+ Képzőművészet

Két hónap alatt festette újra Munkácsy Golgotáját

A festmény közel 150 munkaóra alatt, megrendelésre készült el.

Igazán szoros viszonyba 2016 tavaszán kerültem a Golgotával, amikor egy megrendelés kapcsán megfestettem a képet, amely a megbízó igényei szerint 1:5 arányban került kicsinyítésre, így 95×145 cm-es méretben valósult meg – írja blogbejegyzésében Fülöp Miklós festőművész.

Munkácsy a festményalakjaihoz modelleket használt, akikről fényképeket készített, tanulmányokat festett. A Golgotához kapcsolódó tény, hogy a keresztre feszített Krisztushoz nem talált megfelelő modellt a művész, így saját magát feszíttette keresztre és fényképeztette le, majd az élmény és a fotó birtokában festette meg Jézust. Az elkészült 460×712 cm-es festmény először a Consummatum est (Elvégeztetett) címet, később Krisztus a Kálvárián, végül a Golgota címet kapta.

A képpel kapcsolatos korabeli kritikák azt fogalmazták meg, hogy tulajdonképpen két részből áll a kép: a kálváriacsoportból és az eltávozó tömegből. Alig látható szálak kötik össze a keresztre feszítetteket és a távozó tömeget: a hóhér létrája, a fegyverek és a másik szélről visszatekintő lovas, akiben sokak szintén Munkácsyt, vagy éppen az eltávozó Krisztust vélik felfedezni.

Amikor 1905-ben a Golgota első tulajdonosának, John Wanamaker amerikai milliomosnak a háza leégett a festményt csak úgy tudták megmenteni a pusztulástól, hogy kivágták a keretből.

A Golgota napjainkba vezető rögös útja közismert, jelenleg is folyik a huzavona a festmény tulajdonosa, Pákh Imre és a magyar állam között a festmény védetté nyilvánításáról és megvásárlásáról.

A festmény közel 150 munkaóra alatt készült el – a képen szereplő kb. 30 alak különösen nagy odafigyelést igényelt. Az alkotás jelentősebb részeit rögzítettem és felgyorsítva összevágtam, így 2 percben megtekinthető a 2 hónapos munka.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top