+ Zene

Fischer Ivánék a toleranciát hirdetik a Hősök terén

500 olyan fiatal táncol majd együtt, akik az ország hátrányos helyzetű településein hónapok óta erre a napra készülnek.

Alig több mint egy hét, és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) újra zenével és tánccal tölti meg a Hősök terét. Játékukra június 3-án (pénteken) 18 órától 500 olyan fiatal táncol majd együtt, akik az ország hátrányos helyzetű településein hónapok óta erre a napra készülnek.

Mindegy, ki, honnan érkezik, milyen a családi háttere, miben hisz, vagy milyen a bőrszíne, a TérTáncKoncerten mindenki egyenlő lesz.

Ez a kezdeményezés a toleranciáról szól, arról, hogy együtt táncolnak hátrányos és szerencsésebb környezetből érkező gyerekek a Fesztiválzenekar zenéjére. Nagy toleranciaünnep lesz

– mondja Fischer Iván karmester.

A zenekar a koncertre Stravinsky humoros és groteszk Kártyajáték című balettzenéje mellett meglepetés darabokkal is készül, a közönség pedig a szinte már legendássá vált papírszékeken ülve hallgathatja végig az ingyenes nyárköszöntő hangversenyt.

A BFZ több év kihagyás után tavaly tért vissza a Hősök terére, ahol az azt megelőző évtizedekben is számtalan emlékezetes hangversenyt adott. A délszláv háború idején megrendezett koncerten szerb, horvát és bosnyák kórusok énekelték el Beethoven IX. szimfóniáját. 2001-ben „Cigányokkal együtt” című koncertjükön roma zenészekkel muzsikáltak, a 2007-es „Keringő-koncerten” pedig ezrek táncoltak együtt a téren.

Most ünnepeljük meg együtt a gyerekek tehetségét és bátorságát, a közös alkotás erejét! Találkozzunk a Hősök terén június 3-án 18 órakor a tolerancia és az elfogadás jegyében!

Az eseményhez itt lehet csatlakozni!

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Anna Kisfaludiné Baán szerint:

    a nagy farizeus! röhej!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top