+ Irodalom

Két velencei fiatalember elhatározta, hogy egy hordóval körüljárják a világot

Amíg egyikük a hordó belsejében, az állandó egyensúlyban elhelyezett ágyon pihen, addig a másik maga előtt gurítja a hordót. Számításaik szerint a vállalkozás végrehajtásához tizenkét évre lett volna szükségük, de…

A XX. század története magyar sajtócikkek alapján – 1909 – a képen Velence, Grand Canal 1909-ben

július, Új-Fundland – Én mondom neked, barátom, hogy a cethalászatnak befellegzett. Volt úgy, hogy egyetlen hajóval kétszázötven darabot fogtunk, most meg másfél éve üres kézzel hánykolódunk a tengeren. Te, nem lehetséges, kérdezte a másik halász, hogy ez azért van, mert az összes cetet kifogtuk?

július, Kína – Nem fogod elhinni, miket kellett kiállnom azért, hogy postás legyek. Először is gyalogtúrára küldtek, melyen sziklahasadékokon, zuhogó hegyi patakon, sivár rónaságon, veszedelmes hírű, sötét erdőségeken kellett áthatolnom és visszatérnem a kiindulópontra. Aztán éjjel, amikor a szellemek ideje elérkezett, olyan helyre küldtek, ahol démonok és rossz szellemek garázdálkodnak. És mert itt se mutattam félelmet, fölvettek postásnak. Már bocsáss meg, kérdezte a másik férfi, ilyen helyen kinek kézbesítesz levelet?

július, Anglia – London Walworth kerületében kimutatták, hogy egyetlen iszákos férfira hét iszákos nő jut, akik, ráadásul, nem kocsmákban ittak, hogy a rendőr elkaphatta volna őket, hanem otthon, a négy fal között, a vásárlásból hazatérve. Úgy tűnt, ideje a férfiaknak is részt venni a vásárlásban, különben soha ki nem tudják egyenlíteni ezt a megalázó arányt.

augusztus, Olaszország – Két velencei fiatalember elhatározta, hogy egy hordóval körüljárják a világot. Amíg egyikük a hordó belsejében, az állandó egyensúlyban elhelyezett ágyon pihen, addig a másik maga előtt gurítja a hordót. Számításaik szerint a vállalkozás végrehajtásához tizenkét évre lett volna szükségük, de később váratlanul ismeretlen akadály gördült az útjukba.

augusztus, Kalahári-sivatag – A busman fiatalembernek a gyorsaságát kellett bizonyítania leendő felesége apja előtt, mellyel rátermettségét igazolhatta a családfenntartásra. Először egy antilopot kellett utolérni és megölnie, majd pedig egy zsiráfot. Az antilop még sikerült is neki, de a zsiráfot hiába érte utol, nem tudta elvágni a torkát.

augusztus, Svájc – Hatalmas léghajócsarnokot építettek Svájcban, amely egyszerre négy léghajó befogadására is alkalmas volt. A négy közül az egyik hajót folyton Luzernben állomásoztatták, onnan szállította látványos turistaútra az utasokat a Rigi, Brunnen, Engelberg és a zugi tópart között. Az útról visszatérők közül ettől kezdve sokan tudni vélték, mit jelent az, hogy Isten lelke lebegett a vizek fölött.

szeptember, Bolívia – Felröppent a hír, hogy Paz de Ayacucho piaca a legdrágább piac az egész világon, s ebben a városban a legdrágább a megélhetés. A hírre sok gazdag ember indult útnak, hogy saját szemével győződjék meg a horribilis költségekről, s bizonyságul egy kisebb vagyont hagyjon a szállodákban és a kereskedőknél.

szeptember, Anglia – Két londoni ápolónő letette a búvárvizsgát. Nehéz gumiruhában, vascipőben és vassisakban naponta többször is leszálltak a Temze medrébe, ezzel is bizonyítva, naponta többször is lehet ugyanarra a folyófenékre lépni.

szeptember, Olaszország – A cremónai színház igazgatója beperelte azokat a színházlátogatókat, akik nem egyszer sziszegéssel és füttyögéssel zavarták az előadást. A bíró azonban fölmentette őket, mondván, a fütyülés és a pisszegés ugyanolyan véleménynyilvánítás, mint a taps. Elvégre a taps is zavarhat másokat a katarzisban. Aki tehát fizet, az fütyülhet is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top