+ Média

16 év után kézbesített a posta egy megrendelést

Manchesterben új postaládákat szereltek fel, s mielőtt a régieket beolvasztották, tüzetesen átvizsgálták őket. Az egyikben az illesztések közé szorult levelezőlapot találtak, melyen a levélíró arra kérte hull-i üzlettársát, hogy a megrendelt kerekeket a jövő hét hétfőig szállítsa le neki.

A XX. század története magyar sajtócikkek alapján – 1904 – A képen a Bon Marché

október, Dánia – Egy ködös, őszi reggelen koppenhágai otthona előtt elköszönt feleségétől a férfi, majd munkába indult. Az asszony gyanúsan nézett utána, mert már egy hete ételszagú ingben és zakóban járt haza, feltehetően éttermekben találkozgat valakivel. Az asszony nem bírta tovább, és követni kezdte. A férfi előbb valóban a munkahelyére ment, majd ebéd után a külváros egyik utcájában tűnt el egy keskeny ajtó mögött, amelyen a következő feliratot olvasta az asszony. Főzőtanfolyam férfiaknak.

október, Algéria – A férfi keskeny bajuszt és felöltőt viselt, belekortyolt a kávéba, figyelmesen elolvasott egy újságcikket, majd az ölébe hajtotta a lapot, és elgondolkodott. Vajon miféle evolúciós változást jelentsen az, hogy az idén a lakosság lélekszámát meghaladta a lovak száma?

október, Kuba – A szigeten évente háromszor aratják a búzát, egész évben szedhető a krumpli, és nem ritkaság a tízkilós káposztafej. Hát mit akarsz még, kérdezte az asszony a férjét, aki az imént jelentette be, hogy el akarja hagyni az országot. A férfi szivarra gyújtott, nekidőlt a házfalnak, és elköpött vagy három méterre. Te ezt nem értheted, magyarázta a férfi, nekem itt túlságosan melegem van, az életben legalább egyszer szeretnék szőrmekabátot viselni.

november, Anglia – Manchesterben új postaládákat szereltek fel, s mielőtt a régieket beolvasztották, tüzetesen átvizsgálták őket. Az egyikben az illesztések közé szorult levelezőlapot találtak, melyen a levélíró arra kérte hull-i üzlettársát, hogy a megrendelt kerekeket a jövő hét hétfőig szállítsa le neki. A posta 16 év után kézbesítette a levelet.

november, Bengália – Hivatalos adatok szerint 48 ezer 664 olyan nő lakik az országban, akik még nincsenek tízévesek, de már özvegyek, mondta a nő az ágyban a férjének a reggeli szeretkezés kábulata után. Ez pokoli, nem, kérdezte az asszony. Hát, ilyen az élet, mondta a férfi, levette a reggeliző tálcáról a szalvétát, és feltörölte a lepedőre folyt spermát.

november, Franciaország – A Bon Marché áruház négyezer alkalmazottja egy külön e célra kialakított helyiségben reggelizik és ebédel, az ételeket hatvan szakács készíti számukra. Ma délben hagymaleves volt, párolt zöldség és csirke. Egy Julianna nevű asszony csak a levest és a párolt zöldséget ette meg, a sült csirkecombról lefejtett húst egy zöld szappantartóban vitte haza vacsorára.

december, Ecuador – A tengerparton elszaporodó macskák a sziklák repedéseiben, barlangjaiban laktak, és már nem csak egereken és patkányokon éltek, de megtanultak a tengerből halat és rákokat rabolni. Ügyes mozgásuknak köszönhetően szinte képtelenség levadászni őket, s ami a bajt csak tetézte, hogy a szőrzetük koromfekete.

december, Portugália – Egy padrellai férfi szemére három hónapja nem jött álom. Próbálkozott főzetekkel, altatókkal, az orvosok már nem tudtak mit kitalálni. Így történt, hogy napközbeni öszvérhajcsár állása mellett beállt éjjeliőrnek, s a fölszaporodott jövedelmén végre sikerült egy olyan drága gyógyszert beszerezni, amelytől végre elaludt. Másnap reggel kirúgták az állásából.

december, Sziám – A sziámi király magához kérette a hadielefántok tábornokát, hogy beszámoltassa az állatok hadrafoghatóságáról. Uram, mondta a tábornok, mind az ötszáz elefántja kiváló egészségnek örvend, és a betanításukat követően pontosan végrehajtják az utasításokat. A király aznap délután megszemlélte az elefántokat, s úgy döntött, ezután többször kilátogat hozzájuk, mert a tekintetükből ítélve úgy tűnt neki, hogy nem ismerték fel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top