Jazzékiel: Ha már beleőszültünk, legyen valami haszna is

jazzékiel

Június 15-én a Jazzékiel 15. születésnapját tartja a Müpában, a koncerten pedig a régi tagok mellett egy vonósnégyes is helyet kap. A Dunaújvárosból indult zenekar tavaly jelentette meg harmadik nagylemezét, akkor Jakab Péter énekessel beszélgettünk az új lemezről és az azt megelőző szünetről. Most a Müpa-koncert kapcsán Jakab Péter énekes mellett Hegyi Áron zongorista és Miklós Milán basszusgitáros válaszolt a kérdéseinkre.

A koncertre itt tudsz jegyet venni.

Úgy tudom, eredetileg nem akartátok megünnepelni ezt a kerek évfordulót, a Müpa megkeresésére azonban változtattatok az eredeti terven. Hogyhogy?

Jakab Péter: Tényleg nem terveztük, mert alapvetően sem vagyunk egy ünneplős zenekar, meg egy kicsit azzal is bajban voltunk mindig, hogy mikortól számítsuk a Jazzékiel létezését. Az számít az elejének, amikor elkezdtük a gimnáziumban, vagy amikor megjelent az első nagylemezünk, vagy amikor hármunkon kívül lecserélődött az egész zenekar? Mindhárom lehet jó megoldás. A Müpa megkeresése egy óriási megtiszteltetés volt nekünk, de azért egy ilyen nagyszabású koncerthez illik valami tisztességes apropót is társítani. Két lehetőség merült fel: vagy előadjuk a Másokat szeretni lemezt vendégzenészekkel úgy, ahogyan az a lemezen megszólal, vagy pedig megünnepeljük a Jazzékiel 15. születésnapját a régi társakkal együtt.

Miklós Milán: Mi nagyon szerettünk a többiekkel zenélni, annak idején senkivel nem azért váltak el az útjaink, mert ne tudtunk volna jól együttműködni zeneileg, vagy emberileg. Az külön izgalmas, hogy három teljesen más megközelítésű gitárossal zenéltünk együtt (Hajba Áron, Köllner Dani, Czitrom Ádám). Mindhármuk ott lesz majd velünk a koncerten, ahogyan Pityu is (a zenekar másik énekese 2006-ig – a szerk.), aki ügyvédként dolgozik, mióta kivált a Jazzékielből, azóta nem is állt színpadon. Jön Meleg Tomi is (ex-PASO) szaxofonozni, ahogyan Subicz Gabi is játszik velünk, aki a Modern Art Orchestra tagja jelenleg.

Jakab Péter: Az sem egy utolsó szempont, hogy a Müpa olyan helyszín, ami tényleg ünnepivé teszi a körülményeket. Áron végre egy Steinway hangverseny-zongorán tud játszani, amit egy klubba lehetetlenség lenne becipelni, pedig ezek a számok így szólnak igazán jól. Ahogyan vonósokat sem nagyon tudnak egy klubban hangosítani a rockzenekarok mellé, úgyhogy itt végre minden adott ahhoz, hogy egy igazi, meghitt-figyelős koncert legyen.

Akkor nem baj, hogy ülni fog a közönség?

Miklós Milán: Egyáltalán nem. Annak idején a Holy Shit lemezbemutatója is a Bábszínházban volt, ami szintén ülős koncert volt, és az is eléggé elütött azoktól a helyektől, ahol játszani szoktunk. Színházi környezetben koncertezni kész utazás. Csak az ilyen fellépés rettenetesen sok melóval jár, most is hat órát próbáltunk egyhuzamban, úgyhogy eléggé kiégett most az agyunk.

Jakab Péter: Soha többé nem akarok próbálni (nevet).

Pedig ti mindig sokat próbáltatok, nem?

