Ma búcsúztattuk az egyik legbájosabb – és legkeserűbb sorsú – magyar színésznőt – írja Krencsey Marianne-ról Turek Miklós színművész. – 7 éve, talán az utolsó mozgókép-felvételén mondta szívszorítóan ezt a Faludy-verset „nekem”.
Honvágy
Nem szoktam meg, nem engedett az átok,
de nem kínlódom és nem könnyezem.
Mint súlytalan, fehér viharkabátot,
keservemet felöltöm könnyeden.
Talán, mert folyton változik a tájék,
attól enyhül bújdosó bánatom?
Vagy mert angol szók nyújtóin ugrálnék
s ami nekik fáj, nem azt fájlalom?
Ha esti utcán a kirakatokban
nézem magamat, hirtelen megüt:
Duna–Tisza vagyok két tárt karommal,
szemöldököm a Cserhát meg a Bükk.
De hétköznap az ország képe úgy jár
fejemben, mint százados metszeten:
a Balatonból hal néz; régi úr áll
s keze Budára mutat mereven.
A Central Parkban nyílnak a virágok.
Ocsmány felhőkarcolók övezik.
Mohi, Mohács, Nagymajtény és Világos
után, kérdem, most mi következik?
De elterelem figyelmem akármin:
olykor egy-egy sétálót követek,
s a pályaudvarok roppant óráin
elbámulom a tompaszögeket.
Éjjelre aztán tótágast áll minden.
Legtöbbször egyenest hazamegyek
apám házába, Pestre. A kilincsen
lógok és rázom. Vagy becsengetek.
De a detektív régen meglesett:
üres szobába visz, mely csupa vér.
Egy padra kötnek s hosszú késeket
döfnek belém őrült szerelmemért.
(New York, 1942)
Faludy György verseinek tolmácsolójaként több sikeres előadást tartott, irodalmi esteket szervezett, részt vett Karády Katalin amerikai bemutatásában, 1993-ban pedig az ő vezetésével alakult meg a Magyarság Jó Hírét Védő Liga. Equinox-2001 (35 év Budapesten – 35 év New Yorkban) című önéletrajzi könyve 2001-ben jelent meg. A rendszerváltás után hosszabb-rövidebb időre évente hazalátogatott, 2008-ban színészi pályafutásáért és a magyar kultúra ápolásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
