+ Zene

David Bowie két évig egy lakásban élt Berlinben Iggy Poppal

Bowie egyszer azt nyilatkozta az Uncut magazinnak, leginkább azt értékelte a városban, hogy teljesen szabadon tudott járkálni, mivel a berlinieket egyszerűen nem foglalkoztatta a jelenléte.

David Bowie Berlinben töltött éveinek emléket állító táblát avattak hétfőn a német fővárosban.

A néhai énekes-dalszerző, aki 1976 vége és 1978 között osztott meg egy lakást Iggy Poppal Berlinben, egyszer azt nyilatkozta az Uncut magazinnak, leginkább azt értékelte a városban, hogy teljesen szabadon tudott járkálni, mivel a berlinieket egyszerűen nem foglalkoztatta a jelenléte.

Negyven évvel odaköltözése és hét hónappal halála után azonban a német főváros lakói bebizonyították, hogy nagyon is törődnek a legendás zenész emlékével. Rajongók százai, vezető politikusok és a zenész egykori barátai gyűltek össze hétfőn a nyugat-berlini Schöneberg kerület egyik épületénél, hogy felavassák a táblát, amely Bowie Berlinben töltött éveinek állít emléket.

A porcelántáblát, amelyre a zenész Berlin-inspirálta Heroes című slágerének egy sora is felkerült, rekordgyorsasággal hagyta jóvá a szenátus, annak ellenére, hogy általában öt évet szán annak mérlegelésére, hogy az elhunyt valóban „elegendő mértékű” történelmi jelentőséggel bírt-e.

Berlin polgármestere, Michael Müller szerint David Bowie esetében ez nem volt kérdés. Mint fogalmazott, a zenész kulcsszerepet játszott annak elősegítésében, hogy Berlin

kulturálisan, kreativitás és nyitottság szempontjából is jelentős városként tekintsen saját magára.

Bowie a német fővárosban töltött évek alatt készítette el a Berlin-trilógiaként is emlegetett albumait – Low, Heroes, Lodger -, amelyek nagy részét Svájcban és az Egyesült Államokban vették fel.

A berlini Királyi Porcelánmanufaktúra (KPM) szerint a 3400 euróba (egymillió forint) került emléktáblát 24 órán belül pótolni tudják, amennyiben lába kélne az épület faláról.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top