Miért ilyen ez a mai magyar világ, amiben élünk?

A Kiss-házaspár a képen

AZ ELEJTETT MESÉK ÉRTELME

Írta: Kiss Csaba

Ez rövid lesz.

Ügyvédemmel sokszor utaztunk Miskolcra, tárgyalásra – a kocsiban jókat beszélgettünk. Életszerető, jó humorú, ultis ember – írók, színészek barátja.

Egy kora tavaszi úton elmondott egy történetet saját szegedi egyetemi éveiből – abban a percben tudtam, hogy ezt a Sors (a véletlen, az Isten, a dramaturgia szelleme – ahogy tetszik) hozta elém.

Végzős hallgatóként – a rendszerváltás színes éveiben – jogfilozófiai záróvizsgáján olyan bizottságot kapott, amelyben egy életfogytiglanra ítélt 56-os, egy a halálos ítéletekben közreműködő bíró és egy rendszerváltó párttitkár foglalt helyet. Neveket is mondott, de ez itt most nem érdekes.

Miért mesélted ezt el? – kérdeztem, – hiszen olyan messze vagyunk a rendszerváltástól.

Hogy írd meg! – mondta nevetve.

És tudtam, hogy a nagy drámai ötletet sodorta elém a Sors (…)

Évek óta töröm a fejem, hogyan lehetne megírni a 20 századi magyar történelem egyik legshakespeareibb fordulatát, Kádár János szolnoki (moszkvai) árulását és a bűntudattal való nyilvános viaskodását 33 év múlva. Főtitkárdráma – mondaná az ember, ha viccelni lenne kedve. De nincs.

(Kornis Mihály nagyon szenvedélyesen, izgalmasan dokumentálta és kommentálta a kongresszusi beszédet – Ács János erős atmoszférájú előadást rendezett belőle Helyey Lászlóval a régi Új Színházban)

Hazafelé Faroről a Nagy kompon már ezen a gondolkoztam. Egy év anyaggyűjtés, levéltár és oral history archívum, és ha úgy alakul, jövőre már újra Hammarsban írhatom meg. De szép lenne.

Talán az utolsó generáció vagyunk, akik már felnőtt fejjel érték meg a Kádár kor végét – ki más tudna beszámolni róla? Én Ceausescut is megéltem, tehát a létet fenyegető terrorról is van némi zsigeri élményem. És nagyon szeretném, ha a lányaim megéreznék – miért ilyen ez a világ, amiben élünk. Honnan vétetett.

Tamás története kezembe adta a struktúrát, a drámai formát.

Egy mai fiatal, egy történész-hallgató ebből írja a szakdolgozatát: Kádár és Nagy Imre 56-ban. Mindent elolvas, mindennek utánanéz. Felkészült és pontos, komoly gyűjtéssel, fénykép- és videó-anyaggal érkezik a vizsgára. És beleszalad a Bizottságba. Az Áldozat, a Vérbíró és a Rendszerváltó. Három megélt történet ugyanarról. Három kibeszéletlen tragikus történet (érdemes megnézni Nagy Imre bírájának 89-es vallomását) Bűnök és hárítások, tettek és gazságok. És egy fiatalember, aki ott és akkor kezdi megérteni, hogy a történelem hulláma az ő lábát nyaldossa.

Nagyon szép szerkezet, izgalmas drámát lehet írni belőle. Sok oldalról megérthető, átélhető. Talán a lányaim számára is.

Ez volt az én miskolci búcsúajándékom – köszönöm Tamás! Semmi sem véletlen.

Ma a Viktualien piacon lencselevest ebédeltünk. Még oroszul is ki volt írva, hogy ez München legjobb levese. Előtte így mosolyogtunk (ld. kép). Utána még jobban. És éjfélre itthon voltunk. Az úton Dankó rádiót hallgattunk, szocio-tangót közvetített Buenos Airesből. Táncoltunk a kocsiban.

Szép nyarat naplóm barátai.

Itt az összes részt olvashatod.