Ránki Fülöp: Küldetésem, hogy ritkán játszott műveket is megismerjen a közönség

ranki_fulop

Az első számú szempont a művek minősége, függetlenül az ismertségüktől. Mindazonáltal van bennem egy olyan irányú törekvés, hogy ha az igazán jó zenék között némelyek kevésbé vannak szem, pontosabban fül előtt, azokat rendszeresen felmutassam, és megismerkedhessen velük a közönség. Liszt Ferenc huszonéves korában komponált egytételes, vonósokra és szólóhangszerre írt e-moll zongoraversenye is ilyen – meséli Ránki Fülöp ifjú zongoraművész, akivel Lisztről, a május 29-én hallható művekről, a tanárairól, a zene jótékony hatásairól beszélgettem.

Ránki Fülöp és az Óbudai Danubia Zenekar május 29-én este hallható közös koncertjét Benjamin Britten 1943-ban komponált alkotása nyitja, amelyben a vonósok nem kevesebb mint tizennyolc szólamra oszlanak. A kiemelkedő tehetségű, szüleihez hasonlóan kifinomult technikával és játékkultúrával rendelkező Ránki Fülöp két versenyművet is megszólaltat a Müpa hangversenytermében: Bach lírai lassú tételéről nevezetes f-moll koncertje mellett egy ritkán játszott művet, Liszt Ferenc egytételes, vonósokra és szólóhangszerre írt e-moll zongoraversenyét. A műsor második részében egy szintén ritkán hallható mű szólal meg: a finn zeneszerző, Sibelius 1901-ben befejezett szimfóniájának nagyszabású fináléját a legenda szerint az akkoriban orosz elnyomás alatt álló Finnország függetlenségi harca ihlette.

– Amíg vártam az interjút, rákerestem a videómegosztón Liszt darabjára, de nem igazán tudtam meg, mi is a pontos címe.

– Liszt nem adott címet a műnek, csak a különböző témák fölé írt egy-egy kulcsszót, mint „gőg”, „könnyek, félelmek, álmok”, „tréfa”, vagy éppen a bevezető anyaghoz kapcsolt, tévesen címként kezelt „átok”, azaz franciául Malédiction, ahogyan az egész darabra hivatkozni szoktak. Szerencsésebbnek érzem az „e-moll versenymű zongorára és vonószenekarra” megnevezést.

– Ez a darab elég korai műve Lisztnek…

– Évre pontosan nem tudni, mikor született, de annyi biztos, hogy huszonévesen komponálta.

– Elfeledett mű, lehet azt mondani, a fióknak írta?

– Úgy tűnik, ő maga sem szánta kiadásra életében. Talán a közönség számára túl modernnek vagy kísérleti jellegűnek érezte, ezt nehéz ennyi idő elteltével eldönteni. Mindenesetre fontosnak kellett tartania, mert több témáját is felhasználta későbbi műveiben, például a Faust-szimfóniában, a Prométheusz szimfonikus költeményben vagy az Orage (Vihar), illetve a Harmadik elfelejtett keringő című zongoradarabokban.

– Liszt az egyik kedvenced, vagy A kedvenc?

– Különlegesen szoros lelki kapcsolatot érzek vele. Azt hiszem, egész életemben példaképként és útmutatóként tekintek majd rá mind emberi, mind zenei, mind zongorázási szempontból.

– Liszt csodagyerekként, már kilencévesen a nagy nyilvánosság előtt zongorázott, te háromévesen kezdtél el zenével foglalkozni, nyolcévesen zongoratanárhoz jártál.

– Nincs értelme párhuzamot vonni közöttünk, hiszen Liszt Ferenc a zenetörténet egyik legcsodálatosabb tehetségével bírt. Nekem annyiból szerencsém van, hogy szüleim, Klukon Edit és Ránki Dezső révén nagyon hamar közel kerülhettem a zenéhez és a hangszerhez is.

– Ki még a kedvenced?

– A május 29-i műsornál maradva rögtön megemlítem Bachot, aki valószínűleg a zenésztársadalom túlnyomó többsége számára a legfontosabb zeneszerzők közé tartozik, és ennek így is kell maradnia, amíg létezik kultúra. Az utóbbi időben sokat foglalkozom Olivier Messiaen zenéjével. Rá szintén, mint a zenélésem egyik tartópillérére tekintek, és örömmel tölt el, hogy jó hétórányi szóló zongoraműve mellett kamarazenét is írt, amelyben hangszerem is jelen van, sőt, nagyzenekari műveinek jó részében is van, többnyire igen szólisztikus zongoraszólam, amelyek közül már többet volt alkalmam eljátszani itthon. A kortárs szerzők közül elsősorban Dukay Barnabás műveit játszom.

– Aki tanárod? Mentorod?

– Intézményes szinten nem tanultam tőle soha, de tizenéves koromtól kezdve nagyon sokat dolgoztunk például Bach-fúgák elemzésével. Némelyik két vagy négy oldalas művet talán 40-50 óráig is színezgettük.

– Harmadéves egyetemi hallgató vagy, a Zeneakadémián két zongoratanárod is van. Mit köszönhetsz Jandó Jenőnek és Lantos Istvánnak?

– Mindketten fantasztikus emberek, művészek és tanárok. Az általuk javasolt zseniális megoldások mellett gyakran érzem, hogy amikor egy-egy részlet megoldásában túlságosan elvesztem, az ő óráikon tudok újra egészben rátekinteni a darabra, amivel éppen foglalkozom, köszönhetően lényeglátásuknak, ami kivételes tehetségükre és műveltségükre épül.

Most készülök zenetörténet szigorlatra és a kisdiplomakoncertemre, amelyen Liszt h-moll szonátáját játszom majd. Ez a mű is különleges helyet foglal el az életemben, már többször eljátszhattam, legutóbb május 12-én, egy bécsi fellépésemen.

– Erről azért mesélj még, kérlek!

– A Bank Austria szervezésében öt ország zeneakadémistája kapott bemutatkozási lehetőséget, hétfőtől péntekig mindenkinek volt egy szólóestje. A koncerteken legjobban sikerült művekből egy dupla CD jelenik majd meg.

Ránki Fülöp (Fotó: Várhelyi Klára)

Ránki Fülöp (Fotó: Várhelyi Klára)

– Mi várható a budapesti koncerten? Miként jött a kapcsolat a még mindig fiatalos lendületű Óbudai Danubia Zenekarral?

– Most fogok először együtt dolgozni velük. Zsoldos Dávid keresett meg a Szimfonikus felfedezések sorozat kapcsán, amelyben fiatal hangszeresek léphetnek fel különböző magyar zenekarokkal, így kerültünk össze a Danubiával és karmesterükkel, Hámori Mátéval.

– Közös döntés volt, hogy mit fogsz játszani?

– Nagylelkűen rám bízták, hogy mit szeretnék előadni a zenekarral. Én szívesen eljátszottam volna Liszt A-dúr zongoraversenyét vagy Haláltáncát is, e két mű mellett pedig a végül kiválasztott, különlegesebb Bach-Liszt párosítást adtam meg. Örülök, hogy Hámori Máté ezt választotta, titkon reménykedtem is ebben. Annak is örülök, hogy ezekre a darabokra építve egy igazi ritkaságokat felvonultató, különleges műsort állított össze.

Műsoron:

Britten: Prelúdium és fúga, op. 29 J. S.

Bach: f-moll zongoraverseny, BWV 1056

Liszt: e-moll („Malédiction”) zongoraverseny

Sibelius: II. (D-dúr) szimfónia, op. 43

– Törekedsz arra, hogy kevésszer játszott műveket is beválogassál a programokba?

– Számomra az első számú szempont a művek minősége, függetlenül az ismertségüktől. Mindazonáltal van bennem egy olyan irányú törekvés, hogy ha az igazán jó zenék között némelyek kevésbé vannak szem, pontosabban fül előtt, azokat rendszeresen felmutassam, és megismerkedhessen velük a közönség. Valójában ezt az egyik küldetésemnek is tekintem.

Kompozíciós technikaként fogom fel azt, hogyan lehet akár teljesen különböző stílusú darabokat úgy összeszerkeszteni, hogy sokszínűségük ellenére egységes vonalat tudjanak felépíteni.

