+ Irodalom

Egy dörzsölt koponya kalandjai

Még nem döntötték el, mihez kezdjenek az örökséggel. A házzal kapcsolatban minden döntés Stephanie-ra hárult, de a szüleinek még a villáról is gondoskodniuk kellett. Hirtelen jutottak még két házhoz, és ez egy kicsit soknak tűnt egyszerre.

Végre itt van Skrupulus Fondor! Lehet, hogy a fickó néha elveszti a fejét (amit egyébként egy
pókerpartin nyert), de akkor is több, mint aminek tűnik – ami jó hír, tekintve, hogy egy csontváz!
Bár Skrupulus több száz éve halott, mégis nehéz lenne hozzá hasonlóan éles eszű, szellemes és hatékony nyomozót találni – márpedig ha egy ősi gonosz lény fenyegeti a világot, akkor minimum egy ilyen különleges hősre van szükség! Ehhez viszont kell Stephanie is, aki nem retten vissza attól sem, ha be kell törnie éjjel a múzeumba, vagy ha fegyvert kell fognia. Hogy ilyen furcsa páros nem képes megmenteni az emberiséget?
Ó dehogynem! Ahogy Skrupulus mondaná: senki nem veheti át a világuralmat, maximum a holttestén keresztül!

Itt egy részletet olvashatsz a Manó könyveknél megjelent Derek Landy Egy dörzsölt koponya kalandjai – Az ősök jogara című könyvéből.

EGYEDÜL A SÖTÉTBEN

Aznap délután Stephanie az édesanyja társaságában tette meg a Haggardot Gordon birtokától elválasztó tizenöt perces autóutat. Amikor megérkeztek, az édesanyja kinyitotta a bejárati ajtót, és félreállt.

– Elsőként a ház tulajdonosa lép be – biccentett halvány mosollyal, és előreengedte Stephanie-t. A lány egyáltalán nem úgy gondolt a házra, mint a tulajdonára, már maga az ötlet is túlzásnak, buta ábrándnak tűnt. Ha jogilag a szülei gyakorolnak felügyeletet fölötte tizennyolc éves koráig, hogyan lehetne egy egész háza? A vele egykorúak közül se sokan büszkélkedhetnek ezzel.

Nem, ez lehetetlen helyzet. Túlságosan elrugaszkodott ötlet. Túlságosan őrült – tehát pontosan olyasmi, amit Gordon teljesen normálisnak találna.

A ház hatalmas volt, csendes és üres. Stephanie számára most minden újnak tűnt, és észrevette, mennyire másként tekint a bútorokra, a festményekre és a szőnyegekre. Melyik tetszik neki? Ő is ezt a színt vagy azt a bizonyos anyagot választaná? Az mindenképpen kiderült, hogy Gordonnak jó ízlése volt. Stephanie édesanyja végül úgy döntött, ha rajta múlna, alig változtatna valamin. Néhány festményt talán túlságosan félelmetesnek talált női ízléséhez mérten, de összességében a bútorok elegánsak és visszafogottak voltak, amelyek egy ilyen nagy formátumú házhoz illő méltóságot sugároztak.

Még nem döntötték el, mihez kezdjenek az örökséggel. A házzal kapcsolatban minden döntés Stephanie-ra hárult, de a szüleinek még a villáról is gondoskodniuk kellett. Hirtelen jutottak még két házhoz, és ez egy kicsit soknak tűnt egyszerre. Stephanie édesapja felvetette, hogy eladhatnák a villát, de az édesanyja nem szívesen mondott volna le egy ilyen idilli nyaralóról.

Szóba került Stephanie taníttatása is, bár ezt a témát közel sem tárgyalták ki részleteiben. Alig léptek ki Mr. Fedgewick irodájából, a szülei máris óva intették, nehogy a fejébe szálljon a gazdagság. A váratlan események, mondták, még nem jelentik azt, hogy innentől kezdve abba kell hagynia a tanulást és felhagyni az egyetemi terveivel. Függetlennek kell lennie, magyarázták, a saját lábára kell állnia.

Stephanie hagyta, hadd beszéljenek, néha bólintott vagy egyetértőn motyogott valamit, ha úgy érezte, ezt várják tőle. Meg sem próbálta elmagyarázni, mennyire fontos neki az egyetem, és az, hogy egyedül is boldoguljon a nagyvilágban, hiszen ha erre nem képes, bezárul az egyetlen ajtó, amelyen át elmenekülhet Haggardból. Miért dobná el magától a jövőjét csak azért, mert örökölt egy kis pénzt?

Olyan sokáig járták a földszintet, hogy mire eljutottak az emeletre vezető lépcsősorig, már öt óra is elmúlt. Aznapra ennyi elég volt a felderítésből, ezért bezárták az ajtót, és lesétáltak az autóig. Alighogy beszálltak, a szélvédőn máris esőcseppek koppantak. Stephanie becsatolta a biztonsági övet, az édesanyja pedig elfordította a slusszkulcsot.

A kocsi felköhögött, harákolt néhányat, aztán teljesen elhallgatott. Az édesanyja Stephanie-ra nézett.

– Ajjaj.

Mindketten kiszálltak, és felnyitották a motorháztetőt.

– Hát – mondta az édesanyja a motorblokkra pillantva –, ez a motor, ha jól sejtem.

– Értesz bármit az autószereléshez? – kérdezte Stephanie.

–Azért van férjem, hogy ő értsen hozzá. A férfit autó- és polcszerelésre teremtették.

Stephanie gondolatban megfogadta, hogy még tizennyolc éves kora előtt megtanul autót szerelni. A polcok miatt nem aggódott különösebben.

Az édesanyja előhalászta a mobilját, és felhívta Stephanie édesapját, aki egy építkezésen volt, ahonnan legkorábban késő este tudott csak elszabadulni. Visszamentek a házba, ahonnan az édesanyja betelefonált egy autószerelő műhelybe, majd a következő háromnegyed órát várakozással töltötték.

Az ég szürke, haragos színt öltött és szilajul szakadt az eső, mire az autómentő befordult a sarkon. Vizet fröcskölve végigzötyögött a házhoz vezető hosszú felhajtó pocsolyáin. Stephanie édesanyja a fejére húzta a kabátját, és kiszaladt a jövevény elé. A kisteherautó fülkéjéből egy termetes kutya bámulta a szerelőt, aki kiszállt és megvizsgálta a családi autót. Néhány perc múlva az édesanyja csuromvizesen beszaladt a házba.

– Itt nem lehet megjavítani – mondta, miközben az eresz menedékében kicsavarta a kabátját –, ezért bevontatják a műhelybe. Elméletileg nem tart sokáig.

– Elférünk ketten a teherautóban?

– Ülhetsz a térdemre.

–Anyu!

–Vagy ülök én a térdedre, ha az úgy jobb.

–Nem maradhatnék itt?

– Egyedül? – pillantott rá az édesanyja. – Kérlek! Az előbb mondtad, hogy nem tart sokáig, és szívesen körülnéznék még egyszer, csak úgy egymagamban.

– Steph, nem is tudom…

– Kérlek! Maradtam már otthon is egyedül. Esküszöm, nem török össze semmit.

– Jó, rendben van – mondta az édesanyja nevetve. – Legfeljebb egy óra, oké? Legrosszabb esetben másfél. – Gyors puszit lehelt Stephanie arcára. – Hívjál, ha kellek.

Kirohant az esőbe és beugrott a teherautóba, rögtön a kutya mellé, aki nekilátott nyalogatni az arcát. Stephanie addig nézett elvontatott autójuk után, amíg el nem nyelte őket a messzeség.

Miután egyedül maradt, újabb felfedezőútra indult. Felballagott a lépcsőn, és egyenesen Gordon dolgozószobájába ment.

Előző nap felhívta őket Gordon kiadója, Seamus T. Steepe az Ívfény Könyvektől, hogy részvétét fejezze ki és érdeklődjön, tudnak-e bármit Gordon legutolsó regényéről. Az édesanyja megígérte, hogy kiderítik, befejezte-e a könyvet, és ha igen, elküldik neki. Mr. Steepe nagyon szerette volna a boltok polcain látni az új regényt, ami várakozásai szerint azonnal az eladási listák élére kerülne és sokáig ott is maradna. A halott írókat veszik, mint a cukrot, jelentette ki, mint aki helyesli Gordon ravasz marketingfogását.

Stephanie kihúzta az íróasztal fiókját, és rögtön meg is találta a takaros kupacba rakott kéziratot. Óvatosan kivette, és az asztalra helyezte, finoman, nehogy meggyűrődjön. Az első oldalon kizárólag a cím szerepelt, félkövér betűkkel:

Lapozz a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top