+ Színház

Ők hárman a Kaszás Attila-díj jelöltjei

A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy olyan tagját javasolhatták, aki az évadban kiemelkedő művészi teljesítménye mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállalt.

Schneider Zoltán, Spolarics Andrea és Csankó Zoltán a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei – jelentette be Pokorni Zoltán, az elismerés társalapítója csütörtökön Budapesten.

A  XII. kerület polgármestere felidézte, hogy 2008-ban, Kaszás Attila halála után azért hozta létre az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület a díjat, hogy legyen egy olyan elismerés, amelyet színészek ítélnek oda színészeknek.

A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy olyan tagját javasolhatták, aki az évadban kiemelkedő művészi teljesítménye mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállalt.

Már a három között lenni is rang, hiszen azt jelenti, hogy az embert elismerik saját társai.

Idén harmincnégy társulat választotta ki legjobbnak tartott kollégáját, majd a nomináltak önmaguk közül választották ki a továbbjutó három színészt: Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház tagját, Schneider Zoltánt, a Radnóti Miklós Színház művészét és Csankó Zoltánt, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagját.

A Kaszás Attila-díj nyertesét a közönség a pénteken induló és augusztus 7-én záruló online szavazáson választja ki. A díjátadót az országos színházi évadnyitón tartják, amelynek augusztus 26-án a kecskeméti Katona József Színház ad otthont – mondta el Vasvári Csaba színművész, a Mozaik Művészegyesület képviseletében.

Valódi összefogással jött létre ez a díj, hiszen egy civil szervezet és egy önkormányzat kezdeményezésére alakult, amihez a kulturális kormányzat örömmel csatlakozott, és azt gondolom, hogy a színházi szakma közönsége is szeretettel veszi körül ezt a díjat

– emelte ki Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője.

Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd és Mészáros Tibor vehette át.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top