+ Irodalom

Elhunyt Yves Bonnefoy

A szerző már 30 évesen hazája legjelentősebb költői közé tartozott a belső útkeresésről szóló metafizikus verseinek köszönhetően.

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Yves Bonnefoy, a francia kortárs irodalom egyik legnagyobb alakja, aki művészettörténészként és műfordítóként is jelentős életművet hagyott hátra – közölte szombaton a College de France, amelynek professzora volt. A Nobel-díjra többször is jelölt költőt pénteken érte a halál – erősítette meg a sajtóértesüléseket a nagy presztízsű párizsi intézmény.

Francois Hollande államfő a 20. század egyik legnagyobb költőjének nevezte Yves Bonnefoy-t, aki „a szépség és az igényesség legmagasabb fokára” vitte a francia nyelvet. A köztársasági elnök „a nyelv művészétől, a szavak varázslójától, a valóság álmodozójától” búcsúzott közleményében.  A több mint száz kötet szerzőjének műveit mintegy harminc nyelvre fordították le, 1981-ben megkapta a Francia Akadémia Költészeti Nagydíját, 1987-ben pedig a költészeti Goncourt-díjat. Elismerései között szerepelt a Janus Pannonius Költészeti Díj is, amelyet 2014-ben vehetett át.

Yves Bonnefoy 1923. június 24-én született a nyugat-franciaországi Tours-ban, matematikai tanulmányait követően 1943-tól Párizsban filozófiatörténetet tanult és művészettörténetet is hallgatott. Később az angolszász irodalomelmélettel foglalkozott.  Költőkarrierje 1953-ban kezdődött, eleinte a szürrealizmussal próbálkozott, majd az automatikus íráshoz közelítve következetesen alakította ki képekből és jelekből felépülő mély, absztrakt hermetikus világát. A belső útkeresésről szóló metafizikus verseivel már harmincévesen a legjelentősebb francia költők közé tartozott.

Bonnefoy Franciaország, Svájc és az Egyesült Államok több egyetemének vendégtanára volt. 1981-ben megválasztották a College de France összehasonlító poétikai tanszéke vezetőjének. 1993 óta ennek az intézménynek volt a professzor emeritusa. A költő-tanár fordítóként is elismert volt, Shakespeare több drámáját és versét, valamint Yeats és Petrarca költeményeit ültette át francia nyelvre.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top