+ Építészet

Életveszélyben vannak a Városligetnél demonstrálók, a bontás megkezdődött

A romok mellett jelenleg tiltakozók tartózkodnak, akadályozva a jogszerű munkálatok folytatását, annak ellenére, hogy a Városliget Zrt. jogerős bontási engedéllyel rendelkezik, a helyszínen tartózkodni pedig élet- és balesetveszélyes.

Elkezdték bontani a Városligetben a Hungexpo irodaházakat, kiürítik a területet. Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa azt látta az Olof Palme sétányon, hogy már szinte az összes tiltakozó aktivista a kerítésen kívül van, és sok rendőr veszi körül őket.

A Városliget Zrt. tájékoztatása szerint az illetékes jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a Liget Budapest projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását jogos használójának. A terület vagyonkezelője a Városliget Zrt., amely több mint három hónappal ezelőtt adta át a bontási helyszínt a kivitelező cégnek, ám az illetéktelenül ott tartózkodó tiltakozók miatt eddig nem tudták megkezdeni a munkát – írták.

A terület kiürítését szerda reggel elkezdték a hatóságok.

A romok mellett jelenleg tiltakozók tartózkodnak, akadályozva a jogszerű munkálatok folytatását, annak ellenére, hogy a Városliget Zrt. jogerős bontási engedéllyel rendelkezik, a helyszínen tartózkodni pedig élet- és balesetveszélyes.

A bontás ellen tiltakozó „Ligetvédők” csoportjának Facebook-oldalán szerda reggel azt írták, hogy több száz rendőr jelent meg a Városligetben, kiürítették a táborukat, ahol már csak azok az aktivisták vannak bent, akik „blokkolják magukat”.

városliget2

A Városliget Zrt. közleménye szerint nemrég birtokvédelmi eljárást indítottak, amelynek értelmében a jegyző dönti el, hogy ki tartózkodhat jogszerűen a bontási területen. Ő szerdán kimondta, hogy a tiltakozók jogellenes magatartást gyakorolnak, majd felszólította őket, hogy hagyják el a területet. Ezt azonban nem tették meg, így a jegyző a hatóságok segítségét kérte.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a terület kiürítése nem jelenti a tiltakozók véleménynyilvánítási jogának csorbítását, hiszen az aktivisták természetesen szabadon gyakorolhatják ezen jogukat a Városliget azon területein, melyek nem építési-, bontás-, vagy munkaterületek

– hangsúlyozta a cég a közleményben.

A Városliget Zrt. képviselői a közelmúltban nyilvános rendezvényen, rádiós vitán és személyes találkozókon is igyekeztek egyeztetni a demonstrálókkal,

akik viszont vagy nem tudtak egységes álláspontot megfogalmazni, vagy elzárkóztak az egyeztetések elől

– írták, hozzátéve: a társaság továbbra is nyitott az egyeztetésre, ennek feltétele azonban a mostani jogellenes állapot megszüntetése.

A Hungexpo irodaházak helyére tervezett Magyar Zene Háza csak mintegy harmadát foglalja majd el a parkból több évtizede kihasított, kerítéssel körbevett, tízezer négyzetméternyi területnek.

A bontással és területrendezéssel több mint hétezer négyzetméternyi parkfelületet újítanak fel és adnak vissza a Városliget látogatóinak, a bontási és építési munkálatok pedig nem járnak további fakivágásokkal – olvasható a közleményben.

Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa azt látta az Olof Palme sétányon, hogy már szinte az összes Ligetvédő aktivista a kerítésen kívül van, és sok rendőr veszi körül őket. Egy demonstráló információja szerint még két tiltakozó tartózkodik a kiürítendő területen.

Mintegy harminc tiltakozó ül a földön a kerítés előtt, számos érdeklődő sétál a környéken. A területen komoly a rendőri jelenlét, azonban jelenleg nincs érdemi akció, nyugodt a hangulat.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Hektor Honig szerint:

    Úgyis lebontják!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top