Jakab Péter: Dehogyis, mi soha nem próbáltunk nagyon sokat, inkább a számösszerakásokkal töltöttünk rengeteg időt. Bár az tény, hogy amikor a régi Gödörben volt a próbatermünk, akkor állandóan ott voltunk. Néztünk valami koncertet, aztán ittunk valamit, lementünk a próbaterembe, zenéltünk, kimentünk, haverkodtunk, aztán megint vissza zenélni. De ezek nem klasszikus próbák voltak, hanem egy 2007 és 2009 közötti folyamatos időszak.

Miklós Milán: Volt egy olyan időszak is, amikor nagyon rá voltunk állva a jazz-re, és akkor rengeteg időt töltöttünk jammeléssel is. Akkoriban tényleg félig abban a próbateremben laktunk, de mostanra azért eléggé letisztult mindenkinek az élete, a legtöbbünk családos ember lett, és ez ma már nem lenne lehetséges. De ez nem is baj.

Ekkoriban készült a Holy Shit, nem? Mindig elég sűrű időszakként beszéltek róla.

Jakab Péter: Igen, az volt, de így utólag azért nagyon jó rá visszagondolni. Minden zenésznek kívánom, hogy legyen egy olyan korszak az életében, amikor annyira belemegy a dolgokba, mint mi akkor. Nem?

Miklós Milán: Abszolút. Egyszer egy bölcs és öreg muzsikus mondta nekem, hogy az a zenész, akiben nincsen szenvedély, az nem ér semmit. Mi akkor ezt a szenvedélyt kerestük.

A Recorder számára összegyűjtöttetek rengeteg régi fotót, illetve Peti a zenekar rövid történetét is megírta a képek mellé. Nehéz volt összegyűjteni a képeket?

Jakab Péter: Nem, mert Kósa Peti végigfotózta a Jazzékiel történetét. Ő a zenekar hatodik tagja, akiről azt szoktam mondani, hogy csak azért nincs rajta a zenekari fotókon, mert valakinek a kamera másik oldalán is lennie kell. Megkértük, hogy szedje össze ezeket a képeket, ami azért nem volt kis feladat, mert brutális mennyiségű anyag van össze-vissza mindenféle winchestereken, úgyhogy nem is sikerült a végére érnünk még. Nagyjából 2008-ig készültünk el a válogatással.

Amikor a Másokat szeretni megjelent, mondtátok, hogy még nem tudjátok, hogy mennyit jelentett a kihagyás a közönség szempontjából. Hogy érzitek most?

Jakab Péter: Én attól féltem, hogy amikor újrakezdjük, akkor visszaesünk pár fokot a létrán, és újra végig kell csinálnunk ugyanazokat a köröket, mint a legelején. Szerencsére ez nem így volt, és bár lényegesen többen ugyan nem lettek, de kevesebben sem, úgyhogy úgy látjuk, hogy megmaradt az igény ránk. Az különben elég érdekes, hogy az elmúlt két évben elkezdett rárakódni egy patina a Jazzékiel névre, és egyre többet halljuk a kultikus jelzőt magunkkal és a lemezeinkkel kapcsolatban, ami tök jó. Ha már beleőszültünk, legalább legyen valami haszna is.

Miklós Milán: Szuper dolog például fiatalabb zenészektől visszahallani, hogy hatással voltunk rájuk, vagy hogy miattunk kezdtek el zenélni. Egészen döbbenetes.

Nem érzitek magatokat másképpen, mint mikor még a ’feltörekvő’ volt az állandó jelzőtök?

