Szabó Kimmel Tamás, a balatoni szélhámos – interjú

001. KULTKIKOTO_Varj_mig_sotet_lesz_018-szabó kimmel tamás

A Kultkikötő előadásaiban már több éve szerepelsz, hogy indult ez a kapcsolat?

– Először a Bagoly és Cica című előadással voltam a Kultkikötőben [a 2014-es interjú elolvasható itt]. Ennek a darabnak ott volt az ősbemutatója, és ennek kapcsán ott is próbáltunk a bemutató előtt. Nagyon-nagyon pozitív élmény volt, hogy a Balaton partján van egy kedves, családias, de ugyanakkor vérprofi színház, ami a semmiből épült. Jó volt érezni, hogy ez már mennyire kinőtte magát, és az is lenyűgöző, hogy Nagy Viktor ezt milyen szeretettel és odaadással csinálja. Sok színház példát vehetne arról, ahogy a Kultkikötő működik. Így aztán öröm volt, hogy tavaly nyáron visszatérhettünk A folyón túl Itáliával, amiben együtt játszottam Lázár Katival, Benedek Miklóssal, Lukáts Andorral és Szabó Évával. Nagyon jó volt a közönség, és élveztük, hogy a Balaton mellett ilyen profi támogatói hátteret kaptunk. Nagyon várom, hogy idén hogyan fogadja a közönség a Várj, míg sötét lesz című krimit.

A Balatonhoz, a déli parthoz van valami egyéb kötődésed is?

– Persze, én gyerekkorom óta ott nyaralok a családommal, nekünk is a déli parton van nyaralónk. Én nagyon szeretem azt a vidéket, imádom, hogy nem egyből mélyül a víz, hanem be lehet gyalogolni…

…és láthatod a gyönyörű északi partot…

– …ami sokkal szebb látványt nyújt a déli parton tartózkodóknak, mint az déli part az északiaknak…

A most színre kerülő Várj, míg sötét lesz című darabból 1967-ben készült egy film is Audrey Hepburn főszereplésével. Láttad a filmet?

– Novák Eszter rendezte az előadást, és az első olvasópróbák egyikén közösen megnéztük a filmet. Tanulságos volt, és hasznos is, sőt Eszter arra biztatott minket, hogy ha van kedvünk, akkor nyugodtan csípjünk el olyan gesztusokat, amelyek a kort idézik, és a filmben feltűnnek. Az volt a cél, hogy az a kor, ha lehet, észrevétlenül belekússzon a gesztusrendszerbe. Bevallom, a film viszont nem volt rám olyan nagy hatással, mintha tíz-tizenöt évvel ezelőtt néztem volna, ezzel együtt Adrey Hepburn-t nem lehet nem csodálni.

003.KULTKIKOTO_Varj_mig_sotet_lesz_016

Az általad alakított karakter milyen fazon?

– Mike egy szélhámos, de a szerelmesebb fajtából, és pont ezzel bukja el a dolgokat: nem marad meg a rábízott munka munkaként, hanem beleszeret az aktuális „prédába”, akiből ki kellene csalni valamit. Én nagyon élvezem ezt a játékot, mert olyan mintha két szerepet játszanék, hiszen van a szélhámos, és van, amikor a szélhámos úgy csinál, mintha jó fiú lenne. Érzelmes és szerethető figura, akit nem utálnak meg a nézők. A darabban van három rossz arc, s ezek közül csak az egyik olyan, akit élből utálni lehet. Én nagyon örülök ennek a szerepnek.

002.Varj_mig_sotet_web

A partnered Kovács Patrícia, vele van korábbi tapasztalatod, vagy először álltok egy darabban színpadra?

– Patríciával a Nemzeti Színházban szerepeltünk először egy darabban, amikor Schell Judit terhes lett, és Patrícia vette át a szerepét a Három nővérben. Közös jelentünk akkor nem volt, de egy darabban játszottunk. Én mindig nagyon bírtam Patríciát, és most, hogy együtt dolgoztunk, azt is megtapasztalhattam, hogy mennyire lélegzet elállítóan komolyan veszi ezt a nem könnyű szerepet. Nem kis falat eljátszani egy vak lányt, és ő nagyon belement az egészbe, alaposan felkészült, és azt hiszem, ez meg is látszik az eredményen. Nagyon inspiráló volt megismerni őt így, munka közben.

A Kultkikötőn kívül van még valami dolgod a nyáron, vagy a felhőtlen kikapcsolódás következik?

– Sokfelé megyünk az Orlai Produkció darabjaival, és emellett augusztusig forgatok Mundruczó Kornéllal. Júliusban egy másik, nagyszabású zenés film forgatása is beindul, és augusztusban el kell kezdenem egy színházi főszerep próbáit is. Képzelheted, mennyi egyeztetést igényel, hogy ezek a dolgok mind működjenek… A nyári pihenőre optimista változat szerint is legkorábban októberben kerülhet sor.