+ Oktatás

Závada Pál: Megbuktak, hát akkor küldjük is el őket!

závada

A helyzet ma már sokkal súlyosabb, kormányzati hazugsággal és szószegéssel is terhelt, és a parancsuralom az oktatási rendszerben is újra megszilárdult. Ezért a jámbor eltanácsolási tanács most már kevés. Követeljük a távozásukat! – írja Závada Pál.

Június 11-én 14:00 órakor veszi kezdetét a „Bizonyítványosztó tüntetés”, melyet a Tanítanék mozgalom szervez. A demonstrálók a Március 15. téren találkoznak, majd az Erzsébet hídon keresztül a Várkert Bazár elé vonulnak. Az oktatáspolitika helyzete kapcsán Závada Pál író is kifejtette véleményét.

Négy évvel ezelőtt, 2012. június 14-én – az oktatáspolitikából elégtelenre vizsgázott Hoffmann Rózsa bizonyítványának átadásán a Hálózat a Tanszabadságért vendég-szószólójaként – volt szerencsém már hangoztatni, hogy a legfontosabbról van szó. A gyerekeinkről – magyarán a jövőnkről. Mert hogy veszélyesen kezdett ki velük – a diákjainkkal és az ő tanáraikkal – a mi kormányunk. Arról van szó, „hazám, hazám, te mindenem”, mondtam, hogy épp a „jövődet kúrod el végérvényesen”– merthogy Bánk áriájának átiratát idéztem a Hanem zenekartól.

Az akkori bizonyítványt a tiltakozó szervezetek az államtitkár nevére állították ki, de az ő témavezetője akkor is ugyanaz volt, aki minden témák vezetője, aki az oktatásba is személyesen diktál bele, közös bizonyítványa volt az tehát az államtitkárnak és Orbán Viktornak. Azt mondtuk nekik akkor: „Ne várják meg, míg ráég a nevükre, hogy önök próbálták iskoláinkat kaszárnyák módjára igazgatni, hogy önök összetévesztik a tanári kart a tiszti karral! Az önök nevéhez fog hozzáragadni levakarhatatlanul, hogy elüldözték hazánkból a fiatalokat, a tanulni és boldogulni vágyókat.” Azóta mindez már megtörtént.

Követelhetnénk újra, hogy a legfelsőbb felelősök ne rontsanak tovább a helyzeten, hogy hagyják abba a diákjainkkal és a tanáraikkal való kísérletezést, mert szakmailag alkalmatlanok rá, s ezért megint csak eltanácsolhatnánk őket erről a pályáról. Ám a helyzet ma már sokkal súlyosabb, kormányzati hazugsággal és szószegéssel is terhelt, és a parancsuralom az oktatási rendszerben is újra megszilárdult. Ezért a jámbor eltanácsolási tanács most már kevés. Követeljük a távozásukat! Megbuktak – hát akkor küldjük is el őket!

– olvasható a Kossuth-díjas magyar író állásfoglalása a Tanítanék mozgalom weboldalán.

A nyitókép forrása: Gál Csaba, PIM

Lásd még: Závada Pál: A zenei humor átható és frenetikus tud lenni

Závada Pál köteteit megtalálhatod a Librarius könyvesboltjában:

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Károly Páricsi szerint:

    Závada! Vörösagyvizű,megzakkant ballibbant vagy,elkéne már végre tünnödd a balféken.

  2. András József Fazekas szerint:

    Szegény bolond, eddig még nem jött rá, hogy nincs abban a helyzetben, hogy bárkit megbuktathasson, vagy bárhová elküldhessen.

    Liberó-balf@széknál már az összes gyógyszer elgurult.

  3. Bognár Attila szerint:

    Az ELSŐ lépés az elküldésükhöz:
    https://www.facebook.com/groups/213414482166281/

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top