+ Oktatás

Mégis megkezdték a Buddhista Akadémia elpusztítását

A hatóságok elsősorban településrendezési indokokkal magyarázzák a lépést, amelyet a helyszínen egyesek megértéssel, mások elégedetlenül fogadnak. Az intézkedést külföldön a tibetiek szabadságát korlátozó fellépésként magyarázzák.

Szecsuan tartomány tibetiek lakta vidékén megkezdték a tibeti szerzetesek és szerzetesnők oktatásának egyik legfontosabb intézményével szó szerint „összenőtt” lakótelep bontását.

A Larung Gar (kolostor) Buddhista Akadémia környezetében több mint 10 ezer ember él, ezért ezt tartják a világ legnagyobb buddhista lakóközösségének. A hegyvidéki terület völgyében és a dombok oldalában egzotikus település képét nyújtva, sűrűn egymás mellé felhúzott, tákolt építményben élnek a szerzetesek és a hívők.

A megyei elöljáróság döntése értelmében 2017. szeptember végére 5000 emberre akarják korlátozni a lakosok számát. A határozat azt is előírta, hogy a civil lakosságot el kell különíteni a tanulmányaikat végző szerzetesektől és szerzetesnőktől, a kolostort pedig az oktatási intézettől. Ennek megfelelően kell a település szerkezetét újraszabni.

A hatóságok elsősorban településrendezési indokokkal magyarázzák a lépést, amelyet a helyszínen egyesek megértéssel, mások elégedetlenül fogadnak. Az intézkedést külföldön a tibetiek szabadságát korlátozó fellépésként magyarázzák. A change.org internetes oldalon nemzetközi aláírásgyűjtés kezdődött.

Larung-Gar2

Egy koreai fotóriporter, aki két hete a településen járt, elmondta, hogy a helyiek ismeretei szerint három oka van a bontásokkal járó „településrendezésnek”. Az egyik, hogy ha nagyobb eseményeket tartanak, nincs egyetlen tér sem, ahol összegyűlhetnek az ott élők. A második, hogy tűz esetén a jelenlegi körülmények között menthetetlenek lennének, a tűzoltók nem tudják megközelíteni őket. A harmadik, hogy a település mindenféle építészeti terv nélkül született.

Az évek során egyre szaporodó, többnyire vályogból és fából épült építmények ellen 2001-ben már „hadat üzentek” a hatóságok és úgy tudni, több mint ezret el is bontottak. A nagy helyi közfelháborodás miatt azonban végül az ott élőket nem háborgatták és a település tovább bővült.

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó megyei tisztségviselő telefonon azt mondta, hogy nem lerombolják az ottani építményeket, hanem csak „felújítják” azokat.

Trebitsch Péter pénteki, helyszínről származó értesülése szerint a bontás kezdetét vette, helyenként géppel, másutt kézzel szedik szét, rombolják le a lakóépületeket.

A településen járó, magát megnevezni nem akaró illető elmondta: hatalmas területről van szó, a kis ösvényeket járva egyes részek lomtalanítási akcióhoz hasonló képet mutatnak, a bontott építési anyagok, panelek már csak elszállításra várnak.

Más, még álló, de lakatlannak tűnő épületekre x-et rajzoltak, ami vélhetően azt jelzi, hogy bontásra ítéltetett. Másutt hagyományos tibeti stílusú, épülőfélben lévő, nagyobb, emeletes épülettömbök láthatók.

Trebitsch Péter

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top