisége terén elmehetnek a határokig, új színekkel és hangokkal kísérletezhetnek. Közben azzal is tisztában kell lenniük, hogy a legkritikusabb közönségnek írják műveiket. Az Örkény színpadán Magvető Kiadó szerzőinek gyerekverseit mondják a színészek, a matiné házigazdája pedig Szabó T. Anna lesz.

  • 13.00-13.30, Örkény Színház színpada

BABITS MIHÁLY: JÓNÁS KÖNYVE

előadja: Csuja Imre

Babits Mihály a Jónás könyvében fogalmazza meg a szellem emberének kötelességét a „világ hatalmai” ellenében, a kiállás feltétlen parancsát az európai kultúra és humánum mellett, az erőszak és a bosszú elvetését.

Az önironikusan megrajzolt Jónás dühödt prófétálásán kívül a világban szükség van a megbocsátó Isten kegyelmére is: ez Babits szellemi végrendelete a világégés előtt álló Európa és Magyarország számára.

  • 13.30-15.00, Stúdió, Asbóth u. 22.

KORTÁRS VERS CSAK NEKED

Színészeink a Kert alkalmával szokás szerint verset mondanak bérletvásárlóinknak, egy néző-egy színész, valahol egy csendes sarokban. Idén kortárs költők verseit olvassák fel, beharangozva az „Élő költők társasága” nevű sorozatunkat – amelyről lejjebb olvashat.

  • 13.30-15.00, Madách tér sátor

DAL CSAK NEKED MÁTHÉ ZSOLTTAL ÉS HERCZEG TAMÁSSAL

  • 15.00-15.45, Kisszínpad
A Hanem zenekar

A Hanem zenekar. Fotó: Znamenák István

HANEM zenekar koncertje

Így néz ki egy női tangózenekar Pesten, a harmadik évezred tízes éveiben: pimasz és érzelmes, fogékony a politikára és az erotikára egyaránt.

Klasszikus argentin tangóval indítanak, Piazzollát énekelnek magyarul, és egy Karády-dal rapváltozatától sem riadnak vissza. – Hallottátok már őket? – Nem. – HANEM?

A zenekar tagjai: Bíró Kriszta – ének, Murányi Márta – akkordeon, ének, Nádori Lici – zongora, ének, Rick Zsófi – hegedű, ének, Sváb Ági – nagybőgő

  • 15.50-16.10, Nagyszínpad

ANGELICA LEÁNYKAR

A Magyar Örökség-díjas, Junior Prima- és Prima-díjas Angelica Leánykar ad koncertet, Gráf Zsuzsanna Liszt Ferenc-díjas, Bartók–Pásztory-díjas, Magyar Örökség- és Artisjus-díjas karnagy vezényletével, Bartók Béla születésének 135. évfordulója jegyében.

  • 16.20-16.40, Örkény Színház színpada

LIGETI 100 METRONÓM – Poème symphonique

A program a BMC MAGYAR ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR együttműködésével valósul meg.

Poème Symphonique – Ligeti meghatározása szerint „zenei ceremónia” száz, különböző tempóra beállított metronómra. Mára a művet világszerte a kortárs zene egyik mérföldkövének tarják. A műben az abszurd humor és a dráma egyszerre van jelen, szerzője radikális, szavak nélküli tiltakozásnak szánta az akkori kortárs zenét meghatározó, dogmatikus ideológiák ellen. A Poème Symphonique az első mű, amelyben tiszta formában jelenik meg Ligeti egyik jellegzetessége, a mechanikus jellegű, (időnként rosszul működő) gépezetek ketyegését imitáló zene, melyet (többek között) egy kisgyermekkorban olvasott Krúdy-novella és Chaplin Modern idők című filmje ihletett. A darab 1962-ben született, először 1963-ban Hilversumban, a Gaudeamus Zenei Napok keretében hangzott el. A bemutató nem volt mentes a botránytól, a Holland Televízió a koncert előtt két nappal törölte a közvetítést, és a hangverseny helyett inkább egy focimeccset tűzött műsorára.

  • 16.40-17.00, Kisszínpad

LUKÁCS MIKLÓS-BALOGH KÁLMÁN CIMBALOMDUÓ

Balogh Kálmánnak és Lukács Miklósnak köszönhetően új fejezet nyílt a cimbalom történetében. Ahogy annak idején Rácz Aladár a komolyzene számára fedezte fel a hangszert, úgy Balogh Kálmán a népzenék és a népzenei alapú improvizációk, Lukács Miklós pedig a dzsessz irányába nyitotta ki a cimbalomban rejlő lehetőségeket. Kettejük duójában tehát két egészen különleges, egyedülálló tudás és játékmód összegződik és a kölcsönös inspiráció olyan energiákat szabadít fel, amivel már-már a hangszerjáték lehetőségeinek határait feszegeti a két muzsikus.

Hangulat a tetőfokán, a fotós Znamenák István a tetőn

Hangulat a tetőfokán, a fotós Znamenák István a tetőn

  • 17.15-17.45, Nagyszínpad

SNÉTBERGER ZENEI TEHETSÉG KÖZPONT

A központ alapító-művészeti igazgatója Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas gitárművész. 2011 óta évente 60 fiatal kap lehetőséget zenei tehetsége kibontakoztatására a Balaton-felvidéki felsőörsi központban.  A hallgatók 12-22 éves nehéz sorsú fiatalok, akik zeneileg kiemelkedően tehetségesek, roma származásúak. Az oktatók elismert zenész-tanárok, a hazai jazz és klasszikus zenei élet művészei.

Az Örkény Kertben fellépnek: Farkas Zsolt (jazz zongora), Pázmándi József (gitár), Horváth László (hegedű), Lakatos Béla (klarinét) és Janszó Orsolya (ének). Zongorán kísér: Csík Laura zongoraművész, a központ tanára.

  • 18.00-18.45, Kisszínpad

RÁJÁTSZÁS

Költők és zenészek dolgozzák át egymás munkáit, hogy közösen valami újat szüljenek. Szülnek is sokat, vicceseket és szépeket! Fellépnek: Egyedi Péter, Grecsó Krisztián, Kemény István, Jancsovics Máté (dob), Weil András (zongora)

  • 19.00-19.45, Nagyszínpad

SZAKÉRTŐK koncert

(népszámosak, helyi vállalkozás avagy ki vagyok én?)

  • 20.00-20.15, Kisszínpad

KOCSIS ZOLTÁN ZONGORÁZIK,  KELEMEN BARNABÁS HEGEDÜL

  • 20.30-22.00, Nagyszínpad

ÖRKÉNY ESZTRÁD

Egy prózai színház kirándulása a zenés műfajokba, a klasszikus zenétől a jazz-en át a rockzenéig. Mindenki azzal a számmal lép fel, amit erre az alkalomra választott.

Zenei vezető: Kákonyi Árpád

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top