+ Zene

A zenét, a táncoló gyerekeket és a toleranciát ünnepli ingyenes koncertjén a Fesztiválzenekar

Budapesti Fesztiválzenekar

Ingyenes hangversenyt ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök Terén. Fischer Iván Budapest odaadó pedagógusait, éjjel-nappal dolgozó egészségügyi dolgozóit és zeneszerető nyugdíjasait is meginvitálta az eseményre.

LEGYÜNK SZÁZEZREN

– ezzel a felhívással indítja Facebook-bejegyzését Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója. A BFZ június 3-án 18:00 órai kezdéssel ad majd ingyenes koncertet a Hősök Terén. A poszt szerint a rendezvény az összetartozás és a tolerancia jegyében telik majd.

Szeretettel hívom Budapest biciklistáit, akik emlékeznek még koncertünkre a Critical Mass alkalmából.

Szeretettel hívom a Múzeumok Éjszakájának látogatóit, akik emlékeznek még nyitóhangversenyünkre.

Szeretettel hívom Budapest csodálatos, odaadó pedagógusait.

Szeretettel hívom Budapest éjjel-nappal dolgozó egészségügyi dolgozóit.

Szeretettel hívom Budapest fiataljait, akikkel a Midnight Music-on szoktunk találkozni.

Szeretettel hívom a gyerekeket, akiket a kakaókoncerten ismertünk meg.

Szeretettel hívom Budapest zeneszerető nyugdíjasait.

Szeretettel hívom mindazokat, akik munkával tartják el a gyerekeket, időseket és a gondozásra szorultakat.

Ünnepeljük együtt a Fesztiválzenekart, a zenét, a táncoló gyerekeket, a toleranciát.

Legyünk nagyon sokan!

Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekar Zeneigazgatója

– olvasható a bejegyzésben. A Budapesti Fesztiválzenekar hétfőn jelentette be, hogy a 2016. október 29-30-31-i koncertjeiket nem tudja megtartani a jelentős forrásmegvonás miatt.

 

Korábban írtuk:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top