+ Zene

Újabb hat zenekart jelentettek be a Sziget fesztiválra

A mínusz egyedik napon, augusztus 10-én szerdán a nagyszínpad programját a Chemical Brothers zárja, amely öt év után tér vissza az óbudai Hajógyári-szigetre. A négyszeres Grammy-díjas elektronikus zenei csapat ezúttal tavaly megjelent lemezét, a Born in the Echoes-t mutatja be élőben.

A Chemical Brothers, az Editors, Tinie Tempah, Laidback Luke, Borns és a Boy is fellép az idei Sziget fesztiválon.

A mínusz egyedik napon, augusztus 10-én szerdán a nagyszínpad programját a Chemical Brothers zárja, amely öt év után tér vissza az óbudai Hajógyári-szigetre. A négyszeres Grammy-díjas elektronikus zenei csapat ezúttal tavaly megjelent lemezét, a Born in the Echoes-t mutatja be élőben.

A brit duó, Tom Rowlands és Ed Simons eddig nyolc stúdióalbumot készített. Eddigi munkásságukból a debütáló CD, az Exit Planet Dust (1995) mellett a Dig Your Own Hole (1997), a Surrender (1999), valamint a Come with Us (2002) számít hivatkozási alapnak nemzetközi könnyűzenei berkekben, utóbbi kettő elképesztő milliós példányszámot produkált és a szupersztárok sorába emelte a zenekart. Az együttes 2004-ben járt először Magyarországon, a mostani lesz az ötödik alkalom. A Chemical Brothershez olyan nagy slágerek fűződnek, mint a Star Guitar, a Hey Boy Hey Girl, az Out of Control, a Setting Sun vagy a Block Rockin’ Beats.

Jön a Szigetre az indie/poszt-punk egyik legkarakteresebb zenekara, a szintén brit Editors is, amely 2015-ös In Dream című anyagát mutatja be a közönségnek. A gitárzenét az elektronikával ötvöző együttes is játszott már a Szigeten (2009-ben és 2013-ban), tavaly decemberben a Barba Negra Music Clubban lépett fel.

A kétezres években rendkívül sikeres, többszörös albumlista-vezető, platinalemezes Editors zenéjét sokan az Echo & The Bunnymenéhez vagy a Joy Divisionéhez hasonlítják, mások az amerikai Interpol brit párjaként emlegetik. Hűvös elegancia, távolságtartás, ugyanakkor mély és személyes szövegek, hidegen csengő-bongó szintik, fülbemászó riffek – ezek az Editors védjegyei.

Az idei Sziget nagyszínpadán fog játszani a kétszeres Brit Awards- és egyszeres Ivor Novello-díjas londoni rapper, Tinie Tempah is. Ő az első rap előadó, akinek hat kislemeze a brit lista első helyén debütált. A most bejelentettek listáján szerepel a populáris és progresszív holland electro house mozgalom egyik legismertebb alakja, Laidback Luke, aki a Telekom Arénában fog fellépni.

A mindössze 24 éves amerikai Borns első alkalommal a Sziget A38 sátrában lesz látható Magyarországon, akárcsak az indie-s gitárpopban utazó svájci-német duó, a Boy, amely tavaly megjelent We Were Here című második lemezével érkezik.

Az A38 sátor színpadán ad koncertet továbbá Kasra, Snails, Noisia „Outer Edges”, Maduk ft. MC Mota és Wiwek, a Telekom Arénában 2empress, Apster, Blinders, Breathe Caroline, D-Wayne, Fedde Le Grande, Jay Hardway, Las Salinas, Nick Talos, Ravitez, StadiumX, Tujamo, Volt & State és Yves V.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top