+ Életmód

Lakj úgy jól, mint egy szovjet kém!

Újra megnyitott a KGB egykori törzshelye Moszkvában, amit most mindenki kipróbálhat. És talán most nem hallgatják le.

Akárki lépett is be a huszadik század második felében a moszkvai Tverszkaja utca 6/2. házszámú étterembe, az vagy a keleti blokk egy híres színésze, sportolója, sakkozója, űrhajósa, politikusa volt, vagy kém. Az Aragvi grúz étterem ugyanis a szovjet elit közkedvelt helye volt, ahol mindenki megfordult, aki számított – és aki számít, arra jobb is odafigyelni. A Szovjetunió szétesése után az Aragvi még tartotta egy ideig magát, de aztán kénytelen volt lehúzni a rolót, hogy most majd’ 15 év kényszerszünet elteltével újranyisson.

A titkosszolgálati vonal nem véletlen, és az Aragvi születésétől kezdve jelen volt az étterem történtében. 1938-as megnyitásától kezdve ugyanis Berijának, Sztálin titkosszolgálatának vezetőjének volt a törzshelye, ahova még Sztálin fiával, Vasziljjel is rendszeresen ellátogatott. Sőt, még az a pletyka is keringett, hogy az étterem berendezését maga Berija tervezte.

Az egykori KGB-ügynök, Jurij Kobaladze beszámolója szerint, ez a hely volt a kedvence Kim Philbynek is, aki kettős ügynökként szolgált Moszkvában az MI6 és a CIA megbízásából, és aki aztán még éppen időben, 1963-ban menekült el a Szovjetunióból, miután lelepleződött. Mint Kobaladze visszaemlékszik rá, neki azt mondta, szereti a grúz konyhát.

aragvi

És amennyiben ez így volt, máshova nem is járhatott Philby, hiszen ahogy a Moscow Times írja, ez volt az egyetlen hely abban az időben Moszkvában, ahol grúz konyha működött. Ha valahol egyáltalán lehetett kapni kaukázusi ételt, az maximum saslik volt. Ez nyomába sem érhetett az Aragvi 12 oldalas étlapjával.

A korábban állami kézben lévő étterem a Szovjetunió bukása után sokszor gazdát cserélt, végül 2003-ban be is zárt. Most pedig 13 év elteltével és mintegy 20 millió dolláros ráfordítással Gor Nakhapetyan üzletember és a Tashir társaság jóvoltából részben régi pompájában nyit újra az Aragvi. Csak azért részben, mert egyedül a fő étkezőben maradtak meg a szovjet emlékek: a falakat a dicső szovjet múltat megidéző dolgos földműveseket ábrázoló freskók díszítik.

Az idő múlásával azonban Moszkva ételkínálata is megváltozott, és az olcsó grúz konyha rendkívül népszerű lett városszerte. Így az Aragvi is kénytelen volt változtatni a régi profilon: mostantól a Fekete-tenger környéki gasztronómiára koncentrálnak.

Ezen kívül még egy valami hiányzik a régi hangulatból: a megfigyelés. Ahogy Kobaladze meséli,

minden be volt poloskázva. De mindenki tudta, ha az Aragviban volt, csöndben kellett maradni. A pletyka szerint ugyanis minden asztal be volt mikrofonozva.”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top