+ Zene

Egy láthatatlan karmester életútja

A kiállításon látható az a nemrég előkerült és frissen restaurált, Sigmund Leopold Gstettner festő és zeneszerző által készített festmény is, amely a Werner megbízásából készült Tizenöt rózsafűzértitok című képsorozat egy darabja.

Az Esterházy-udvar zenekarának karmestere, Gregor Joseph Werner halálának 250. évfordulója alkalmából a Haydn explozív. Forradalmi idők zenéje című állandó tárlat új időszaki kiállítással bővül. Ez az első olyan kiállítás, amely az osztrák komponista életével, műveivel foglalkozik. Nemzetközi kontextusban vizsgálja Werner munkásságát és zenetörténeti jelentőségé. Tizennégy állomáson keresztül mutatja be a zeneszerzőhöz köthető tárgyakat és dokumentumokat, amelyeket még soha nem láthatott a nagyközönség ilyen teljességben.

Gregor Joseph Werner – Haydn mentora. Láthatatlan géniusz.

Az Ybbs an der Donauban született zeneszerző 1728 és 1766 között dolgozott az Esterházy-udvar karmestereként. Nemcsak Joseph Haydn elődje volt ebben a minőségében, hanem öt évig elöljárója is. Haydn belépése után, 1762-től Werner átvette az egyházzene irányítását – ez a terület áll zeneszerzői munkásságának középpontjában is. Haydnnal ellentétben nagyon keveset tudunk róla. A mai napig nem került elő egyetlen portré sem az egykori mesterről.

Világpremier

A kiállítás fénypontjai Werner egyik oratóriumának egyetlen épen maradt kézirata (Debora, 1760), amelyet a budapesti Országos Széchényi Könyvtár adott kölcsön a kiállításra, valamint Werner kézzel írott életrajzi feljegyzései.  Számos jelentős dokumentumot és érdekességet első ízben láthat a nagyközönség, így például Werner eddig eltűntnek hit, kézzel írt végrendeletét. A kiállításon látható az a nemrég előkerült és frissen restaurált, Sigmund Leopold Gstettner festő és zeneszerző által készített festmény is, amely a Werner megbízásából készült Tizenöt rózsafűzértitok című képsorozat egy darabja.

A kiállítás időpontja: 2016. július 27. – október 31.

A kiállítás helyszíne: Esterházy-kastély – Haydn explozív. Forradalmi idők zenéje

7000 Eisenstadt (Kismarton), Esterházyplatz 1.

Nyitvatartás: Szeptemberig 10.00-18.00 óráig, október 1-től 10.00-17.00 óráig

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top