+ Irodalom

Hogyan kell remekműveket írni?

A kérdés sokakat foglalkoztat, ebből is látszik, ma írni: trendi. Tavaly a júniusi nagy melegben Dragomán György látott el bennünket 13 jó tanáccsal, ezúttal Jászberényi Sándor osztotta meg velünk sok tapasztalatból kinyert tudását a facebook-oldalán. Idézzük:

Sokan kérdezik(nem), hogy hogyan kell írni. Most elmondom. Én csak úgy írok, hogy fogom a kéztörlőt a konyhában, berakom a mikrohullámú sütőbe pár percre, hogy meleg legyen, majd a fejem köré bugyolálom és a barátnőm legszűkebb csipkés bugyijával rögzítem. Fecskére vetkőzöm, felpattintok egy üveg fehér rumot, amit kiöntök a lábam elé, hogy tisztelegjek a halott mestereknek és legyen miben tapicskolnom gépelés közben. Ezután felfújom a gyerek rózsaszín úszógumiját, majd kilakkozom kékre a lábkörmeimet. Ezután kezdődhet a remekművek szerzése!
Remélem, sokakat tudtam inspirálni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top