Szólóműsoraimat legtöbbször úgy állítom össze, hogy a darabokat egy füzérként, taps nélkül játszom végig. Ezzel valóban új, megszakítás nélküli egységet próbálok létrehozni. Éppen ezért nem pártolom ilyen esetekben a szünetet sem, amely minden effajta folyamatot megtör.

– Nem szereted magad sztárolni? A kortársaid között vannak olyan zongoraművészek, akik kihasználnak minden pillanatot a meghajlásra, élvezik a vastapsot, minden koncertjükről születik legalább egy-két szelfi…

– Nem célom, hogy magamra hívjam fel a közönség figyelmét. Inkább a darabokra koncentrálok, mert szerintem az a fontos. Én csak amolyan közvetítőként vagyok jelen a pódiumon, amely jelenlét viszont annál szükségesebb, hiszen a papír magától nem szólal meg.

Nagy divatja van ma az arculattervezésnek. Úgy vélem, nem szerencsés, ha ez előtérbe kerül a minőség rovására.

Sokkal fontosabb a művészi érték, a mű, az előadás minősége. A siker, a karrier nem elítélendő, de szerintem nem több, mint eszköz ahhoz, hogy a nagy formátumú előadókon keresztül többekhez eljuthasson a zeneszerzők művészete.

– A zene szeretete, az aktív zenélés máshol is eredményeket produkál? Gondolok itt arra, hogy általános iskolásként matematikában is jeleskedtél…

– Egyre több tanulmány jelenik meg arról, hogy összefüggés van a zenetanulás és az agy különböző területeinek fejlődése között, és például az időskori demencia elkerülésében is nagy szerepet játszhat, ha az ember gyerekként aktívan zenélt akármilyen módon.

Nagyon hasznos az élet minden területén, hogy zenével foglalkozom. Valószínűleg részben az anyaméh óta elkísérő zenével is magyarázható, hogy könnyen megjegyzem a dolgokat. Hamar megtanultam olvasni, számolni, ezért például az első néhány általános iskolai évemben kevés új dologgal találkoztam az órákon. Ennek aztán hátrányai is adódtak: nem szoktam hozzá időben a rendszeres tanuláshoz, így később nem voltak kiemelkedő tanulmányi eredményeim, érdeklődésem is megcsappant, erősen specializálódtam. Külön feladat, hogy az általam egyébként nagyon szeretett és fontosnak tartott más művészeti ágakkal is el tudjak tölteni valamennyi időt. Ma zeneakadémistaként nem mondhatom, hogy könnyű a dolgom, hiszen ugyan a zongora szakon nem kell olyan vészesen sok előadásra bejárni, napi 6-8 óra nyugalmas gyakorlás mindenképpen jólesik, és ez szinte teljes munkaidőnek tekinthető az órára járás mellett. Viszont ha az ember hivatásnak tekinti a zenélést, ez nem jelenthet akadályt.

Ránki Fülöp 1995 márciusában született Budapesten. Már három-négy évesen nagy érdeklődést mutatott a zongorázás iránt, és magától kezdett hallás után játszani. Rendszeresen nyolc éves korától tanul, első tanára Becht Erika volt a Járdányi Pál Zeneiskolában. Több országos zeneiskolai zongora- és egy szolfézsversenyen is első díjat kapott. Az érettségit megelőző években Hambalkó Edittől is vett órákat, és Dukay Barnabás vezetésével foglalkozott zeneelmélettel. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatója Jandó Jenő és Lantos István növendékeként, kamarazenét Wagner Ritánál tanul.

Évek óta rendszeresen lép fel itthon és külföldön mind szólistaként, mind szüleivel, Klukon Edittel és Ránki Dezsővel háromzongorás koncerteken. Olyan jelentős karmesterek vezényletével játszott, mint Keller András, Kocsis Zoltán, Rácz Zoltán vagy Gilbert Varga. Számos Dukay-világpremierben és Messiaen több művének magyarországi bemutatójában is részt vett. Érdeklődésének középpontjában e két szerző mellett Liszt Ferenc zenéje áll.