+ Média

Megtalálták a világ legnagyobb vízesését

Egy argentin kiküldött azzal a hírrel állt elő az amerikai világkiállításon, hogy Brazília és Argentína határfolyóján, az Iguacun megtalálták a világ legnagyobb vízesését, amely mind szélességben, mind vízbőségben túlszárnyalja a Niagarát és a Viktóriát…

A XX. század története a magyar sajtó cikkeinek felhasználásával – 1905 – A képen a Niagara Mozgalom Alapítói

július, Anglia – Egy londoni férfi azzal ébresztette a fiát, hogy ma megmutatja neki a világ legdrágább élő fáját. Mikor megálltak az utcán egy hatalmas lombkorona alatt, a fiúnak kétségei támadtak. Hogy lehet ez a legdrágább? Nagyon is egyszerűen, okoskodott az apja, a fa által elfoglalt terület évente 6000 fontot jövedelmezne, amely 180 ezer font tőke éves kamata. A fiú hazafelé az úton lábujjhegyen közlekedett.

július, Dominika – Monte Cristi városában három panamakalap-szakértő ült két panamakalap előtt, és arról kellett dönteniük, melyik a valódi, frissen kisarjadt pálma leveleiből font kalap, és melyik a hamisítvány, amely Toszkánából származott. Ketten az egyes számú kalapra szavaztak, míg a kettes csak egy szavazatot kapott, ami mégis csak azt jelentette, egyik sem egyértelműen valódi, és egyik sem egyértelműen hamisítvány.

július, Franciaország – Egy párizsi zálogházban épp negyvenöt éve őriztek egy elefántcsont-fogantyús sétabotot, melynek akkoriban 4 frank volt a becsértéke, s amelyet azóta sem értékesítettek, mert a tulajdonos rendszeresen fizette a kamatokat. A sétabotot már a rendőrség is megvizsgálta, de nem találtak rajta bűncselekményre utaló nyomot, a hozzá fűződő érzelmeket pedig épp úgy bizonyította az idő, mint ahogyan el is fedte.

augusztus, Tibet – Két férfi találkozott egy sziklás ösvényen, s mikor észrevették egymást, az udvarias üdvözlés jeléül fölemelték összekulcsolt kezeiket, és egymásra öltötték a nyelvüket. A csúnya, fehér és lepedékes nyelvükön mindketten láthatták, hogy az ellenkező irányban sincs közeli patak.

augusztus, Görögország – Egy athéni kislány már ötéves korában megtanult olvasni, mert nem mindig tudta rábeszélni az édesanyját, hogy fölolvasson neki az újságból. Amikor először kérdezték a lánytól, hogy mi szeretne lenni, azonnal rávágta, hogy újságíró, méghozzá a kedvenc lapjánál, ahol még a hirdetéseket is versben fogalmazzák.

augusztus, Poroszország – A Balti-tenger partján százával toporogtak a hideg vízben, és a kisebb-nagyobb kavicsok között borostyánkő után kutattak, melyet szabott áron beváltott a kincstár, igaz, a csempészek jobb árat fizettek érte. Egy fiú, nem messze a vízben keresgélő családjától, azon töprengett, hogyan adhatná el ugyanazt a követ a kincstárnak és a csempészeknek is. Ha rájön, ígérte az anyjának, azonnal visszamegy a vízbe.

szeptember, Argentína – Egy argentin kiküldött azzal a hírrel állt elő az amerikai világkiállításon, hogy Brazília és Argentína határfolyóján, az Iguacun megtalálták a világ legnagyobb vízesését, amely mind szélességben, mind vízbőségben túlszárnyalja a Niagarát és a Viktóriát, és eddig azért nem fedezték fel, mert csak csónakkal megközelíthető. A hírt bejelentő férfi felesége aznap este halat vacsorázott, s másnap reggel fél órán át zuhanyozott.

szeptember, Oroszország – Az ég nappal is fekete, a lángok sisteregve nyomják a magasba a kormot, a tüzet képtelenség eloltani. A bakui olajmező kútjait, vagy ahogyan ők hívták, a petróleumkutakat a tatárok gyújtották föl, aztán elmenekültek, pedig bizonyára szívesen meggyőződtek volna róla a saját szemükkel, mekkora pusztítást végeztek.

szeptember, Kamerun – A föld esőben leggazdagabb helye egy bizonyos Debundsa nevű meteorológiai állomás, ahol évi átlagban 10.454 milliméter csapadékot mértek. A mérési eredményeket összegző férfi a papírok fölött elképzelte a tízméteres víztömeget, mely egyszerre zuhan a nyakába. Aztán még kétszer ellenőrizte a számításokat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top