+ Zene

Elhunyt a százéves zeneszerző és karmester

A zenész annak tulajdonította pályafutása során elért sikereit, hogy már egészen korán gyorsan és pontosan tudott kottából olvasni. ‘Amíg másnak húsz percébe kerül, hogy felfogja, nekem hét és fél perc is elég’ – mondta a filmzenékről.

Százéves korában elhunyt Harry Rabinowitz brit zeneszerző és karmester, aki több mint 60 film, köztük a Tűzszekerek filmzenéjét vezényelte.

Családjának tájékoztatása szerint a zeneszerző a franciaországi házában hunyt el – írta csütörtökön a BBC News.

Rabinowitz 1916-ban született Johannesburgban, és 1946-ban érkezett Londonba, hogy zenei és drámai tanulmányokat folytasson. Az 50-es évektől kezdve rendszeresen fellépett a televízióban és a rádióban, olyan népszerű hírességekkel dolgozott együtt, mint a komikus Stanley Holloway, Terry-Thomas és a The Goons. Visszatérő alkotótársa volt Anthony Minghella brit filmrendezőnek.

A BBC Rádiójának karmestere volt, később a BBC TV szórakoztató műsorainak zenei vezetője lett. 1968-ban a London Weekend Television (LWT) csatornához került, ahol csaknem tíz évig maradt, és éppen abban az évben távozott, amikor a Brit Birodalom Érdemrendjével (MBE) tüntették ki 1977-ben.

Rabinowitz vezényelte 1964-ben és 1966-ban az Eurovíziós Dalfesztivál brit versenyzőinek zenekarát, és ő dirigálta először Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljét.

Zeneszerzőként számos komoly elismerést kapott, BAFTA-díjra is jelölték, és 1986-ban átvehette a Dalszerzők, Zeneszerzők és Írók Brit Akadémiájának (BASCA) Arany-díját.

Rabinowitz a Merchant Ivory produkciós cég több filmjének zenéjét vezényelte, köztük a Maurice-t, a Szellem a házbant és a Napok romjait. Minghellával Az angol beteg, A tehetséges Mr. Ripley és a Hideghegy című filmjein dolgozott karmesterként.

A zenész annak tulajdonította pályafutása során elért sikereit, hogy már egészen korán gyorsan és pontosan tudott kottából olvasni.

Amíg másnak húsz percébe kerül, hogy felfogja, nekem hét és fél perc is elég

– mondta a filmzenékről.

Rabinowitz novemberben részt vett volna a londoni Barbican központ nagyszabású koncertjén, amelyen a Londoni Szimfonikus Zenekar kíséretében századik születésnapja és hosszú pályafutása megünneplésére készültek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top