RENDEZŐI JEGYZET
„Amikor nekifogtunk a film elkészítésének, tudtuk, hogy egy művész portréját akarjuk elkészíteni. Amit nem tudtunk, hogy a művészt hogyan szeretnénk bemutatni.
Ahogyan erről az ellentmondásokkal teli személyiségről gondolkodtunk, sokszor kötöttünk ki a kettősség fogalmánál, és valóban, úgy tűnik, mintha a munkáira jellemző fekete-fehér dualitás a saját életét is végigkísérte volna. Fotósként a fénnyel dolgozott, de vonzódása a drogokhoz, a szadomazohizmushoz és a promiszkuitáshoz megidézték sötét oldalát is. Nagy művész volt, vagy ambiciózus szélhámos? Angyal vagy ördög?
Néha azonnal beugrik, mi legyen egy filmünk címe, máskor sok időbe telik, mire megszületik. Ennek a filmnek a címe egész idő alatt szembenézett velünk. Mindig is Jesse Helms szenátusi ámokfutásával akartuk kezdeni a filmet. Ha az emberek megnéznék a képeket, fröcsögte a férfi, ugyanúgy elborzadnának, mint ő. Huszonöt ével később, úgy gondoltuk, megéri újragondolni a felszólítást, miszerint „csak nézzék meg a képeket!” (Just look at the pictures). A mesterségesen generált botrány a washingtoni szenátusi hisztériától a cincinnati tárgyalásig egyfelől ismertséget hozott Mapplethorpe-nak, másfelől viszont nagyon is károsan hatott, sötét árnyékot vetve munkásságára, és megakadályozta, hogy valóban megnézzük a képeket – egészen mostanáig.
Egy generációval később úgy gondoltuk, valódi megvilágításba helyezve újranézhetnénk a képeket. Ehhez szükségünk volt a Robert Mapplethorpe Foundation engedélyére és támogatására, enélkül bele sem tudtunk volna vágni a munkába. Csak annyit kértek, hogy meséljük el a történetét, mivel ez az első egész estét dokumentumfilm a művészről halála óta. Mindenhez hozzáférhettünk, megkötések nélkül.
Nem csak a saját, rövid karrierje során készült munkáiról akartunk filmet készíteni, hanem intenzív és egyedülálló személyiségéről is. Elterjedt például róla, hogy azért barátkozott írókkal, hogy írjanak róla. Nem létezett túl rövid, túl intellektuális publikáció. Még Susan Sontag is írt róla.
Azt is állították, hogy Robert nem olvasott vagy írt, és nem volt képes munkáiról beszélni. Ám amikor felfedeztük leveleit, a számos vele készült interjút és hangfelvételt, egy tartózkodó, lágy hangú, de tökéletesen őszinte és nyílt embert ismertünk meg. Szóval, ha meg akarjuk érteni Robert Mapplethorpe-ot, csak nézzük meg a képeket és hallgassuk meg gondolatait. Ezt próbáltuk meg bemutatni filmünkben.
Érdekes új szemmel, más megvilágításban nézni ugyanazt. Például, miközben többezer fényképet készített, ő maga azt állította, hogy a legfontosabbak a szexuális tartalmú fotói. Ma már tényleg nem tudjuk azt állítani, hogy ezek a fotók sokkolnak. Még a legbotrányosabbak is egy Google-keresésnyire vannak tőlünk. Sosem hittük, hogy a szexualitás nem illő téma. Pont az ellenkezője, a civilizáció motorja, hajtóereje, amit felfedezni egészséges és természetes dolog. Ami sokkoló számunkra, hogy milyen kevéssé vagyunk felkészülve arra, hogy kulturánk részévé tegyük – az erőszak mindent elborító kultuszának narratívája helyett.
Még valamit mondott Mapplethorpe, ami nagyon fontos volt számunkra: élete sokkal fontosabb volt számára, mint a fotók. Nem választotta külön a munkát és az életet. Ezért meséljük el élete és halála történetét, és mutatjuk be nagyhatású művészetét ilyen aprólékos részletességgel.
Ahogy sok sikeres művésznél előfordul, több narratíva kínálkozik az értelmezésben. Valaki szerint Sam Wagstaff befolyása volt meghatározó, mások szerint Patti Smith szerelme. Mi kutatásunk során arra jöttünk rá, hogy inkább több, felszabadító hatású és szoros együttműködés formálta személyiségét élete során, olyan emberekkel, akik gyakran szeretői is lettek. Például David Croland, Robert Sherman, Marcus Leatherdale, Lisa Lyons, Jack Fritscher, Jack Walls. Lefotózta és szerette őket. Wagstaff és Smith személye és kapcsolatuk a művésszel közismert. A többiek személyét eddig homály fedte, pedig ugyanolyan fontos szerepük volt az alkotó teljes portréjának megrajzolásában.
A film forgatása során közeli kapcsolatba kerültünk Edward Mapplethorpe-al, a fotós öccsével, aki saját maga is művész. Képzett fotósként Robert stúdiójában dolgozott, és sokat tett bátyja fotóinak profi technikai kivitelezéséért. Ám bármennyire szüksége volt Robertnek rá, képtelen volt elismerni öccse kvalitásait. Még arra is rávette, hogy változtassa meg a nevét, hogy csak ő legyen az egyedüli Mapplethorpe. Edward végtelen szeretete bátyja iránt, aki nem keveset kínozta, emberszerűbbé tette Robertet. Végül is Edward adta meg a választ a kezdeti kérdésre. Filmünk, a Mapplethorpe: Look At The Pictures a művész, mint emberi lény portréja. Hogy angyal volt vagy ördög, a nézők dolga eldönteni.”
