Művészek harangozták be a fesztiválprogramot

bnyfsajttaj_eder_vera

A romantika és Shakespeare nyara Budapesten

Magyar sztárok – a teljesség igénye nélkül –, Miklósa Erika, Rost Andrea, a prózai „szekcióból” Udvaros Dorottya, és a versek mellett költők magánéletét is megjelenítő két színészházaspár, továbbá neves külföldi vendégművészek: Yuja Wang kínai zongoravirtuóz, a londoni Globe Színház és a Monte-Carlo Balett társulata lesznek a fellépői annak a több mint száz rendezvénynek, amelyet a Budapest Nyári Fesztivál kínál idén a Margitszigeten és a Városmajorban.

Külföldről, világhírességektől is érkezett videoüzenet a Budapesti Nyári Fesztivál szezonkezdő sajtótájékoztatójára május 18-án. Zenével és szóval köszöntött mindenkit Stanley Jordan, az 1980-as évek legendás gitáros-generációjának nagy egyénisége, valamint napjaink egyik legnépszerűbb amerikai jazzénekesnője, Stacey Kent. Mindketten először adnak majd koncertet a nyár folyamán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ráadásul a gitár világsztárja most mutatkozik be először a magyar közönségnek, mégpedig három kiváló zenész társaságában: a brazil Alegre Correa valamint a Horváth Kornél és Dörnyei Gábor alkotta tHUNder Duóval.

Ismét eljön idén, Shakespeare halálának 400. évfordulója esztendejében Magyarországra a londoni Globe Színház. Ezúttal A két veronai nemes című korai komédiát adják elő 21. századi feldolgozásban. A drámaíró-fejedelem legszívhezszólóbb szerelmi történetét, a Prokofjev által baletté komponált Rómeó és Júliát Jean-Christophe Maillot klasszikus és kortárs elemeket ötvöző koreográfiájával mutatja be a Monte-Carlo Balett.

szalaybobrovniczkyalexandra

Szalay-Bobrovniczky Alexandra

A gazdag programból eddig kiemelt események is alátámasztják Bán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója által a sajtótájékoztatón elhangzott szavakat: két színpadukon, a Margitszigeten és a Városmajorban, esszenciáját adják annak, ami az előző színházi évadban az ország – és a világ – kőszínházaiban történt. Nagy felelősséget is ró a szervezőkre ez a kultúraközvetítő szerep – emelte ki Bán Teodóra –, mert a művészetértő közönség igényeihez éppúgy kell igazodniuk, mint azokat megnyerniük, akik először náluk találkoznak bizonyos műfajokkal, drámával, balettel, operával.

A fenntartó képviseletében Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, a fesztivál fontosságát számokkal is indokolta: évente körülbelül 80 ezer hazai és külföldi látogatóval számol a rendezvénysorozat.

Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója a fesztivállal közös két produkcióról elmondta, hogy az egyik, az Otello – búcsúelőadás. Nyáron, a Margitszigeten lesz utoljára látható a Verdi-opera, klasszikus díszletek között, forgószínpadon játszódó Vámos László-féle rendezése, Desdemona szerepében Rost Andreával. A Traviata pedig előbemutatóként kerül színre szabadtéren, ősztől az Erkel Színházban játsszák. Anger Ferenc rendező arról a nehéz feladatról beszélt, amelyet az intim történet óriási térben történő, a konvenciókkal szakító, újító megjelenítése okoz. A siker egyik zálogának Miklósa Erika koloratúrszopránt nevezte meg, aki először lép színre operaelőadásban a Margitszigeten.

Juronics Tamás, Ókovács Szilveszter, Anger Ferenc, Bán Teodóra, Rátóti Zoltán

Juronics Tamás, Ókovács Szilveszter, Anger Ferenc, Bán Teodóra, Rátóti Zoltán

Az Evitát a Szegedi Nemzeti Színház közreműködésével mutatja be a fesztivál. Rendezője, Juronics Tamás előrebocsátotta, hogy a tánc nagy szerepet fog játszani Lloyd Webber Eva Perón életét feldolgozó musicaljének általa színpadra álmodott változatában.

Ötven előadást néztek meg a Városmajori Színházi Szemle válogatói, akik nevében Karsai György színháztörténész elmondta, hogy egyetlen szempontot követtek figyelemmel, a minőségét. Így döntöttek négy hazai és két határon túli előadás versenyprogramba illesztése mellett. Érkezik a Jézus Krisztus szupersztár Kaposvárról, a szombathelyi Makrancos Kata, a Zűrzavaros éjszaka Miskolcról, a tatabányai Moliere: Tartuffe, a Bolondok tánca Szabadkáról és a Buborékok Nagyváradról.

Bán Teodóra, Egyházi Géza, Radnay Csilla Juronics Tamás, Sándor Péter

Bán Teodóra, Egyházi Géza, Radnay Csilla Juronics Tamás, Sándor Péter

Városmajori ősbemutató Bereményi Géza újraírt színdarabja, a Shakespeare királynője, a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös megvalósításban. A szerző jelezte, hogy ragaszkodik a történeti tényekhez, amelyek a titokzatos angol bárdot körülvették. A darab az Udvaros Dorottya alakításában megjelenő I. Erzsébet uralkodásának utolsó éveiben játszódik.

Különlegességnek ígérkezik Nyáry Krisztián írók, költők magánéletét feldolgozó Így szerettek ők című könyvének színpadi adaptációja, amelyben nemcsak az alkotók versei csendülnek fel a Kaláka együttes közreműködésével, hanem két színészházaspár, Gryllus Dorka és Simon Kornél, valamint Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, irodalomtörténeti csemegének számító életképeket is megelevenít. Hasonló szerkesztési elgondolás szerint Egy kis romantikus éji zene című orgonakoncertjén Rákász Gergely nemcsak Mozart és Liszt műveit, de a komponisták egyéniségét is felcsillantja.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad az operadallamokat széles körben népszerűsítő három tenor 1990-es koncertje nyomán három fiatal operaénekes, az amerikai James Valenti, a német Martin Mühle és a francia Sébastien Guéze meghívásával követi a nemes hagyományt.

De lesz a szigeten korhatáros éjszakai Magic Show előadás is, amelyen négy illuzionista mutat be olykor vérfagyasztó trükköket. A gyerekeket pedig mindkét helyszínen várják hétvégi műsorok, például reneszánsz délelőttök és interaktív meseszínpadi produkciók.

Érdemes megjegyezni a június 10-i dátumot, amikor is kezdetét veszi az idén a romantika jegyében meghirdetett Budapesti Nyári Fesztivál. Ekkor lesz a nyitókoncert a Margitszigeten. A Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar műsorán romantikus klasszikusok szerepelnek. Az esemény fényét emeli Wang Yuja huszonéves kínai zongoravirtuóz közreműködése, aki Ravel-, Gershwin- és Dvořak-műveket ad elő.

(Fotók: Éder Vera)