A festészet nem tét nélküli játék: Megerőszakolt festőnő a megalázó tárgyaláson

Filottete Baldacci – Philoktétész

A szegedi filozófus, Gyenge Zoltán most megjelent kötete már a második ebben a témában, ahogy a cím is mutatja: Kép és mítosz II. A mitológia esztétikája. Hogy még az alcímben sincs eltérés a két évvel ezelőtti műhöz képest, jól mutatja, hogy tulajdonképpen egy nagy lélegzetvételű munka két kötetéről van szó. Az első kötet tematikájához képest, ahol a könyv első felét magáról a mitológiáról való gondolkodás teszi ki, és csak aztán jönnek a különböző mitologikus történetek leírásai – szóval ehhez az az első kötethez képest a második tematikája jóval lazább. Átfogó értelmezés helyett itt úgy tűnik, hét mítosz bemutatására vállalkozik Gyenge. Csak úgy tűnik, hiszen az a hét jóval több annál, mint amennyire a tartalomjegyzék következtetni enged.

De ezzel előre ugrottunk. Legelőször nézzük meg a címet! Kép, mítosz, mitológia, esztétika – ez a négy fogalom fogja össze Gyenge vállalkozását. Vagyis ahogy a címből lehet következtetni, a könyvben különböző mítoszok képzőművészeti, vagy még pontosabban képi megjelenítéseit vizsgálja a szerző. Ugyanakkor, akárcsak a tartalomjegyzék esetében, itt is több rejlik a látszatnál. Több is, kevesebb is.

Gyenge 2016 borito PRINT.cdr

Gyenge hatalmas tudásanyagot felvonultató könyve rendkívül ambiciózus vállalkozás: a mitológia – és ha mitológiáról beszélünk, lévén filozófus, a görög mitológiáról van szó – esztétikáját kívánja kidolgozni, méghozzá egyes művészeti alkotásokon keresztül. Ambiciózus, mert egyik oldalon egy szinte átfoghatatlan történeti anyag áll (a görög mitológia egésze), másik oldalon pedig egy szintén egybefoghatatlan, sok száz éves festészeti hagyomány. Tulajdonképpen így nem is lepődünk meg, hogy az egyes fejezeteken belül Gyenge újabb és újabb ajtókat nyit, a görög mitológia újabb és újabb ösvényein indul el. Hogy a Héraklésznek szánt, A bátorság mítosza fejezetben néhány oldal után már Perszeusznál és Danaénál találjuk magunkat, hogy aztán visszataláljunk Héraklészhez, és az ő tíz munkájához. Ezért is mondjuk, hogy többről van itt szó, mint hét mítoszról, hiszen minden egyes mitológiai történés újabb és újabb szereplőket von be a leírásba. Gyenge így időről időre igyekszik rendbe tenni, kiről is van szó, ki kinek a kije. Önmagában már ez sem könnyű feladat.

Emellett vállára veszi még ezen mitologikus események és alakok képi megjelenítéseit is, a görög vázafestészettől kezdve, a reneszánszon át egészen a XX. századig. Nyugodtan kimondhatjuk: lehetetlen küldetés. Így Gyenge kénytelen mintegy szemezgeti az alkotások között. A mindenki által jól ismeretek és az avatatlan szemek számára ismeretlen művek közül. Kérdés azonban, hogy mi alapján választ a szerző, mi az, ami témájukon kívül ténylegesen összefűzi ezeket az alkotásokat, hogy egy adott mítosz mintegy egységes „illusztrációjaként” álljanak egymás mellett.

Gyenge módszertani döntése radikális, mint ahogy a szerző stílusát is egyfajta radikális határozottság jellemzi: vállalja ugyanis, hogy választásai önkényesek. Önkényességében pedig fönntartja a tévedés jogát is. Hiszen a szerző célja nem más, mint hogy gondolkodásra sarkalljon. Együtt-gondolkodásra, ha úgy tetszik.

Max Ernst: Oedipus Rex, 1922.

Ezzel pedig el is érkeztünk a kötet leglényegesebb momentumához: ti. ahhoz, hogy szerzőnk filozófus. Vagyis elemzései során a művészettörténeti, vagy a tágabb értelemben vett történeti szempont nem jut érvényre: helyette egy jóval átfogóbb elméleti nézőpontból tekint mind a képekre, mind pedig a mítoszokra. Gyenge hátralép, hogy a részletek helyett a nagyobb egészt láthassa és láttathassa. Mondhatjuk, hogy mintegy a képek mögé néz, a képek „valós valóságosságát” kívánja felszínre hozni. Ezeknek a mélyfúrásoknak pedig nem más a tétje, mint maga az ember, a saját életünk. Ennek megfelelően az elemzések éppúgy magukba foglalják azokat az etikai megfontolásokat, amiket Gyenge a különböző mítoszokhoz kapcsolódóan az egyes képek kapcsán vél felfedezni. Ez jól mutatja a lényeget: a festészet nem tét nélküli játék, a művekben saját létünkre megy ki a játék.

gentileschi danae

Artemisia Gentileschi: Dane, 1612 k.

Hogy mennyire nem tét nélküli játszadozásról van szó, jól mutatja Gyenge egyik példája, az első nő, akit festőként tart számon a művészettörténet: Artemisia Gentileschi megrázó története. A barokk festőnő miután erőszak áldozata lett, egy rendkívül megalázó tárgyaláson kellett, hogy bizonyítsa a rémtettet (ugye ismerős?), majd hogy bizonyosságot szerezzen a tiszteletreméltó bíróság, meg is kínozta a meggyötört nőt. Hiszen majd a kínzás felszínre hozza az igazságot. Gentileschi képein visszatérő elemmé válik az erőszak, a női test meggyalázása, és az ezért járó véres bosszú. Így van ez az 1612 körüli Danae c. képén is, amelyen érzékletesen és megrázóan mutatja be, az ahogy Zeusz aranyeső formájában magáévá teszi Danaét, nem más, mint nemi erőszak: az aranyeső vérré válik, amint eléri a nő testét. Ezzel pedig jelentősen új oldalát világítja meg Gentileschi és rajta keresztül Gyenge a Danae-mítosznak. Ugyanakkor felmerül az kérdéses, ez vajon igazolja-e Gyenge hiányérzetét Klimt Danae-képe kapcsán, amelyen a gyönyörtől összerándult női test nem fejezi ki az erőszak fájdalmát.

klimt danae

Gustave Klimt: Danae, 1907-08.

Gyenge tág perspektívájának így vannak hátulütői: olykor a nagy egészben elvész vizsgálatának tárgya, a kép maga. Vagyis olykor éppen az esztétikai szempont nem tud érvényre jutni. Ezért mondjuk, hogy a vállalás több is, kevesebb is annál, mint aminek tűnik. Megfontolandó volna hát, amit egy XVI. századi olasz mester képe kapcsán ír: „Cosimo alakjai aprók, a festmények szinte túlzsúfoltak, így csak közeli szemléléssel lehet hozzájuk közelíteni […] Azonban manapság ez akár kínos is lehet a múzeumok derék őrei miatt.” (86.)

Mindezeket összevetve azonban azt mondhatjuk, a lenyűgözően szerteágazó ismeretanyag valamint Gyenge ehhez társuló esszéisztikus stílusa és éles nyelve kétséget kizáróan élvezetessé, és uram bocsá’, szakkönyv léte ellenére is szórakoztatóvá teszi legújabb művét.

Gyenge Zoltán: Kép és mítosz II. – A mitológia esztétikája, Typotex Kiadó, 2016, 308 oldal, 3900 Ft helyett itt 2925 Ft