Jakab Péter: Nem igazán. Bizonyos dolgokat persze ma már nem vállalnánk be, meg máshol voltak azért a hangsúlyok 10 évvel ezelőtt. Akkoriban azt mondogattuk magunknak, hogy üssük magunkat, égessük két végén a gyertyát, éljük meg, menjünk bele és így tovább. Mi nem narkósok voltunk, félreértés ne essék, csak mi is beleéltük magunkat ebbe a romantikus, kamaszkori szimbolista költő-attitűdbe és ezt az eszményképet próbáltuk annak idején végigjárni. Én például rengeteg energiát fektettem abba, hogy Jim Morrissonnak vagy Ady Endrének képzeljem magam. A hőfok pedig most is hasonló, csak igyekszünk hasznosabban tölteni az időt. Ugyanúgy nem alszom éjszaka, de most nem azért, hogy valami nagy megfejtőt hallgassak hülyeségeket beszélni hajnalig a Gödörben ülve, hanem azért, hogy kész legyen mondjuk a videóklip. Nekünk például majdnem 10 évig nem volt videóklipünk egyáltalán, azért ehhez kellett egy kicsit balfasznak is lenni, hogy ennyire szétfolyjanak a dolgok. Régebben nem a munkával foglalkoztunk, hanem a saját személyiségünk építésével voltunk elfoglalva, mostanra más a helyzet. Rengeteg tervünk volt mindig, és most azon vagyunk, hogy ezek meg is valósuljanak.

A legutóbb Peti azt mondta, hogy ha nem változik meg a helyzet, ma már nem is lenne zenekar.

Jakab Péter: Voltak nehéz időszakok. A vége felé már egy barátom kanapéján laktam és csak ez választott el attól, hogy hajléktalan legyek. És miközben Kósával esténként hihetetlen méretű számlákat csináltunk, addig nappal néha olyan éhes voltam, hogy loptam a kaját. Amikor meg úgy ébredtem, hogy nincs cigim, akkor inkább visszafeküdtem és átaludtam a napot. Ez így elmondva elég vicces, de azért sokáig nem lehetett volna folytatni ezt az életvitelt, mert hát azért ez annak a depressziónak  – amivel azóta már jó barátok vagyunk –  jó kis fészke volt, ami miatt konkrétan tényleg lehúztam a redőnyöket és azt néztem, hogy nő a körmöm. Szó szerint.

Úgy tudom, hogy most a lemezről lemaradt számokkal foglalkoztok elsősorban.

Jakab Péter: Igen, nemsokára meg is fog jelenni. Nem fogjuk nagylemeznek hívni, mert csak 3-4 dal lesz rajta, az egyik éppen most jelent meg (a cikk végén is meghallgatható – a szerk.). Ezek helyenként kimondottan popos dalok. Nem azért maradtak le, mert rossznak tartottuk őket, de nagyon különböznek a lemez hangulatától.

Legutóbb még csak terv volt a zeneszoba Áron tanyáján, ahova le fogtok járni majd alkotni. Elkészült?

Hegyi Áron: Igen, a szoba elkészült, de egyelőre a Müpa-koncert miatt Budapesten próbálunk, mert most annyi embert kell egy helyre terelnünk, hogy az csak itt lehetséges. De a terv változatlanul az, hogy a teljes zenekar lejön majd hozzánk, és akkor ott dolgozunk. A lehetőség adott.

Miklós Milán: Volt már arra példa úgy 3-4 évvel ezelőtt, hogy lementünk Áronék tanyájára, amikor még korántsem nézett ki ilyen profin, és ott született meg a legutóbbi lemez egy része.

Utolsó kérdés: az új számokat tényleg az amerikai munkadalok ihlették?

Jakab Péter: Munkadal ihletésűből egy van, ami most az Áronnál pihen, azt majd valamikor a nyáron fogjuk befejezni, de most a Müpa-koncerttel elég sok dolgunk volt, és még nem tudtunk igazán az új dalokra koncentrálni. Miután Czitrom Ádám csatlakozott a zenekarhoz, egy kicsit megváltoztak a dolgok, mert ő a gitáron teljesen más zenei világot hoz, mint ami az előző gitárosunkra, Hajba Áronra volt jellemző, és ez szintén nagyon inspiráló. Van egyébként már rengeteg ötlet az új számokra, azok például sok helyen kiabálnak az elektronikáért. Úgyhogy ez a munkadal-vonal nem lesz tendencia, inkább arra koncentrálunk, hogy mi jön ki belőlünk.

A Jazzékiel új dalát itt tudod meghallgatni:

A Jazzékiel tavaly decemberben már játszott a Müpa tetején: