+ Színház

Hét új színésszel indítja az új évadot az Örkény Színház

A programból: Csákányi Eszter térdműtéte miatt az évad programját át kellett alakítani, Molnár Ferenc A hattyú című darabjának bemutatóját a következő szezonra halasztották. Az első bemutató így Bagossy László rendezésében Csehov Három nővér című műve lesz, amelynek bemutatóját október 14-én tartják.

Hat bemutatót tervez a most kezdődő évadban a fővárosi Örkény István Színház, amely új játszóhellyel és társulati tagokkal bővül.

Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere és Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója a keddi társulati ülésen bejelentette: a teátrum használatba veheti a Shure Stúdiót, a Budapesti Kamaraszínház egykori játszóhelyét, amelynek tulajdonosa a kerület és ahol korábban már játszott az Örkény Színház. A stúdiót öt éves szerződés alapján használhatja a színház, amely a kerülettől támogatást is kap a rossz állapotú terem színpadi világításának korszerűsítésére.

Az Asbóth utcai másik teremről, az Ericsson Stúdióról – amely a terveik szerint az Örkény színházpedagógiai programjának, az IRAM-nak adna otthont – egyelőre folytatódnak a tárgyalások.

 

A társulat új tagja Tenki Réka, Zsigmond Emőke, Kókai Tünde, Dóra Béla, Jéger Zsombor, Novkov Máté és Patkós Márton színművész. Debreczeny Csaba elszerződött a színháztól, de szerepeit tovább játssza – tájékoztatott az igazgató.

 

Csákányi Eszter térdműtéte miatt az évad programját át kellett alakítani, Molnár Ferenc A hattyú című darabjának bemutatóját a következő szezonra halasztották. Az első bemutató így Bagossy László rendezésében Csehov Három nővér című műve lesz, amelynek bemutatóját október 14-én tartják.

Azt kérdezed, mi az élet? Ez ugyanolyan, mint megkérdezni: mi a sárgarépa? A sárgarépa – az sárgarépa, a többi ismeretlen.

Csehov levele feleségének, 1904. április 20.

A stúdióban Eörsi István Emlékezés a régi szép időkre című művét Znamenák István szereplésével Polgár Csaba állítja színpadra október 23-i bemutatóval. A monodrámát az 1956-os szabadságharc 60. évfordulójára, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál támogatásával mutatják be.

Legalább egy évtizedig próbáltam magam rábírni arra, hogy írjam meg ezt a könyvet. Egyszer csak megéreztem – 1986 őszén –, hogy ha tovább halogatom a munkát, az anyag kisiklik a kezemből. A halottak, akik közé féltem lelátogatni, bejelentették, hogy fogytán a türelmük. Most már – legalábbis ez idő szerint úgy tetszik – nem kellene bátorság a megírásához. Ennek irodalmi szempontból is csak örülni lehet. A bátorság nem esztétikai kategória, és sajnálatra méltóak azok a történelmi korszakok, amelyekben a politikai kockázatvállalás művészi erénynek minősül.

Eörsi István, 1989.

Fotó: Nagy Gergely

Fotó: Nagy Gergely

Ascher Tamás rendezésében 2017 februárjában Thomas Mann József és testvérei című művét tűzik műsorra. A regény színpadi adaptációját Gáspár Ildikó dramaturg készíti, aki tavasszal a stúdióban Ödön von Horváth Hit, szeretet, remény című darabját állítja színpadra.

Ádám és Éva óta, mióta egyből kettő lett, nem élhet senki anélkül, hogy ne kívánja embertársai lelkébe képzelni magát s megismerni igazi valójukat, miközben egyúttal idegen szemmel is próbál nézni. Az együttérzés az önfenntartásnak nélkülözhetetlen eszköze.

Thomas Mann

Thomas Mann regénye a 20. század legnagyobb szellemi vállalkozásainak egyike, az ókori kelet mítoszainak és vallásainak értelmező újramesélése. Népek és törzsek, istenek és emberek, nők és férfiak történetei fonódnak össze benne, és vezetnek vissza az emberi kultúra kialakulásának mélységes mélyen eredő gyökereiig.

Az Anyám Tyúkja (2.) című produkciót január 22-én láthatja először a közönség Mácsai Pál rendezésében, aki elmondta: a hatodik bemutatóról egyelőre nem döntöttek.

Az első „Tyúkot” azért neveztük el 1-nek, mert a fele sem fért az előadásba annak, amit elmondani szerettünk volna. Kérdés volt, hogy érdekli-e majd nézőinket az, ha verseket mondunk, ettől tettük függővé, lesz–e második. Január 22-én bemutatjuk a „2”-t. Most az a tét, hogy ne ugyanazt a bőrt húzzuk le másodszor is a … miről is? A magyar líra nem róka, és kimeríthetetlen.

Mácsai Pál kiemelte: a színház az idén is egész napos szabadtéri rendezvénnyel, az Örkény kerttel köszönti az új évadot a Madách téren szombaton. A programok közül kiemelte Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás fellépését, az Angelica Leánykar koncertjét, valamint Lukács Miklós és Balogh Kálmán cimbalomduóját. Elhangzik Ligeti György száz metronómra írt Poeme symphonique című műve, továbbá a Rájátszás című program és a Snétberger Zenei Tehetség Központ hallgatói is várják a közönséget a hagyományos esti Örkény Esztrád mellett.

A Színházak éjszakájáról elmondta: a színészeknek kérdéseket tehetnek fel a nézők, sok száz kérdést várnak, amelyeket a társulat művészei a szeptember 17-i rendezvényen válaszolnak meg. A másik programjuk az Örkény Szabadegyetem, amelyen a társulat tíz színésze tart előadást számára kedves témákról. Mácsai Pál például édesapjáról, Mácsai István festőművészről beszél.

Színházpedagógiai programjuk, az IRAM az előadások előtti Előszoba elnevezésű foglalkozással bővül. Három éve, a program indulása óta 6300 középiskolás vett részt a programban.

Az igazgató arról is beszélt, hogy 25 kortárs költőt kértek fel arra, hogy a társulat tagjainak írjanak verset. Az évadnyitó társulati ülésen sorsolták ki, mely költő melyik színésznek fog verset írni. A verseket december 29-től a január 22-i Magyar kultúra napjáig naponta osztják meg az interneten.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top