+ Életmód

Van egy falu Somogyban, ahol önfenntartásból élnek az emberek

Vissza a természethez. El a városokból. Évről évre sokakban felötlik a gondolat, de alig páran tudják véghez vinni, hogy kiszakadjanak a fogyasztói társadalom kényszerzubbonyából, és letelepedjenek egy isten háta mögötti helyen – és még jól is érezzék magukat.

Vissza a természethez. El a városokból. Évről évre sokakban felötlik a gondolat, de alig páran tudják véghez vinni, hogy kiszakadjanak a fogyasztói társadalom kényszerzubbonyából, és letelepedjenek egy isten háta mögötti helyen – és még jól is érezzék magukat.

Visnyeszéplak ilyen hely, nincsenek utcák, így nincsenek utcanevek és házszámok sem, az itt élők önfenntartók és meglehetősen jól működő közösségben élnek. A kaposvarmost.hu oldalon olvastuk Széki Éva riportját, ebből idézünk egy részt, hogy utána az eredeti riportot biztosan elolvasd. A kérdésekre Bódisné Gál Éva válaszolt.

Honnan jött az ötlet, hogy ideköltözzön a család?
– 10 évvel ezelőtt egy kirándulásra jöttünk Visnyeszéplakra az Alföldről, ahol akkor már 8 éve egy tanyán éltünk. Amikor megláttuk a települést, rögtön beleszerettünk, és két hét múlva már itt voltunk a három gyerekkel. Hónapokig egy sátorban laktunk, majd sikerült vennünk egy kisebb házat, később földet is, s így szép lassan elkezdődött az új életünk.

Mintha megállt volna az idő. Hogy telnek itt a mindennapok?
– Nagyon dolgosan. Az önfenntartás nem könnyű műfaj. Mindenhol vannak állatok, mindenkinek van földje, reggeltől estig keményen dolgozunk. A szükségleteink 70 százalékát magunk megtermeljük, előteremtjük.

Mi a hiányzó 30 százalék?
– Igazából minden elég kellene, hogy legyen, amit itt megtermelünk, de mindenkinek a fejében van egy program, ami nem hagyja nyugodni. Mindannyian jöttünk valahonnan, s a múltat nem lehet teljesen kitörölni az emlékezetünkből és a tudatunkból. Ezért néha hiányérzetünk van, mindenkinek más miatt. Ha a materiális dolgokra gondolok, akkor itt például nem terem meg a rizs, nem tudunk vécépapírt előállítani, de senki sem lenne megijedve, ha hónapokig nem tudnánk bemenni a városba. Ezek itt már olyan luxus dolgok, amelyek nélkül lehet és meg is tanultunk élni.

Hogy néznek ki a házak, amelyekben élnek? Mennyire vannak közművesítve?

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top