+ Tudomány

Vandálok laktak Abaújszántón

A mai Magyarország északi területét benépesítő úgynevezett füzesabonyi kultúrára utaló leletanyag került elő, köztük a jellegzetesnek számító spirálbütykös kerámiaedények is.

Majdnem kétezer éves római kori vandál települést tártak fel az abaújszántói bronzkori földvár alatti lelőhelyen régészek. Az 1500 négyzetmétert érintő próbafeltárás eddig két rétegben több mint száz építmény maradványait hozta napvilágra, köztük házak, műhelyek, kemencék, tűzhelyek, anyagnyerő és tároló gödrök, valamint olyan árkok nyomait, amelyekből számos tárgyi lelet került elő.

A leletek alapján a település már a középső bronzkor (Kr.e. 2000/1900 és 1500 között) idején bizonyosan lakott volt. A helyszínen ebből az időszakból a mai Magyarország északi területét benépesítő úgynevezett füzesabonyi kultúrára utaló leletanyag került elő, köztük a jellegzetesnek számító spirálbütykös kerámiaedények is – írták a közleményben.

A késő bronzkor végén (Kr.e. 1250-800) egy újabb népcsoport telepedett meg a kedvező földrajzi fekvésű területen. A gödrökből előkerülő leletanyag – elsősorban a kannelúrával díszített kerámiaedények – alapján a település a Kelet-Magyarország területén széles körben elterjedt Gáva-kultúra lelőhelyei közé is sorolható.

Az ásatás igazi szenzációja a Kr.u. 2-4. századra keltezhető vandál település feltárása volt. A település anyagi kultúrája helyi, vaskori (kelta és dák) gyökerű, ugyanakkor előkerültek a germán vandálokra jellemző leletek, valamint a római provinciákból származó díszedények töredékei is.

A lelőhelyen nagyméretű, vaskos cölöpszerkezettel és masszív tetővel rendelkező, padlószintes épületek, ezek közelében sajátos, négyszögletes, kőpakolásos gödörtűzhelyek is napvilágra kerültek. A különlegességnek számító tűzhelyek funkciója még kérdéses, de a belőlük előkerülő salak és vaseszközök alapján valamilyen ipari tevékenységet – például vasfeldolgozást, bronz- vagy üvegművességet – folytathattak bennük.

A leletek fényében a feltárt település feltételezhetően egy korabeli, kézműipari központ lehetett. A település korai germán lakói a feltárt sekélyebb, paticsos agyagfalú, padlós, kőkemencés házakban éltek, áldozati szokásaikra két kutya csontváza és egy emberkoponya előkerülése utal.

A Kárpát-medence észak-keleti részén már több vandál települést is feltártak, az abaújszántói ezek közül a legnagyobbak és legjelentősebbek közé tartozik – áll a Forster-központ közleményében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top