+ Interjú

Winkler Róbert: Elképzeltem Micikét, ahogy elszalad a szájában egy szarmata kézcsonttal

Júniusban jelent meg Winkler Róbert Nagyvárosi természetbúvár című könyve. A szerzővel beszélgettünk az új kötetéről, kedvenc állatairól, valamint a politika újságírásra gyakorolt hatásáról. Interjú.

Winkler Róbert neve leginkább a Totalcar autósmagazinból lehet ismerős, de dolgozott a Magyar Narancsnál, írt könyvet négylábúakról, négykerekűekről, valamint kiadott gyerekkönyvet is. Nagyvárosi természetbúvár című könyvében a városi élővilágot ismerteti meg a jókedvű olvasóval. A kötetből rengeteg mindent megtudhatunk a varjúról, a poloskáról, a verébről, a katicabogárról, a légyről, a sündisznóról és a galambról. A Nagyvárosi természetbúvár először 2002-ben jelent meg, ám Winkler Róbert úgy látta, ideje aktualizálni az olvasmányt, így a Bookline gondozásában júniusban megjelent a kötet harmadik, bővített kiadása. A szerzővel beszélgettünk a Nagyvárosi természetbúvárról, kedvenc állatairól, valamint a politika újságírásra gyakorolt hatásáról. Interjú.

– 1994-ben kezdtél írni a Magyar Narancsnak. Mennyiben volt más a szakma helyzete akkor? A politika mennyire nyomta rá a bélyegét a lapok működésére, függetlenségére?

Más volt, nyilván, bár akkor senki sem érezte magát jobban attól, hogy mennyivel jobb akkor, mint húsz év múlva. A Magyar Narancs működésére speciel elég nagy befolyással volt a politika. Aki nem olvasta, mind azt hitte, hogy a Fidesz lapja, mert ugye annak indult egyszer rég. De gyakorlatilag az SZDSZ-é volt, legalábbis amikor ott dolgoztam. Az olvasószerkesztő egy SZDSZ-es képviselő felesége volt, és ha nem egy jobbos párton poénkodott az ember, hanem mondjuk megírta, mekkora szánalmas tahó a Kuncze Gábor, akkor nem jelent meg a cikke. És ha egy hét múlva rákérdeztem, hová lett a cikk, az volt, hogy hát nem volt elég jó. (nevet.) Vagy mondjuk ha a szerkesztőség olyan főszerkesztőt választott, aki nem volt Fodor Gábor országos cimbije, akkor ment az üzengetés, hogy nem lesz ennek jó vége. Soros György nem hiszem, hogy bele akart volna szólni a tartalomba, de az alapítvány magyar helytartója is elég SZDSZ-közeli ember volt.

És amikor napi anyagi gondok voltak az üzemeltetéssel, elég rövid lett a póráz. Én a Narancsnál nem voltam a kapitányi híd közelében, de ez azért lehallatszott a fedélközbe is.

– Édesapád is újságírással foglalkozott. Mennyire próbált motiválni téged, hogy te is ezt a szakmát válaszd?

Valamennyire biztos próbált, de annyira indirekt módon, hogy nem vettem észre. Hozott egy csomó könyvet, mármint szépirodalmat, ami szerintem a legfontosabb. Magát a nagy betűs szakmát pár hónap alatt úgyis meg lehet tanulni, utána csak apró csiszolgatás van, amennyiben mindig tanul az ember valamit, ha érdekli, amit csinál. Amúgy amikor elkezdtem újságírni, apám már vagy 7-8 éve nem élt, úgyhogy végképp nem gondolkodtam ilyesmin. Nem is hittem volna, hogy ez nekem menne, pedig az ilyen iskolaújság-szerű dolgokban általában sikerem volt, de fejben nem raktam össze, hogy az olyasmi, mint az igazi újságírás. Apám meg inkább novellákat írt, azt végképp nem próbáltam.

– Az egyik főiskolai végzettségedet történelem-népművelés szakon szerezted. Miért pont ezen a vonalon indultál el?

Elég prózai: ide vettek fel, mert nagyon kevés vitt pontom volt. Matek kettes, fizika hármas, ilyesmik. Történelem-magyarra kellett volna mennem, de oda már nem fértem be. A népművelés sajnos a felsőoktatás történetének egyik legsúlyosabb kamuszakja, akkor is, ha átkeresztelik művelődésszervezésre, menedzser-akármicsodára, vagy valami média-féleségre.

Az én időmben olyan volt a tanszékvezető, aki még a Kádár-rendszerben sem tudott elvezetni egy vidéki művházat, berakták hát oktatni, óriási humor.

Az biztos, hogy 17-18 éves koromban fogalmam sem volt, mit szeretnék csinálni, és úgy képzelem, másoknak sincsenek konkrétabb elképzeléseik. A főiskola pár év bekkelés, míg az ember rájön, mihez kezdjen magával. Én például arra jöttem rá a tanítási gyakorlaton, hogy tanítani nagyszerű, a gyerekek is bírták, és a következő évben emlékeztek is rá, amit az előző gyakorlaton tanítottam, ez nagy sikerélmény volt, mikor egy évig nem is láttuk egymást. Na de óra után bemenni egy tanáriba, az azért kemény. Kinél van a kávépénz, mi van a szülői munkaközösséggel, meg a többi ilyen hülyeség, attól az én életkedvem elmegy.

– A Magyar Narancs Kutyaszorító rovatába is írtál, valamint könyved is jelent meg ezen a címen. Honnan ered az élővilág iránti érdeklődésed?

– Az mindig megvolt, nem tudom, honnan jön. Gondolom, a fiúk nagy része alapban autó- és gépbuzi, és egy kisebb, de még mindig elég nagy részhalmaz érdeklődik a kutyák, macskák, meg mindenféle egyéb állatok iránt. Mindig szerettem volna egy csomó állatot, ezért olvastam olyan élvezettel Gerald Durrell korfui könyveit. Amikor a Narancsnál elkezdtem a kutyarovatot, volt kutyám, sokat jártam kutyás társaságba, sok sztorit hallottam. Eredetileg csak egy tízrészes sorozat lett volna azzal a hülye munkacímmel, hogy milyen kutyát vegyünk befektetési céllal, aztán a nagy siker miatt addig folytatódott, míg el nem fogytak a fajták. Ráhúztam még néhány keveréket, de mindennek van határa.

– A Nagyvárosi természetbúvár első kiadása 2002-ben jelent meg. Mi vitt rá, hogy rendszerezd a nagyváros élővilágát?

Nagyvárosi természetbúvár

Winkler Róbert Nagyvárosi természetbúvár című kötetét a Bookline oldalán tudod megrendelni

Ez az állatbuzéria nyilván felnőtt korban is megmarad. És az ember a nagyvárosban is rengeteg érdekes állatot lát, mint mondjuk a verebek. Már nem tudom, mi volt a kiváltó ok, hogy mi volt a konkrét kérdésem, de elkezdtem könyveket keresni a témáról, mármint városi állatok. Hogyan élnek, mit miért csinálnak, de nem találtam, angolul sem. És akkor, valamikor az ezredforduló körül, elkezdtem ilyen tanszéki, meg madártani intézeti könyvtárakba járogatni, mert akkoriban elég kevés ilyen szakanyag volt az interneten. Érdekes módon ma sem sokkal könnyebb neten anyagot gyűjteni. Könnyebb, persze, de meghökkentően sok dolog nincs meg online. Szóval elsősorban engem érdekelt, és egyszerűen nem volt más megoldás, hogy meglegyenek ezek az érdekes dolgok, egyben.

– A könyv megírását nyilván hosszú megfigyelés előzte meg, egy kísérletben például befőttesüvegben összezártál két bodobácsot és egy lárvát. Meddig tartott a kutatómunka és melyik volt a legizgalmasabb része?

Köszönöm, de azért ezt nem nevezném kutatómunkának, mert a végén az igazi kutatók rám küldenek egy bérgyilkost, és igazuk is lesz. Ez inkább csak afféle amatőr barkácsolás, és a bodobácsokat valójában csak azért tartottam, hogy lefényképezzem. Csak közben csináltak érdekes dolgokat.

Az is érdekes, amikor az ember feleslegesen elolvas mindenféle tanulmányokat, amikben gyakran semmi használhatót nem talál, de pont az az izgalmas, hogy lesz-e benne bármi.

We Love Nature

„Mindig szerettem volna egy csomó állatot, ezért olvastam olyan élvezettel Gerald Durrell korfui könyveit”

– Könyvedben számos nagyvárosi élőlényt bemutatsz, kezdve a cinkétől a nyesten át egészen a bodobácsig. Ha ki kéne választanod a kedvenc nagyvárosi állatodat, melyik lenne az és miért?

