+ Irodalom

Beléphetnek-e az állatok az antialkoholisták egyesületébe? – 1912: Furcsa történetek a 20. századból

Egy párizsi állatvédő indítványt terjesztett elő, amely szerint az állatokat is be kell vonni az antialkoholisták egyesületébe, mert például az elefánt minden alkalmat megragad, hogy italhoz jusson és leszopja magát, nem beszélve a lóról…

A fenti képen varsói konflisok 1912-ben

április, Anglia – Londoni tudósok kísérleteket végeztek a piszkos jéghez hasonlító szilárd állapotú petróleummal, amely könnyen lángra lobban és könnyedén elfújható, illetve kis térfogatban nagy mennyiségű éghető anyagot tartalmaz. Az egyik tudós fáradtan és eltökélten ballagott haza, mikor is óriási ötlete támadt, de nem mert visszafordulni, mert ha lekési a vacsorát, megint hónapokig hallgathatja a feleségét, hogy szeretője van.

április, India – A gyöngyhalászat szezonja évente csupán egyetlen hónap. Ceylon szigetén ebben a hónapban negyvenötezer ember bukott alá a húszméteres mélységbe, ahol másfél percig tartózkodtak nyakba kötött tarisznyával, vízhatlan orrdugóval. Csakhogy a termés már nem volt a régi, minden ötödik kagyló rejtett gyöngyöt, melynek fakuló fényén úgynevezett gyöngyorvosnők próbáltak javítani, de hiába, a vegyszer és a nő kioltják egymás hatását.

április, Oroszország – A szibériai Nikolszk-Usszurijszk kórházában ápoltak egy beteget, aki hat évvel azelőtt koponyatörést szenvedett egy vonatbalesetben. Az élet-halál között lebegő férfit hat év után, gyógyultan engedték haza, ám régi életmódjához képest hat-nyolc naponként tudott három-négy órát aludni. Különleges képességét, amely az orvosok szerint összefüggött a balesettel, éjszakai portásként igyekezett kamatoztatni.

május, Görögország – Egy férfi komoly elhatározással ébredt, és rögvest elindult, hogy kölcsönkérjen a nagybátyjától. Az öreg a teraszon ült és újságot olvasott, és köszönés helyett azt mondta, vége mindennek, nálunk is bevezetik a métert. Egész Európa méterben fog gondolkodni. Ez marhaság! A férfi kért egy pohár vizet, és hazasétált. Ilyen körülmények között, hogy az eddigiekhez képest mindennek más mértékegységű lesz a hossza, nem mert eladósodni.

május, Franciaország – Egy párizsi állatvédő indítványt terjesztett elő, amely szerint az állatokat is be kell vonni az antialkoholisták egyesületébe, mert például az elefánt minden alkalmat megragad, hogy italhoz jusson és leszopja magát, nem beszélve a lóról, amely ha sörgyár vagy szeszfőzde közelébe kerül, addig nem hajlandó elmozdulni, míg le nem itatják. A férfit leszavazták, és még aznap délután a meg nem értettek szomorú diadalával leitta magát.

május, Lengyelország – Befutott az első nagyobb hajszállítmány a varsói hajpiacra. Ügynökök járták a rossz aratás miatt ínségben szenvedő orosz vidékeket, és jó üzleti érzékkel összevásárolták a nyomorgó asszonyok haját, hogy aztán Varsón keresztül tízszeres áron francia, angol és német dámák frizurájába kössék.

június, Mexikó – Mindig is nagy gondot okozott a száguldó autóban vagy tengeri hajóúton szikrákat dobáló szivar, mely pillanatok alatt lobbantott lángra erdőt, vagy vette el a szivarozó szeme világát. De vége a szivarszikrától való rettegésnek, mert elkészült a szivarvédő fémháló, melyet két rugóval erősítettek a szivarra, s zavartalan élvezetet biztosít minden mexikói férfinak.

június, Anglia – Újra felvételt hirdettek a névtelenek klubjába. A férfiak huszonegyedik, a nők huszonötödik életévük után léphettek a klubba, nevüket, címüket, rangjukat feledve, mert a klub elvei szerint csak a társadalmi előnyökről való lemondás közepette lehet művészettel és tudománnyal foglalkozni. A klub alapítóját senki nem ismerte.

június, USA – A technika nagyszerű vívmányai új betegségeket idéztek elő, amelyek súlyosan károsítják az idegrendszert, fülzúgást és látászavart okoznak. Egy professzor igyekezett rendszerbe foglalni a problémákat, így elsőként megkülönböztetett vonatbetegséget, telefonbetegséget, autóbetegséget és villamosbetegséget.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top