+ Irodalom

A nizzai karnevál is az erőszakról szólt 1908-ban

Ezrével sereglettek híres, előkelő férfiak és nők a nizzai karneválra, hogy egy napra megfeledkezzenek emberi méltóságukról. Napközben még csak konfettivel dobálták egymást, ám sötétedés után elszabadult a pokol…

A XX. század története magyar sajtócikkek alapján – 1908 – Nizza promenádja a képen

január, India – Meghívót hozott a postás a szent fakír benares-i otthonába, melyben Angliába invitálták, hogy ott is csodájára járhassanak. A postás csak bedobta a levelet, nem akarta csöngetéssel zavarni a fakírt, aki egész nap félmeztelenül feküdt egy szögekkel kivert deszkán, szemeit fel sem nyitva néha megfordult, felkötött haja a bokájáig ért, vörös szakálla a térdéig, a teste pedig vakítóan fehér és feltűnően lágy volt. Azt nem tudni, hogy éjszaka mit csinált.

január, Oroszország – A kaukázusi férfi fölemelte a kést, s az ünnepi asztalon fölszelte a kék belsejű kenyeret, melynek receptjét még az anyjától tanulta. Ha a Cephalaria Syriaco magvaiból készült őrleményből egy marékkal adott a liszthez, csak kissé lett kék, viszont a két maréknyi olyan kékké tette, mint a kékfestő színe. A gyerekek kalózhajóként tologatták a levesbe dobott kék kenyérbeleket.

január, Kína – Német tudósok megnyitották Kínában az első európai orvosi iskolát, amelynek első alkalommal 31 hallgatója akadt, s bár bírták a kínai hatóságok engedélyét, mégis felbőszített és vallásos érzületben sértett jó néhány embert, mikor a bonctanhoz szükséges alapanyagot a szomszédos kórházból szállították.

február, Lappföld – Dermesztő hideget hozott ez a reggel is, de mert ünnep volt, mindenki a templomba indult. A gyerekes szülő szarvasbőrbe csavarta az apróságot, ám a templomba nem vitte be, a templom tövében lefektette a hóba. Mikor a szertartás első hangjai megszólaltak, a templom körös-körül csecsemőkkel volt kirakva.

február, Flandria – Atrivenben élt a világ leghosszabb szakállat viselő férfija. Ez idő tájt arcszőrének hossza három méter hatvanöt centi. A szakáll gondozásában egy leány nyújt segítséget neki, akivel szívesen fogadják a vendégeket. A szakállkirály ritkán mozdul ki a házából, mert a hatalmas szőrzet akadályozza a mozgásban, s ha mégis nekiindul, esik-kel.

február, Magyarország – Befellegzett a bölcsőiparnak, mert az orvosok bebizonyították, hogy a bölcső sem testileg, sem lelkileg nem egészséges, főként az ide-oda himbálás van rossz hatással a csecsemők lelki fejlődésére. A stabil ágy megalapozza a jövőt, a bölcsőkben pedig, ahogy egy asszony is tette, tűzifát lehet tartani.

március, Salanse – A világ legkisebb köztársaságát néhány birkapásztor és a hegyekben dolgozó bányász hozta létre a dél-francia határon. Diplomáciával nem foglalkoznak, nincs rendőrségük és nem fizetnek adót, az asszonyok pedig kivált örülnek annak, hogy nem kell túl sokat utazniuk, ha külföldre akarnak menni.

március, Perzsia – Kora délután volt, a tiszta égbolton madarak röpködtek, s egy félreeső területen istentiszteletre gyülekeztek a szekta tagjai. Mikor a vezérük megszámlálta a jelenlévőket, szavait követve mormolták az imákat, s közben láncokból font korbáccsal zühölték egymást. A szertartás addig tartott, míg a fájdalomtól el nem ájultak.

március, Franciaország – Ezrével sereglettek híres, előkelő férfiak és nők a nizzai karneválra, hogy egy napra megfeledkezzenek emberi méltóságukról. Napközben még csak konfettivel dobálták egymást, ám sötétedés után elszabadult a pokol, és előkerültek a csípőset ütő mocskos gipszgolyók. A bársonyos álarcokat dróthálós álarcokra cserélték, s féktelen jókedvvel rontottak egymásnak. Másnap megállapíthatták, hogy ezért érdemes volt élni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top