Nagyon szeretem a bodobácsokat, illetve igazából a darazsakat is, verebeket, cinkéket, varjakat, galambokat, macskákat, ezüstös ősrovart… Kb. mint amikor Nápolyban egyszer megkérdezte egy pincér, kinek drukkolok, és elkezdtem mondani, hogy hát az SSC Napoli nagy kedvencem, de a Roma is, mert érdekes az edző, meg drukkolok a Laziónak, mert most egész jól megy nekik, a Chievónak, mert olyan cuki kiscsapat, a Hellas Veronának, mert micsoda egy állat táboruk van, meg Luca Toni, bírom a Milant a nagy idők emlékére, az Intert, mert olyan tudatosan nyomják a favágást, a Torinót, mert Grande Torino, a Juventust, mert Massimiliano Allegri milyen messze juttatta őket, és a végére azt hiszem, sikerült eljutni az Udineséig, Toto Di Natale okán. Hülyének is nézett a pincér, de ez van, a legtöbb olasz csapatnak drukkolok.

– Most, hogy a Nagyvárosi természetbúvár harmadik kiadása is megjelent, nem gondoltál rá, hogy a vidék, például az Alföld élővilágát is szemügyre vedd, majd könyvet írj róla? A magyar szürkemarha és a kanalasgém is hálás téma lehet.

Az eleve kevésbé érdekel, mert ritkán látom. Pár agrárszakember kivételével szinte mindenki igen ritkán látja. A nagyvárosi állatokban épp az az őrületes királyság, hogy folyamatosan megy a szemünk előtt a természetfilm-reality, és csak rajtunk múlik, mennyire tudatosan nézzük.

cce11af8-4782-414c-b4d1-9d635a1bcf18

– Mennyire tartod szórakoztató irodalomnak, és mennyire érzed szakmai ismeretterjesztőnek a Nagyvárosi természetbúvárt? Elképzelhetőnek tartod, hogy a könyvedből tartsanak biológia órát az iskolákban?

Az irodalom szóra mindig kicsit összerezzenek; irodalom az Esterházy Péter. Ez tisztán népszerű ismeretterjesztés, ami persze nem zárja ki, hogy tisztességesen meg legyen írva, sőt. Lehetne belőle biológia órákat is tartani, főleg mert az új kiadást lektoráltattuk a Természettudományi Múzeum szakértőivel, tehát tudományos szempontból abszolút megállja a helyét. És hát helye is lenne az ilyesminek az oktatásban, hiszen minek, ha nem azoknak az állatoknak, amikkel az életben is találkozni fog a gyerek.

De ha valaki nem Fidesz-közeli művész, akkor a felvetés gyakorlati megvalósítására azért lássuk be, elég kevés az esély.

– A kötet előszavában azt írod, 2002 óta rengeteg minden megváltozott a városi ökoszisztémában. Mennyire kell aggódnunk a nagyvárosok élővilágának jövője miatt?

Aggódni egyáltalán nem kell, legalábbis az élővilág miatt. Az élővilág már csak olyan, hogy nem tudjuk kinyírni.

Élővilág mindig lesz, legfeljebb olyan irányba fejlődik, amit kevésbé fogunk kedvelni.

Nagyobbakat csípnek a medúzák, rámenősebbek lesznek a patkányok, kiirthatatlanok a szúnyogok… Most amúgy sem annak van ideje, hanem a városi vadvilág reneszánszának. Ahol én lakom, még három metrómegálló van kifelé, de az ablakból láttam aranysakálokat. Szürke gémet majdnem minden nap. Kormoránokkal van tele a Duna, pedig 15 éve még a Kis-Balatonra kellett menni, ha látni akartunk. A válság jól kinyírta az ipart, gondolom, legfőképpen ennek köszönhető, és nem annak a töketlenkedésnek, ami nálunk környezetvédelem címén megy.

– Bár csak most jelent meg a legújabb könyved, de tekintsünk kicsit a jövőbe. Készülsz újabb kötettel, vannak ötleteid, amikből szívesen írnál még könyvet?

Már elkezdtem dolgozni a Márton és Micike harmadik kötetén, ami egy építkezésen játszódik, úgyhogy építkezésekre járok anyagot gyűjteni. Az egyik építkezésen épp régészek dolgoztak, a fő régész véletlenül ismerte is az előző kötetet, és kérdezte, miért nem csinálok régészes Márton és Micikét. El is képzeltem, amint Micike elszalad a szájában egy szarmata kézcsonttal…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top