+ Irodalom

Orbán Ottó születésének 80 évfordulóját két kötettel ünneplik

Mindezeket az anomáliákat, kritikai vakfoltokat és félreértéseket nagyon elegánsan és olvasmányosan veti össze kötetében Dérczy Péter, úgy, hogy közben a középpont, amire figyel, mindig az Orbán Ottó-szöveg működése marad.

Életműinterjú- és esszékötetet jelentetett meg a Magvető Kiadó Orbán Ottó születésének 80. évfordulója alkalmából, amelyet ünnepelve péntek délután emlékestet tartanak a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Kabdebó Lóránt irodalomtörténész 1987 és 1988 folyamán készített tízrészes életműinterjút kortársával, Orbán Ottóval, amelynek teljes szövege most először jelenik meg kötet formájában – mondta Szegő János, a kiadó szerkesztője. A 80-as évek végén rögzített anyagot a Színpompás ostrom lángoló házakkal címet viselő kötet függelékében Váradi Júlia 1999-ben készített Orbán Ottó-interjúja egészíti ki.

A kötet hangsúlya a gyerek- és ifjúkorra, a nagy történelmi és személyes traumákkal, valamint élményekkel teli 1940-es és 1950-es évekre, a pályakezdésre tevődik, innen indulva juthat el az olvasó Orbán Ottó költészetén keresztül az interjúk jelenéig, az 1980-as évekig. A költő és prózaíró oldott és anekdotikus nyelven elbeszélt sajátos élettörténete mellett ily módon egy egész nemzedék eszmélésének krónikája is kirajzolódik a szövegből.

A kötetet olvasva végigtekinthető, hogy Orbán Ottó különböző szövegei, sorai és motívumai milyen összefüggésben állnak az életrajzi adatokkal, miként világítják meg egymást, hol kezdődik egy hangsúly a versben, és hol ér véget a valóságban

– mondta Szegő János, aki kiemelte azt is: Kabdebó Lóránt rendkívül rutinos és empatikus kérdezőként adott esetben képes volt szóra bírni Orbán Ottó hallgatásait is.

A Tények és Tanúk sorozat legújabb köteteként napvilágot látó életműinterjúban a korszak sajátos oral history-je rajzolódik ki, amelyben az adomák, anekdoták, ugratások és zrikák olykor véresen komoly tragédiákkal és eseményekkel kerülnek összefüggésbe – mondta el a kiadó szerkesztője a Nyerges Gábor Ádám jóvoltából gazdag jegyzetapparátussal, valamint fényképanyaggal is ellátott kötetről.

Orbán Ottó születésének 80. évfordulójára adja ki a Magvető Dérczy Péter irodalomtörténész, kritikus új monografikus igényű esszékötetét is, amely a Között címet viseli. Szegő János elmondta: a szerző Orbán Ottó teljes lírai munkásságát végigveszi az indulástól utolsó posztumusz kötetéig, mindezt költészettörténeti kontextusba helyezve, miközben tekintettel van Orbán Ottó műveinek recepciótörténetére, a kortársak és az utókor Orbán Ottó-olvasataira, valamint a költő saját önértelmezésére is.

Dérczyt rendkívül izgatja, hogy miként vándorolnak a motívumok Orbán Ottó egy-egy versében, és miként találják meg a maga formájukat

– mondta Szegő János, kiemelve: a könyv címében is megidézett „közöttiség” utal arra is, hogy Orbán Ottó költészete már indulástól kezdve egy határsávban mozgott, a modernitásnak és klasszicitás olyan kettős ötvözete jellemezte, amely miatt a kortársak sokáig nem is tudták elhelyezni a magyar irodalomban, majd a posztmodern érkezésével hirtelen régimódinak is tűnt számukra lírája.

Mindezeket az anomáliákat, kritikai vakfoltokat és félreértéseket nagyon elegánsan és olvasmányosan veti össze kötetében Dérczy Péter, úgy, hogy közben a középpont, amire figyel, mindig az Orbán Ottó-szöveg működése marad

– mondta Szegő János, aki szerint a szerző minden versbarát számára érthetően magyarázza el azt is, hogy miként épülnek fel a képek Orbán Ottó költészetében, vagy hogy mit jelentenek lírájában a különböző színek.

Május 20-án, pénteken az évforduló alkalmából emlékestet szerveznek a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amely 17 órától egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik, majd a két kötet bemutatását követően Orbán Ottó műveiből való felolvasással fog záródni.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top